"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

4.rész

Péntek. A díjátadó gála napja. Úgy igazán nem érdekel ez az egész, de Kim-nek megígértem, hogy ott leszek és számít rám. Meg amúgy is. Ő jön értem és ha még el nem készült állapotban talál, lehet megtép és azt nem akarom. Ma nincs kedvem bunyózni...

Hazaérve a suliból még volt négy órám elkészülni szóval teljesen ráérősen lehuppantam a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Amiben nem volt semmi, szóval kikapcsoltam. Benyomtam egy kis zenét, bár a szomszédok nem hiszem, hogy örülni fognak neki, mivel ezerrel üvöltött. Azért remélem a rendőrséget nem hívják ki rám.

Fél hétkor kezdtem készülődni. Elég lazára vettem az egészet, úgy gondoltam egy óra bőven elég lesz, na ebben nagyot tévedtem. 7:12-kor turbó módra váltottam, addigra szinte semmivel se végeztem. 22 percig fürödtem, 10 percig sminkeltem és most ott tartok, hogy nem tudom mit vegyek fel ma este. Ekkor hirtelen megcsörrent a mobilom. A kijelzőn Kimberly neve villant fel.
-Remélem már kész vagy-szólt bele köszönés nélkül.
-Öhm persze, már csak rád várok-mondtam, miközben egy köntösben szaladgáltam a fürdő és a szobám között.
-Király! Öt perc és ott vagyunk-mondta s lerakta. Mi? 5 perc? 5 perc arra sem elég, hogy a hajamat megcsináljam, nemhogy még fel is öltözzek. Extra turbó módra váltottam és 7:29-kor már az ajtóban álltam indulásra készen. Fogalmam sincs, hogy hogy, de sikerült. A másik dolog, amit nem értek, hogy Kim-ék hogy tudnak pontosan 7:30-kor lefékezni a házunk előtt. Az ilyen pontos emberekből, mint ők nem sokat találni.
-Sziasztok-szálltam be a kocsiba.
-Cső Hallie! Mi a pálya?-nézett hátra Kim apja. Na igen. Neki is megvan a saját stílusa.
-Minden remek-mosolyogtam rá.
-Ezt akartam hallani! Öveket be! Indulás!-mondta s beletaposott a gázba.

A díjátadó helyszínére érve tömegeket pillantottam meg, de egyáltalán nem voltam meglepve.
-Ez egy álom!-mondta Kim.
-Ez jobb mint egy álom-néztem rá.
-Mikor is lesz vége ennek a..-kereste a szavakat Kim apja.
-11-kor-mondta a barátnőm.
-11? Nem azt kérdeztem, hogy a díjátadónak, hanem hogy az egésznek, az after party-t is beleértve mikor lesz vége?-kérdezte újból. Na ez kicsit meglepett. Tudom, hogy Kim apja elég laza ember, de nem hittem volna hogy ilyen könnyen elengedné még partizni is.
-Valamikor hajnalban-vonta meg a vállát Kim.
-Oké! Ha jönni akarsz hívj és suhanok is érted! Jó bulizást-mondta az apja és elhajtott.
-Erre inkább nem mondok semmit-közöltem.
-Ne is.

