Gondolatok《H.S.》

33. Fejezet

《Harry Styles szemszöge》

Riadalmat érzek végigszáguldani testem minden kis porcikáján. Szempilláimat szorosan egymáshoz préselem, így semmit sem látok a körülöttem lévő dolgokból s csupán a gyomrom ugrálását érzékelem, mintha egy hullámvasúton tölteném jelenleg az időmet, ám az izgatott sikoltozások helyett vészjósló kiáltásokat hallok. Fülem éles, sípoló hanggal jelzi a légnyomáskülönbség bekövetkezését. Egy pislogásnyi idő alatt változik szívem adrenalin lökettel dúsult dobbanásainak üteme, s a zakatoló szívem kilátástalansággal teli ritmusát fájdalmas dobbanások veszik át. Időtlen időknek tűnő percekig lebeg szemem előtt a hullámzó víz felszíne, amelyben egyetlen, ismeretlen okból megjelent, gesztenye úszkál, állva a hullámok heves ostromát. A kicsi gesztenye gyorsan alakul át egy gyönyörű, sötét szempárrá, mely könnyfátyol segítségével tudatja a világgal határtalan szomorúságának tényét. A szempár meglátásának okán szívem akkorákat dobban, hogy kételkedem bordáim erejében, melyek rácsot képeznek az említett szerv körül. Megkönnyebbülést és végtelen boldogságot érzek, amikor a szempár megtalálja sajátjaimat és fellélegezve indít zúduló áradatot szemeiből, amely cselekedetét magam is érzékenyen fogadok. Mézédes ajkak kétségbeesett csókjának mámorában úszva lelek rá a tökéletes boldogság fogalmára, amit még lassacskán a fuldoklás áldozatául esve is nehezen engedek el.

Eszeveszetten kapkodtam a levegőt, miközben kitágult szemekkel a plafont bámultam. A sötétítők elmulasztott behúzása miatt a Hold fénye megvilágította a zihálásomtól hangos szobát, ezáltal sötétség helyett homályos foltokat láttam. Verejtékes testemet kirázta a hideg, amikor a telefonom után való nyújtózkodásban lecsúszott a takaróm, közszemlére téve tetoválásaim legnagyobb részét. A telefon fénye vakítóan hatott fáradtságtól terhes szemeimre, ameddig az idő pontos számairól informálódtam a fekete készülék által.

Hangos sóhaj keretében adtam a világ tudtára elégedetlenségemet, ami a hajnali egy órát megközelítő időpont miatt alakult ki. Kemény másfél óra alvás után feltétlenül fel kellett ébrednem. Mit jelentett ez az álom?! Az a szempár annyira ismerős és az árnyalatát sem lehet összetéveszteni senki máséval, legalábbis én bármennyi közül felismerném a mélybarna lencséket. A Szépséges Teremtés még álmomban sem hagy nekem nyugtot?

North gondolata mosolyt csalt arcomra és így próbáltam visszaaludni, ám sehogy sem ereszkedett szemeimre az álom lazító képzete. Ugyanazzal az arckifejezéssel gondoltam vissza a hétvégi estére, amilyennel magára a lányra. Meg sem gondoltam, hogy mit teszek, már tárcsáztam is a számot abban reménykedve, hogy meggondolatlan cselekedetem okán nem fog rám megorrolni. Nem kellett sokat várnom, hogy meghalljam a gyönyörű hangot.

- Hallo? - szólt bele álmosan. A dallamos zajtól elvigyorodtam és képtelen voltam eltűntetni a görbületet az arcomról. Hangja nem úgy csengett, mint aki álmából felkelve a nevén gondolkodik, mert nem azzal a pihentetett szálú, nőiesen rekedt tónussal tolakodott a fülembe.

- Szia North! Felébresztettelek? - feküdtem a hátamra továbbra is a fülemhez tartva a telefont, míg másik kezemmet tarkóm alá helyeztem, emellett megköszörültem a torkom.

- Nem. Rohadt álmos vagyok, de nem tudok aludni. - sóhajtott. - Már egy órája intenzíven forgolódom, ami miatt meg tudnék őrülni. Te hogyhogy fent vagy?

- Én csak úgy felkeltem és most hozzád hasonlóan szenvedek… - húztam el számat.

- Miért nem voltatok ma suliban? Nem győztük szórakoztatni egymást Windyvel. Mondjuk ez inkább rám hárult, mert ő folyton Louisról beszélt… - kuncogott fáradtan, mégis dallamos zenét hallatva. Hiányolt volna?