"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

35.rész

Régen mindenki döntött helyettem, egyengette az életemet, utat mutatott. Igen, ez még New York előtt volt. Azóta ez mind megváltozott. Az anyám kómában van, az apám nagyon sokat dolgozik, hogy el tudjon tartani, a gimis barátaimmal már egyáltalán nem tartom a kapcsolatot, Kimberly persze kivételt tesz. És ami a legfontosabb: én változtam. Legfőképp személyiségileg. Amíg a Bosszúállókkal voltam nem értettem miért pont én, de néha ha csak egy kicsit is, de elöntött az az érzés, hogy számítok, de ma.. ugyanaz a bizonytalan kislány lettem, mint voltam.

- Apu? - szóltam bele a telefonba, miután az említett személy felvette.
- Szia, kicsim. Miért hívtál? - kérdezte.
- Csak..mikor jössz haza?
- Az igazat megvallva, fogalmam sincs. Még rengeteg a papírmunka. De miért, valami baj van? - aggodalmaskodott.
- Nem, dehogy - tagadtam azonnal - nem is fontos - ráztam meg a fejem, de persze ő ezt nem látta.
- Rendben. Ha nem haragszol meg, most leteszem. Minél hamarabb végzek, annál hamarabb mehetek haza - mondta, de érződött a hangján a gondterheltség.
- Persze. Itthon várlak - raktam le.

Néma csendben ültem a nappaliban. A gondolataim cikkáztak össze-vissza. Kim-re nem számítottam a nem régiben történt vitánk miatt. Magamra maradtam. És ami a legjobban bánt, az maga David. Egyedül hagyott egy olyan helyzetben, amiben támogatnia, segítenie kéne. Nem ilyennek ismertem meg. Vagy csak szimplán egyáltalán nem ismertem? Csak bolondított?
Egy kis idő után bekapcsoltam a tv-t, mivel már zavart a nagy csend. Váltogattam a csatornák közt, de semmi sem kötött le. Hirtelen kopogásra lettem figyelmes, így kinyitottam az ajtót.
- Kim? - lepődtem meg.
- Figyelj. Tudom min mész keresztül. Mármint, nem tapasztalatból, csak a filmek, sorozatok.. - kezdte
- Oké, értem - röhögtem el magam, majd szorosan megöleltem - köszönöm, hogy itt vagy.
- Ugyan. Nem fogom cserben hagyni a legjobb barátnőmet - mosolyodott el.
- Na, ne sírj már - bökött az oldalamba, mire letöröltem egy kósza könnycseppet.

Eddig is tudtam, hogy Kim-mel nagyon jó baráti viszonyt ápolunk, de csak ma döbbentem rá, hogy ő több, mint egy barát. Mindig itt van, ha szükségem van rá, segít ha baj van, megnevettet. Ő egy igaz barát, szinte családtag.

-...és akkor Tom mondta a csávónak, hogy "jössz te még az én utcámba, seggfej" , aztán bevert neki egyet - mesélte a tegnapi sztoriját a barátnőm, amit mosolyogva hallgattam.
- Így már valószínűleg nem fognak zaklatni téged a szingli egyetemista pasik - mondtam.
- De ha mégis, akkor én verek egyet be nekik - mutatta fel a mutatóujját fenyegetően, aztán elröhögtük magunkat.
- Örülök, hogy Tom így szeret téged - mondtam, miközben a torkom összeszorult.
- Hát, azért te sem panaszkodhatsz - vigyorodott el, de amint meglátta a fancsali képem elkomolyodott.
- Vagy igen? - kérdezte félve.
- Hát, asszem' David kidobott - röhögtem fel keserűen.
- Mi??? - döbbent le.
- Elmondtam neki, hogy terhes vagyok, mire ő teljesen kiakadt. Mintha nem is ő lett volna.
- Hiszen pont miatta vagy terhes! És még ő akad ki?
Kim még dühöngött egy sort, ami miatt közbe se tudtam szólni, de hirtelen meghallottam valamit a tv-ben, ami felkeltette a figyelmemet. Órák óta először.
- Manhattan utcái teljesen üresek, a lakosok nem mernek kimenni, minden üzlet bezárt, a fenyegetés hatásos volt - hallottam a híradós hangját.
- Milyen fenyegetés? - kérdezte Kim.
- Fogalmam sincs.
-  A Hydra elfoglalta a központot és tovább terjeszkedik, minden reményünk a Bosszúállókban van - folytatta.
- Hydra? Ez komoly? Annak a hülye szervezetnek már nem is kéne léteznie! - háborodott fel Kimberly.
- Kérünk mindenkit, hogy ne hagyják el otthonukat, amíg a helyzet meg nem oldódik.
- Mi a fene történt? - kérdeztem halkan.
- Addig is..- kezdte újra a híradós, de az adás megszakadt.
- Ez ijesztő - mondta egy kis csend után Kim.
Hirtelen felpattantam a kanapéról, a szobámba mentem, egy hátizsákba berámoltam pár cuccot és rohantam is le a lépcsőn, ahol Kim kérdő tekintettel várt.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Meg kell tudnom mi folyik itt - mondtam és az ajtó felé vetettem az irányt, de Kimberly elállta az utat.
- És miért is? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Kim, kérlek ne kezd ezt - próbáltam kikerülni, de mindig elém állt.
- Na nem. Hallie! Majd a Bosszúállók megoldják! Ez nem rád tartozik!
- Ez egész New York-ra tartozik! - szálltam vitába.
- Oké, de vannak hőseink, akiknek ez a dolguk, neked pedig nem! Pláne nem most! Téged tényleg nem érdekel, hogy kisbabád lesz?
- Ez még nem biztos! Lehet, hogy rossz volt a teszt vagy..
- Hallod te egyáltalán magad? Nem mehetsz sehová!
- Nem vagy az anyám, hogy megmond - néztem rá szúrós tekintettel, mire meglepődött.
- Igaz, de a barátnőd vagyok és nem akarom, hogy bajod essen - mondta végül.
- Oké. Köszönöm, hogy törődsz velem, de ha tényleg a barátnőm vagy akkor hagyod, hogy elmenjek - mondtam és ellöktem, így ki tudtam menni az ajtón.
A helyzet miatt most még taxik sem járnak, így kénytelen voltam biciklire ülni. Kim utánam szaladt, de már nem ért el.
Felelőtlen vagyok? Naná! Viszont Kim téved. Azt hiszi harcolni akarok, pedig egészen más célok vezérelnek...