Ötpercenként kb. fél métert tudtunk haladni a nagy tömeg miatt. Jobban jártunk, hogy hamar elindultunk, ha később jövünk lehet, hogy már be se férnénk.
Miután átjutottunk az ellenőrzéseken is a színpad elé mentünk és szinte az első sorban találtunk magunknak helyet.
-El sem hiszem, hogy ez megtörténik-mondta Kim-pillanatokon belül Tony Stark azon a színpadon fog állni.
-Ha egyáltalán eljön-tettem hozzá. Erre lehervadt Kim szájáról a mosoly.
-Az After Party-t nem hagyná ki-mondta.
-Igaz, de a Díjátadót kihagyhatja-mondtam.
-És? A partira is megyünk-közölte.
-MegyÜNK? Én nem mondtam, hogy megyek-tettem karba a kezem.
-De én igen.
Már épp akartam valamit mondani, amikor hirtelen mindenki elkezdett tapsolni. A színpad felé vetettem tekintetem. Maga a díjátadó, kezében a díjjal jelent meg.
-Nagy megtiszteltetés átadnom ezt a díjat egy olyan embernek, aki mára már fogalommá vált-kezdte a beszédét-és mielőtt bárki azt hinné nem fog megjelenni, meg fog, tettem erről. A Sokovia-díj nem rég óta van köreinkben, de úgy gondoltam, hogy a Bosszúállók közül azok, akik támogattak minket hozzájárulásukkal megérdemelnek egy ilyet. Most Tony Stark-on van a sor, hogy átadjam e díjat, igazság szerint vele kezdünk. Hölgyeim és úraim!: Tony Stark-konferálta fel őt.
-Waaaaaa-sikoltozott mellettem Kimberly.
A színpadon lévő két ledfal kinyílt és belépett rajta ő. Őszintén megvalva más belépőre számítottam, olyan menő Vasemberesre, de a történtek után nem csodálom, hogy kicsit visszavett magából.
A nézőtéren tapsvihar, sikítozások, éljenzések, hatalmas ováció zajlott belépésére. Szószerint megsüketültem.
-Igen igen, valami ilyesmire számítottam-szólt bele a mikrofonba, erre a nézők közül páran felnevettek.
-Szeretünk Tony!-kiáltotta az egyik rajongó.
-Tudom-mondta a megszólított ember. Na igen..erre a válaszra valamiért számítottam.
-Szóval..miért is vagyok itt?-nézett a mellette álló emberre-oh igen a díj miatt. Köszönöm-vette át.
-De tényleg. Köszönöm-folytatta-köszönöm, hogy..
Miközben Stark nyomta a dumáját megpillantottam valakit. Vagyis valakiket, akik nem illettek a tömegbe.
-Hé-böktem meg Kim vállát.
-Mi az?
-Látod azt a két fickót?-mutattam rájuk-gyanúsak egy kicsit.
-Azért mert komoran állnak egy helyben?-kérdezett vissza-Hallie ne már, ne gondolj mindig egyből rosszra.
-Nekem itt akkor is bűzlik valami-mondtam s jobban körbenéztem. Több ugyanolyan ruhába öltözött, mogor tekintetű férfit véltem felfedezni. A ruhájukat jobban megnézve..
-Jaj ne-mondtam kicsit hangosan.
-Mi az?-kérdezte Kimberly.
-Kim. Most azonnal el kell tűnnöd innen-mondtam neki komolyan.
-Mi? Mégis miért?
-Vannak itt olyanok, akik most valami nagyon rosszra készülnek, ha nem tévedek.
-Jajj Hallie, ne már! Itt nincs mitől félni! Azok biztos csak a biztonsági őrök.
-Kim. Láttam én már elég őrt ahhoz, hogy tudjam, hogy ők nem azok! Menj el, kérlek.
-Persze..
-Kim, kérlek!
Ekkor láttam, ahogy az egyik férfi a füléhez emel valamilyen kütyüt és beszélni kezd bele. Nem volt több időm Kim-et kérlelni, cselekednem kellett. Elindultam a színpad felé.
-Most meg mit csinálsz?-kiáltott utánam Kim.
A színpad elé értem, nagy lendülettel felugrottam rá és a mikrofon előtt álló két ember felé vetettem az irányt. Persze mindketten felémfordultak.
-Őrült rajongó közeleg?-kérdezte Stark. Ekkor a távolból egy hangos robajra lettünk figyelmesek. A nézőtér felé néztem, a reflektor fény elvakított, de a hangból ítélve tudtam mi az. Egyre közelebb és közelebb jött a színpadon álló milliárdos felé. Lépteim futássá eredtek és egy pillanaton belül leterítettem a földre Tony Starkot..hűlt helyén egyenes haladt el egymás után három hatalmas golyó és egyéb lövedék...