Gondolatok《H.S.》

21. Fejezet

《Harry Styles szemszöge》

A Dakota és köztem történt vita sem akadályozott meg abban, hogy a későbbiekben barátaim után menjek és szemmel tartsam North és Blueway kettősét. Aggodalmasan tekintettem az ellenségemnek nevezett féreg esetleges tervére, ugyanis fogalmam sem volt arról, miféle cselekedetekre is szánja el magát és ami a legfontosabb, North lesz-e a kiszemelt áldozata vagy most csak játszadozik vele. Kiszámíthatatlan gazember, éppen ezért jó szemmel tartani, ha már a lány semmiképpen sem volt hajlandó hinni nekünk és óvakodni tőle. Megígértem magamnak, hogy vigyázok rá, s be is tartom, mert nem engedhetem, hogy tegyen vele valamit.

Dakota ellenséges szemmel nézte barátságunkat és ezt a fejemhez is vágta a mai napon, ám ekkor szembesítettem vele, hogy tudom, több csapatban játszik. Először tiltakozott, aztán elismerte, hogy történt egy-két dolog, de csakis azért, mert hanyagoltam. Heves gesztikulálások közepette közölte, hogy a nap 24 órájából legalább 25-öt vele kellene lennem, ami azért mégis túlzás.

Idegességemben kimondtam, ami már régóta a nyelvemen ült, hogy szakítsuk szét a köztünk kialakult kapcsolatot, amitől végre felszabadultak lehetnénk, de heves veszekedésünk odáig fajult, hogy sírva és dühöngve sietett ki a szobámból válasz nélkül hagyva, ezáltal még nagyobb állóvizet kialakítva köztünk. Bosszantott, hogy nem tudtam lezárni, viszont nem sok időm volt a dühöngésre. Végre véget kell vetnem ennek a fárasztó játéknak, de így nem megy. Ahogy Liam mondta, felesleges folyton azon agyalnom, hogy mikor robban a bomba, mert ez nem normális. Megváltoztunk mind a ketten, nagyon is. Bárhogy próbálom nem sikerül meggyőznöm magam az ellenkezőjéről. Biztos vagyok benne, hogy már nem szeretem.

Átsétáltam a bál helyszínére, ahol tüstént barátaimat kezdtem keresni. A nagy, feldíszített teremben kilógó elemnek éreztem magam, ahogy gondterhelt ábrázatommal vizslattam a bulizó tömeget. Fekete, hanyagul begombolt ingem és sötét nadrágom tökéletes összhangot teremtett kedélyállapotommal. Barna csizmáim koppanásai elvesztek a hangzavarban, mely a tőlem néhány méterre lévő hangfalak számlájára írható. Órámra pillantottam, majd morfondírozásom közepette vállveregetést éreztem, ami a jobb oldalamat sújtotta. Odakaptam a fejem és Niall aggodalmas tekintetével találtam szembe magam, amitől magam is nyugtalan lettem. Ugye nem tett semmit az a baromarcú?!

- Szia haver! Minden rendben? Azt hittem, hogy előbb jössz. - ráncolta szemöldökét. Az ír srác mögé pillantva kiszúrtam marháskodó barátaim körét. Liam éppen nevetve próbálta megfékezni Louist, aki egy nagy maréknyi habos süteményt készült a legutáltabb tanárának székére szórni.

- Szia Nialler! Persze, csak még agyaltam egy kicsit. - néztem vissza rá. - Itt mi a helyzet? - utaltam akciónkra halkan, miközben bandánkhoz vettük az irányt. - Sziasztok! - értünk oda a kis csapathoz, kiknek egy része, vagyis a két lány, meglepődve fogadta jelenlétem, de kedvesen viszonozták köszönésem.

- Eddig minden sima, szerintem nem is sejtik, hogy főként miattuk jöttünk. - suttogta nekem válaszát Niall. - Nors biztosan nem, mert folyton arra a mocsokra figyel. - mérgelődött. Van már gyakorlatunk a megfigyelésben, amikor régen gyanúsnak találtunk valakit, aki a testvéreink közelében ólálkodott, megfigyelő hadműveleteket szerveztünk. - Tesó, szerinted tényleg érez iránta valamit vagy ez csak a lehetséges csapda miatt alakult ki? - a kérdésre indulatosan torzultak el arcvonásaim, amely ösztönös cselekedet mélyen legbelül még engem is meglepett. Nem méltattam válaszra a kérdést, mivel tartottam tőle, hogy hangerőm magasan túlszárnyalja a normális határát.

Balra fordítottam a fejem és abban a pillanatban, mikor megláttam North alakját a tömegben Sammel diskurálni, a felfelé görbített ajkaitól minden indulatom elszállt és egyszerűen nekem is mosolyognom kellett. Csodaszép látványt nyújtott a kék ruhában, mely tökéletesen passzolt hozzá. Nem tudom, hogy mi történt velem, de kihívásnak véltem eltekinteni alakjáról, ám annak a mocskos féregnek a megjelenése némileg elrontotta a pillanatot. A legrosszabb kétségtelenül a táncuk végignézése volt. Ismét dühöt éreztem szétáradni magamban, amihez valami más is társult. Nem igaz, hogy pont egy ilyen ember édesgeti elő azt a gyönyörű mosolyát, és az, ahogy a karjai közt tartja…Legszívesebben leütném. Elfordultam és ökleimet összeszorítva próbáltam fékezni idegességem, melyet szerencsére barátaim nem észleltek.