"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

6.rész

-Most meg mi a fenét csináljak? Már szinte mindenki felismer és háát..nem mindenki lát el pozitív véleménnyel-panaszkodtam Kimberly-nek miután suli után meglátogatott.
-Hát..a suliba ne gyere vissza. Ma minden csak rólad szólt, sokan engem faggattak-mesélte.
-Király. Így már biztos, hogy nem lesz érettségim..
-Magántanulás?-kérdezte barátnőm. Nem is rossz ötlet.
-Majd meglátom, de most ez a legkevesebb. Nem mehetek ki a házból. Mindenki letámad. Már azon se lepődnék meg ha személyesen maga Tony Stark keresne meg.
-Akkor én nálad alszok-kacsintott Kim.
-Kösz, ezzel sokat segítesz.
-Bocs. Mi lenne ha..maszkot vennél fel?
-Maszkkal menjek ki az utcára? Bérgyilkosnak néznek.
-Oké..ez hülye ötlet volt. Hmm..paróka, szemüveg, a mostaniknál is bénább ruhák...
-Hé!
-Vagyis..más stílusú ruhák.
-És így éljem az egész életemet?
-Nem, csak pár hetet, amíg lecsendesednek a dolgok...
-Nem tudom Kim..azt se tudom miért csináltam ezt az egészet-temettem kezeimbe az arcomat.
-Hallie..-fogtam meg barátnőm a kezem-ösztönösen cselekedtél, megmentettél mindenkit a színpadon.
-Igen, de van aki úgy látja, hogy letámadtam Stark-ot.
-De te tudod, hogy ez nem így van. És ez a lényeg. Nem?
-De-töröltem le egy könnycseppet az arcomról.
Nem is tudom mit csinálnék, ha Kim nem lenne. Nélküle egy érzelmi roncs lennék. Ő a lelkitámaszom.

Miután Kim hazament egyedül maradtam otthon aput és a leszidását várva, amit meg is kaptam.

-Hogy képzelted ezt?-üvöltötte le a fejem.
-Megmentettem! Nem nézhettem tétlenül, hogy pár golyó miatt hal meg!
-De mit érdekel téged, hogy mi történik Tony Stark-kal? Te is megsérülhettél volna!
-De kutyabajom.
-Hallie-ült le-nem bírnám ki ha téged is elvesztenélek-mondta elcsukló hangon.
-Apu..sajnálom-ültem le mellé-nem tudom miért tettem, vagyis de igen..ahj ez olyan bonyolult.
-Tudom kicsim. Mindkettőnket megviseltek az elmúlt évek..biztos ez vezetett idáig-mondta s részben igaza is volt. Részben.
-De kérlek ne csinálj több hülyeséget, csak ennyit kérek-mondta.
-Oké, ez megoldható.

Másnap nem mentem suliba. Ebben csak annyi a jó, hogy nem kell korán kelnem. Vagyis azt hittem, hogy nem kell majd korán kelnem.
Arra ébredtem, hogy lentről nyüzsgést és fényképezőgép kattintásokat hallottam.
Lenéztem és kisebb sokott kaptam. A házunk előtt legalább 10 ember állt. Gyorsan felkaptam magamra pár ruhát és leszaladtam a nappaliba.
-A sajtó az, téged akarnak-közölte apu, mikor meglátott.
-Hát ez remek...
-Nem muszáj kimenned.
-De igen, addig nem fognak békénhagyni, míg valamit ki nem szednek belőlem. Bár sokat nem fognak tudni.

Kinyitottam az ajtót s erre mindenk felém fordult.
-Jó reggelt-köszöntem, de ez elég bénán hangzott.
-Miss Collins! Mit tud mondani a díjátadón történtekről?-kérdezte a riporternő.
-Az attól függ mire kíváncsi-próbáltam kerülni a korai megaláztatást.
-Arra amire mindenki. Ön megmentette Tony Stark életét a felé száguldó golyóktól. Miért?-kérdezte.
-Hagynom kellett volna meghalni?-kérdeztem vissza.
-Természetesen nem, de én az igazi okokra vagyok kíváncsi.
Most mégis mi a fenét mondhatnék? Egy értelmes okot se tudnék kinyögni. Bár amit végül mondtam az engem is meglepett.
-Mert..a testőre vagyok-mondtam. A mi vagyok? Hallie, te normális vagy?
-A..testőre?-kérdezte meglepetten a riporter. Több kamera vette fel az imént említett szavaimat, az egyik közülük biztos élőben közvetít, vagyis már mindenki hallhatta a hülyeségemet. Mindenki..Tony Stark is. Francba...
-Igen, de a testőr-hűség miatt többet nem mondhatok-mondtam. Testőr-hűség? Ezt meg honnan szedtem?
-És ha most megbocsájtanak, bemennék-mondtam és bementem a házba.

Az életemnek annyi. Egy bazi nagy hazugságot mondtam egyenesen élőadásba.

-Apu, én..-kedztem, mikor megláttam apám arcát.
-Ne..inkább ne mondj semmit. Csak annyit kértem ne csinálj több hülyeséget-mondta csalódottan.
-Nagyon sajnálom-sütöttem le a szemem.
-Én is-mondta s a nappaliban hagyott.