Gondolatok《H.S.》

13. Fejezet

《Norelle Freese szemszöge》

Tekintve, hogy kicsivel több, mint két hetünk maradt a gólyabálig, megbeszéltük Sammel, lassan ideje ruhát néznünk. Nehéz feladatnak bizonyult a megfelelő időpont kiválasztása a tanulás mellett. Az egyetem nagyon leszívta az energiánkat, melyet nem győztük koffeinbombákkal szinten tartani. Igyekeztünk a kötelezettségeink mellett rendet tartani, pihenni és társasági életet élni, mint mindenki. Ezen a héten, pontosabban holnaptól lesz egy hosszú hétvégénk, aztán a bál után egy hét szünidő, ami alatt terveink szerint otthon leszünk.

Elképesztően fáradt voltam, mikor reggel 7-kor felébredtem ébresztőm lármájára. Nem aludtam jól az éjjel, ám ennek nemcsak a leterheltség volt az oka, hanem a Dylanről szóló gondolataim. A szemeim majd’ leragadtak, emellett testem sem tudott lépést tartani agyam parancsaival. Sam még nagyban aludt a helyén, nem zavartatva magát. Minden vágyam az volt, hogy hazaérjek és pihenjek. Lehetetlen feladatnak tűnt bárminemű komolyabb koncentrációt igénylő feladat megoldása. Igyekeztem nem elaludni út közben, ugyanis elég kellemetlen szituáció adódott volna abból, ha lefekszem a járda közepére.

A szokásosnál később értem be a terembe, így már nagyobb létszámú társaság ült bent. Dylan megint azzal a cicababával fog betoppanni?! Ilyenkor hol van Windy? Hirtelen pillantottam meg egy ismerős, barna hajkupacot. Odasiettem és helyet foglaltam Louis mellett, aki látszólag kipihent volt, ugyanis vidáman magyarázott valamit a mellette ülő Liamnek.

- Jó reggelt! - köszöntem nekik, mire a viszonzott gesztus mellé meglepődött arcokat kaptam.

- Szia, Nors! Veled meg mi van? - Louis volt a leggyorsabb, ígyhát ő tette fel a valószínűleg mindenki fejében motoszkáló kérdést. - Már láttam néhányszor a Fekete ötven árnyalatát, de most visszaköszön a szemeid alól. - mondta komolyan Lou, akit csak egy szúrós pillantással jutalmaztam.

- Köszi, Louis. - mondtam szarkasztikusan. - Fáradt vagyok, nem aludtam jól. De holnap szünet. - próbáltam lelkesedni, de a nézésükből megállapítva ez nem jött össze. - Jaj, kérlek, ne nézzetek már rám úgy, mint egy zombira. - kérleltem őket.

- Oké, de én legszívesebben visszaküldenélek aludni. - mondta ezúttal Liam. - Szerezzünk valami altatót? - húzogatta szemöldökét. Miért szívatnak kora reggel? - Esetleg kávét?

- Nem, köszi. Azt hiszem, megleszek nélküle is. - bólintottam kómásan. - Bár a  kávé jól esne. - Liam előkapta a telefonját és gyorsan írt egy üzenetet. Percek múlva megjelent egy ismeretlen srác, egy pohárral a kezében.

- Meghoztam a kávét, tejjel és cukorral. - mondta az idegen.

- Köszi, Chad. Jövök eggyel. - pacsizott le Liam az immáron ismerős ismeretlennel és elvette tőle az italt. A fiú biccentett és gyorsan távozott. A szemeim egy megfordított lábosra hasonlíthattak, miközben elvettem a felém nyújtott kávét.

- Ezt hogy? Köszönöm, Liam. - küldtem felé egy hálás mosolyt, aztán Harry furcsa pillantásával találtam szembe magam. A smaragd szemek megfejthetetlen tekintettel vizsgálták fáradt arcvonásaimat.

- Vannak kapcsolataim. - felelte a barnaszemű, mint egy titkos ügynök.

- Ez az a srác, akinek múltkor megírtad a beadandóját? - kérdezte röhögve az ír.

- Kuss, Niall! - csapta vállba Liam, szintén hahotázva.

Az óra hosszú volt és unalmas. Lou néha hozzám szólt vagy megbökdösött, hogy be ne aludjak. Elgondolkoztam, hogy ők mit vettek be, amiért ilyen frissek. Ezt meg is kérdeztem a mellettem ülőtől, aki elmesélte, hogy reggel futni voltak, ami azt jelenti náluk, hogy futottak kb. 300 métert, majd hülyéskedve tovább sétáltak a kijelölt pontig.