"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

14.rész

Két héttel később

E két hét alatt, amit magam mögött hagytam semmi sem történt, leszámítva a kis eszmecserémet Tony Stark-kal. És hogy ez hogy is történt?
-Hallie!!! Mikor kéred már eeel?-nyavajgott Kimberly a telefonba.
-Kim, hagyjál már! El fogom kérni, de nem olyan könnyű elcsípni Stark-ot, mint hiszed.
-Én már az első találkozásnál kértem volna egyet-durcáskodott a vonal másik végén.
-Tudod te, hogy milyen sokkos állapotban voltam akkor?
-Jó jó. De el ne felejtsd! És fényképeset!-rakta le a kagylót. Imádom Kim-et, de a hisztijei már az őrületbe kergetnek.
Épp edzésre indultam, mikor újra (!) megcsörrent a telóm, de szerencsére csak egy SMS érkezett "El ne felejtsd!" már épp akartam volna visszaírni barátnőmnek, amikor beleütöztem valakibe.
-Elnézést-mondtam ösztönösen, de amikor felnéztem..sose örültem jobban Tony Stark-nak, mint most. Viszont meglepetésemre nem állt meg, mormogott valamit, de haladt tovább. Ekkor vettem észre a füléhez tartott telefont, vagyis telefonál. Juhé. Viszont nem voltam hajlandó tovább várakozni, mert Kim lassan tényleg kiveri nálam a biztosítékot. Most vagy soha. Követtem Stark-ot.
-A terveket már elküldtem-mondta a telefonba.
-Nem, nem kell aggódni az anyagiakért, én állom az egészet-folytatta.
Na jó, ez már kezd nagyon gáz lenni. Ha itt vannak kamerák, akkor akik azokat figyelik, biztos, hogy teljesen hülyének néznek. Vagy rosszabb.
-A gyereket majd én intézem-hallottam egyre távolabbról a hangját. Gyerek? Milyen gyerek? Na mindegy, nem az én dolgom.
Egy kanyar következett, jobbra fordultam.
-Te követsz engem?-kérdezte Stark felvont szemöldökkel. Én meg hirtelen úgy megijedtem, hogy hátraugrottam.
-Mi? Én? Dehogy! Csak..-elég bénán hazudok.
-Halljam, mit akarsz? Csak gyorsan mond, mert Pepper már legalább 3 órája vár és ha ez a szám növekszik még dühösebb lesz rám, amihez most nincs kedvem, szóval?
-Egy autogrammot, fényképes autogrammot szeretnék-hadartam el gyorsan. Láttam ahogy elcsodálkozik.
-Címezzem neked, mint testőrömnek?-vette humorosra.
-Nem nekem kell..
-Neked nem kell? Pedig hidd el, mások még csak álmodni sem mernének arról, ami most veled történik-mondta. Ezen kicsit elgondolkoztam. Igaza van, akármennyire sem szánta most ezt komolynak. Hisz még mindig hihetetlen az, ami velem történik.
-Oké, legyen kettő, vagyis ne, három, kettőt Kimberly-nek címezve-mondtam.
-Oké. Megoldható.
-Tényleg?-lepődtem meg. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen adja magát. Bár jobban belegondolva...
-Majd továbbítom valakivel-mondta s megfordulva elindult tovább.
-Köszönöm-kiáltottam, mikor már messze járt.
Körülbelül ennyi, ami érdekesnek mondható az elmúlt hetekről. Viszont a mai napom teljesen máshogy alakult, mint hittem.

Minden átlagosan kezdődött. Reggel felkeltem, letusoltam, átöltöztem az edzős ruhámba és már indultam is Will órájára. Ahhoz képest, hogy még csak két hete vagyok itt sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Erősebb vagyok, még jobbak a reflexeim, nagyjából megtanultam a fegyverek használatát és még egy-két cselt is eltanultam Will-től.

A kiképzőterembe érve egy különös dolog fogadott. Az ajtó, mely mindig nyitva állt, most zárva volt, rajta egy papírfecni csüngött. "A mai edzés elmarad. W.B."
-Nekem sem szólt-hallottam meg egy hangot a hátam mögül.
-Lehet, hogy hirtelen közbejött neki valami..-tippelgettem.
-Feljöhetett volna szólni nekünk-mondta David.
-Biztos sietnie kellett.
-Mindegy, ez most nem fontos. Gyere-fogta meg a kezem és magával húzott.
-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Oda, ahol tudunk beszélni-olvastam le a szájáról.

David beültetett egy kocsiba és meglepetésemre ő ült a kormány mögé.
-Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni-jegyeztem meg.
-Sok mindent nem tudsz még rólam-mondta, mire lehervadt arcomról a mosoly.

Egy épületsor előtt parkoltunk le s bementünk az egyik házba. A ház nem volt túl jó állapotban. Az ablakokon le volt húzva a redőny, néhol már csak a fele volt meg, a vakolat a falról több helyen is leesett és hát..nem túl barátságos ez a hely, meg ez az utca sem egyébként.
-Mi ez a hely?-kérdeztem.
-Az otthonom-felelte David.
-Nem ártana egy házfelújítás-mondtam.
-Tudom, de nincs rá pénzem. Az igazat megvalva kajára is alig van pénzem-mondta. Megsajnáltam.
-Ha gondolod, tudok kölcsönadni-ajánlottam fel.
-Te is tudod, hogy nem fogadnám el-erőltetett egy mosolyt az arcára. Összeszorult a torkom.
-Na gyere-invitált be egy kisebb szobába. Ami ott bent fogadott teljesen más volt, mint kint. Nem egy lepukkant részt láthattam, hanem egy sokkal szebb, modern eszközökkel felszerelt szobát.
-Itt van minden, amit kutattam-mutatott az asztaljára lévő dobozra.
-Kutattál?-lepődtem meg.
-Igen, mióta merényletet követtek el Stark ellen.
-Wow-ámuldoztam. Kivettem a dobozból egy papírköteget és belelapoztam. Meg volt említve minden infó a Díjátadói, a rendőrségi támadásról és a robbantásról. A fegyverek és golyók típusa, a bomba, az emberek felszerelése. Minden, ami fontos.
-Ezt mind honnan tudtad meg?-kérdeztem döbbenten.
-Mondom, kutattam-felelte.
-Eléggé titokzatos vagy.
Ekkor hirtelen valami zajt hallottunk kívűlről, mintha beakarták volna törni az ajtót.
-Ez meg mi volt?-kérdeztem ijedten.
-Megláttak minket! Kövess!-mondta és elindult.
-Mi? Mégis kik? David! Mi a fene történik?
-Gyere már-kiáltott.
Azt tettem, amit mondott. Semmit nem értettem ebből az egészből, de most ez a legjobb megoldás. Követni David-et. Vagyis azt hittem, hogy ez a legjobb megoldás...