Gondolatok《H.S.》

62. Fejezet

《Norelle Freese szemszöge》

Lefagyva álltam Hercegem erősen tartó mancsai között a kérdés feldolgozása közben. Összefogott haja miatt szemei zavartalanul vizslatták ábrázatomat, mintha egy megfejtésre váró keresztrejtvény állna előtte teljes valójában. Némileg megtörten vettem tudomásul, hogy nincs mese, vallanom kell az igazságról.

- Ezt honnan veszed? - léptem el Tőle és zavartan nedves hajtöveimet “kényeztettem” világos színben pompázó körmeimmel. Nem láthattam arcát, ugyanis inkább az ablakon át kezdtem bámulni a sötétbe búrkolózó utcát, ahol egy lélek sem járt már ezidőtájt. Sam nem tartózkodott a lakásban, mivel Alex húga meglátogatta a fiút, aki azt kérte legjobb barátnőmtől, hogy tartson velük. Egyedül Samnek beszéltem az idevágó ügyről, bár nem ő az egyetlen, aki tudja a dolgot. A másik illető mellett Windy is megtudta, viszont ő Mannytól. Talán Harry találkozott valamelyikőjükkel és… az elég abszurd lenne a hallottak fényében, hogy pont ő mondja el neki, ha titoktartásról volt szó, amit lényegében magam szegtem meg, vagyis Sam, mert elmondta Windynek, de én engedtem meg, hátha Windy segít... Jesszus...előbb gondolkozni akartam, mielőtt elmondom Harrynek a kéréssel ellenszegülve…

- Az nem fontos. - dörmögött a rekedt bariton. Halk léptek zaja után Harry kemény mellkasa hátamnak feszült, ahogy tulajdonképpen az egész teste. Mancsai megállapodtak hasam előtt és éreztem, hogy fejét lefelé biccenti tagjainak irányába. A meleg tenyerek érintésétől szívem nagyot dobbant, de nem azért, amit Ő hitt, hanem a puszta gondolattól, hogy így viselné a közös babánk hírét. Férfias illata a rágója ontotta mentolos frissességgel keveredve lengett körbe, ezáltal szaglószervem némi kábulatot érzékelhetett. - Baby, mondj valamit, tényleg gyerekünk lesz? - jobbra fordítottam a fejem, ezáltal ismételten elveszhettem a smaragd szempár bámulatos világában. Lágy hangja megállíthatatlan versenyt indított lepkéim hada, illetve szívem dobbanásai között. Gigászi mérettel rendelkező nyelést kíséreltem meg, mielőtt kinyögtem a választ.

- Nem… - leheltem. - Lesz gyerek csak...vagyis pontosabban nem nekünk lesz gyerekünk... - köszörültem meg torkom, mire Harry értetlenségének jeléül összehúzta szemöldökeit.

- Ezt hogy értsem? - kérdezte lassan. Kezeinek szorítása lazult hasam környékén, ám nem szűnt meg. - Akkor kinek? - tette hozzá.

- Ami azt illeti… - vettem mély levegőt. Szerelmem égető tekintete mély lyukakat fúrt arcomba, amik által úgy éreztem magam, akár egy elhasznált darts tábla. - Dakotának. - az engem körbeölelő test kissé lefagyott és sűrű pislogások segítségével próbált visszatérni. - Ma megint megakart félemlíteni, mert látott engem, amikor Niall társaságában mentem át hozzátok a múltkor. Tudod, amikor ki kellett osonnom a konyhából Dakota betoppanása miatt.  Kimagyaráztam, hogy kizárólag Niallhöz mentem, amint láthatta. - megfordultam karjai között, hogy rálátást nyerjek ábrázatára. - Az arcomba köpte, hogy terhes és még egy felvételt, illetve orvosi papírt is mutatott a 14 hetes magzatról. Nem volt hamisítvány, teljesen igazi volt. Harry, most már kettő élet a tét. - vontam össze szemöldökeimet, tanácstalanságom kinyilvánítása érdekében. - Mihez kezdünk? Lassan vége az iskolának, de ki tudja, hogy mit tesz magával a szünet alatt nélküled…

- Most leülök. - közölte, majd az ágyamhoz sétált. - Akkor te nem vagy terhes? - talán csak képzelegtem, de a csalódottság fényét láttam megvillani csillagjaiban. Na jó, betegesek a képzelgéseim. Inkább megkönnyebbült, ez ésszerűbb. - De akkor mi volt az a sok tünet? A rosszullét, a hasfájás, a hangulatingadozás, a keksz rohamok? - sorolta ujjain mutogatva az egységeket.

- Az utóbbi időszak nagyon stresszes volt és ez lehetett az oka a furcsa viselkedésemnek. - magyaráztam még mindig a szoba közepén ácsorogva. - A biztonság kedvéért csináltam tesztet, de negatív lett… - mondtam halkan a hitetlen tekintet miatt. Szívem Hercege csendbe burkolózva dolgozta fel az információkat és nagyon úgy tűnt, mint aki vívódik. Talán azon, hogyan tovább...vagy azon, hogy örül-e a negatív válasznak vagy sem. A padlót bámultam, mígnem a fixírozott felületen megjelent két fekete csizma. Harry ujjai az állam alá nyúlva emelték fel fejem, hogy bárminemű komplikációt mellőzve kapcsolhassa össze a látásra alkalmas szerveinket. A smaragdjaiban váltakozó érzelmek megfejtése ezúttal kemény fául szolgált az általam képletesen birtokolt vágóeszköznek.