Gondolatok《H.S.》

60. Fejezet

《Norelle Freese szemszöge》

A gyomromat érő erőteljes impulzus már hosszú percek óta kínzott, mikor elértem arra a pontra, hogy gyors mozdulatokkal elhagytam az ágyamat, ezzel együtt Barátom testének melegét sem érzékeltem már hátamnál, illetve sűrűn tetovált karjának ölelése is megszűnt. A ház a reggeli órák révén hangtalan volt és szinte üresnek tűnt, még az ablakokon betörő halvány napsugarak ellenére is. Rohanó léptekkel tettem meg a néhány métert, ami elválasztott az emeleti mosdótól. Alighogy becsuktam magam mögött a nyílászárót, szinte már a vécékagyló felett öklendezve ismerkedtem meg gyomrom tartalmával.

A heves ingerek hatására erősen szorítottam a fehér kagylót, amivel néhány perc alatt pajtásokká váltunk, akik alig akarnak elválni egymástól. Alváshoz hordott vékony nadrágom szövetén át egyre jobban érzékeltem a csempe hűvös hőmérsékletét térdeimen, amivel nem foglalkozhattam sokáig, ugyanis gyomrom ismét bukfencek vetésére szakosodottan futtatta át lényemen a kellemetlen hatást.

Mindenféle előzményt nélkülözve simult egy meleg tenyér hátamra, mivel azonosan zilált loknijaimat is fogságba ejtette a kéz tulajdonosa. Hajzuhatagom egy valószínűsíthetően rendezetlen kontyot kialakítva csücsült a fejem tetején a mozdulatok alapján, amik kobakomat érték.

- Jól van, Édesem. - szeretgette hátamat Harry, miközben pihegésem közepette kisimította az arcomba türemkedő babahajakat. Bal oldalamnál guggolva részesített égető tekintetében, melyben vélhetően pattogtak az aggodalom szikrái. Még néhány erőteljes öklendezés produkálása után sarkaimra ülve vettem mély levegőket, hogy enyhítsem az ingerek hatására kialakult kellemetlen közérzetem, emellet sűrű pislogások közepette próbáltam eltüntetni a szemeim elé ereszkedő fátylat. - Jobb már, Baby? - bólintásomat követően Szívem Hercege egy mozdulattal a csatornába juttatta a kagylóba került tegnapi táplálékomat. Lassú lélegzetvételekkel nyugtattam szervezetem, mielőtt feltápászkodtam és a csaphoz lépkedve kiöblítettem számat, illetve bevizeztem arcomat. A mentolos frissítővel való ismerkedésem után erőtlenül kapaszkodtam a mosdókagylóba, miközben mély levegőket vettem. Mindeközben Szerelmem minden mozdulatomat követve próbált segítséget nyújtani és a hátamat érő nyugtató simogatásai sem szűntek meg. - Biztos, hogy jobb? - aggodalmaskodott. Hosszú másodpercekig gyűjtöttem az erőt, mire kinyögtem az egyszerű választ.

- Igen. - motyogtam halkan. Felegyenesedve felnéztem az élénkebb árnyalatban csillogó zöldekbe, amik rendületlenül arcomat vizslatták, minden kis millimétert alaposan kielemezve. Vonásain és hangján is észrevehetőek voltak gyógyulásának jelei, viszont a fáradtság gonosz módon még mindig arcát uralta. A homlokomat kitüntető szeretetteljes nyomat után karjaimat törzse köré fonva léptem közel melegséget árasztó testéhez, amit biztosításunk kedvéért ezúttal egy melegítőnadrág és póló fedett, amely ruhadarabokat valószínűleg a nyomomba indulásakor kapott fel magára. - Soha többet nem fogok ennyi sonkát enni. - motyogtam mellkasába.

- Mást nem érzel? - nyomott egy puszit ezúttal a fejem tetejére. - Lehet, hogy nem csak a kaja miatt volt.

- Nem, most már jól vagyok. Tegnap túl sokat és túl hirtelen ettem, biztos, hogy ez volt az oka. - bizonygattam, mielőtt elhúzódtam tőle és alig érzékelhető mosolyt eresztettem. - Köszönöm, Hazz!

- Ugyan, Kicsim. - simította meleg tenyerét arcom bal oldalára, majd fülem mögé tűrt egy fékezhetetlen loknit.

A szobába való visszatérésünk után úgy döntöttünk, hogy ébren maradunk és gyűjtjük a reggelihez szükséges erőt, amire inkább nekem volt szükségem, ugyanis Harry elegendő lélekjelenlétet birtokolt, mégis készségesen várakozott rám és nem felejtett el minden második percben érdeklődni, hogy szükségem van-e valamire, illetve jól érzem-e magam.