"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

7.rész

A nap további részében a szobámban ülve kapcsolgattam a tv csatornák között. Reméltem, hogy az egyiken szót fognak ejteni a csodás hazugságomról. És igen. Megtaláltam.
-Személyesen kerestük fel Tony Stark-ot, hogy mit szól a ma történtekhez-mondta az a jól ismert riporter. Király. Hamarosan kiderül minden. Engem újra elővesznek, nem lesz érettségim, apu kiborul...
A tv-ben már Stark volt látható, akit a kocsija előtt csíptek el.
-Mr Stark, mit gondol arról, hogy az a lány, aki megmentette azt vallja, hogy az ön testőre és ezzel támasztja alá cselekedeteit?-kérdezte a riporter.
-Azt, hogy jól végzi a munkáját-válaszolt Stark. Várjunkcsak. Tessék?
-Vagyis..a lány tényleg az ön testőre?-kérdezte a riporter meglepetten.
-Bocs, de szerintem nem kell beszámolnom a testőreimről-közölte lazán és beült a kocsijába-úgy általánosságban amúgy sem csípem a testőröket, nem szorulok rájuk-tette hozzá és elhajtott. Jobb mint a semmi.
-Várjon-kiáltott utána a riporternő, de miután látta, hogy nem járt sikerrel a kamera felé fordult-tehát, az előbbiekből itélve Tony Stark nem tagadta, de nem is támasztotta alá, hogy a lány tényleg a testőre e. Az ügy továbbra is kérdéses.

Az ügy? Ez egy ügy? Ez mégis miért ennyire fontos? De most mindegy is. Azt hittem totál bukás lesz az amit mondtam, de helyette fogalmam sincs miért, Stark nem buktatott le. Lehet, hogy azért mert megmentettem? Ki tudja..soha nem is fogom megtudni...

Egy hétig nem léptem ki a házból, apu kicsit megnyugodott, de továbbra is féltett. Kim mindennap meglátogatott és beszámolt a suliban történtekről. Kim-en kívűl volt még pár ember, aki mellettem állt, de a többség nem támogatott. Az "ügy" kissé csillapodott. Igaz még most is mindenki szeretné tudni az igazságot rólam. Még mindig nem értem, hogy az embereket miért érdekli egy "testőr".

-Megjöttem kicsim!-hallottam apu hangját.
-Még csak három óra és te máris itthon vagy..ilyen se volt még-mondtam.
-Igen, szivárgás volt az épületben így mindenkit hazaparancsoltak.
-Gázszivárgás?-lepődtem meg.
-Nekünk ezt mondták-vonta meg a vállát.
-Ez furcsa, a munkahelyed nincs messze és ha gázszivárgás lenne el kellene hagynunk a házunkat-mondtam.
-Ez igaz, de..-kezdte apu-Hallie, te meg hova mész?-kérdezte, mikor meglátta, hogy az ajtó felé indulok.
-Kiderítem mi folyik itt.
-Az nem a te dolgod! Gyere vissza!

Igen, nem kellett volna aput így otthagynom, de nekem itt valami bűzlik. Gázszivárgás? És senkit sem értesítenek róla?
Gyorsabban szedtem lépteimet apu munkahelye felé. Mikor odaértem két csuklyás alakot láttam bemenni oda. A második emeleti ablakból fény szűrődött ki. Hirtelen hangos röhögést hallottam bentről. Sokan vannak ott. A másik pillanatban az előbbi két alak jött ki az épületből.
-Siess már!-mondta az egyik a másiknak.
Beszálltak a furgonba és elhajtottak. Aztán egy hangos robbanás és sikoltozások zaja telítette meg az utcát.
-Úristen!-kaptam a szám elé a kezem. Befutottam az épületbe. Mindent eltemetett a por. A telefonom zseblámpájával világítottam meg a helyet. A kavargó porfelhő miatt alig kaptam levegőt. A másodikra szaladtam.
-Segí..segít..vala..-hallottam egy hangot.
-Itt vagyok-néztem rá a fiúra, akitől a hang származott.
-Ki van még életben?-tettem fel életem legbénább és legabszurdabb kérdését.
Csak pár nyöszörgő hangot kaptam válaszul, nem csodálkozom.
-Oké, hívom a mentőket-vettem elő a telefonomat.
-Arra nem lesz szükség-hallottam meg valakit. A hang irányába fordultam és egy kicsit meglepődtem. Inkább azon, hogy csak egy kicsit lepődtem meg.
-Már riasztottam minden mentőállomást-mondta Vasember, miközben a karjába vett egy embert.
-Itt is van még két élő ember-hallottam meg a Hadigépet is.
-És ez a fiú-szóltam.
Vasember a fiú mellé ért és őt is felvette karjaiba.
-Te is jössz, vagy ülsz még ott egy kicsit?-kérdezte felém fordulva.
-Hát, nem szívesen maradnék itt-álltam fel, de ahogy újra a lábaimon álltam megszédültem.
-Hé, minden oké?-hallottam Stark hangját, de már eléggé tompán s aztán már nem hallottam semmit...