"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

13.rész

Öt óra negyvenkilenc perc. Már készen álltam a..mire is? Nem nevezném randinak, hisz még csak most találkoztunk először. Ez csak egy sima kiképzős találka, semmi több.

Két perccel hat előtt indultam ki az épületből, útközben viszont összefutottam Will-lel.
-Hova hova?-kérdezte.
-Csak összefutok egy ismerősömmel-mondtam, nem akartam az orrára kötni, hogy amúgy David az, mert a végén még ezzel cukkolna minket és azt nem akartam.
-Mikor lesz a következő edzésed?-kérdezte.
-Holnap kettőkor-feleltem. Na igen. Ma legalább egy fél óráig tanulmányozgattam a beosztást. Mindennap lesz legalább egy négy órás edzésem/kiképzésem, kivéve pénteken és vasárnap. Péntekente mérkőzések David-del, vasárnap pedig csak egy óra lájtos edzés. Nem semmi, mondhatom. Bár őszintén szólva valami ilyesmire számítottam, max rosszabbra.
-Ne késs-próbált rám komolyan nézni, de nem jött össze neki, mindketten elröhögtük magunkat.

Pontban hat órakor kiléptem a Bosszúállók főhadiszállásából. David már várt engem, a kezében egy..rózsával?
-Szia..-köszöntem neki zavartan. Igen, zavarba jöttem. Ez új.
-Szia-köszönt és felém nyújtotta a rózsát, amit persze elfogattam.
-Köszönöm-vettem át. Kicsit meglepődtem, de nagyon jól esett szándéka.
-Akkor..indulhatunk?-kérdezte, láttam, hogy ő is nagyon zavarban van és izgul.
-Persze-adtam egy biztató mosolyt.

Az odafele úton nem sokat beszéltünk, mivel pechemre pont akkor hívott Kim, akinek muszáj voltam részletesen beszámolni a napomról és arról, hogy kértem e már fényképes (!) aláírást Stark-tól. Miután egy jó 20 perc után letettük odaértünk a kávézóba.
-Bocsi, csak a barátnőm, Kim mindenről tudni akar, ami történik velem-mondtam David-nek.
-Semmi baj-mosolygott rám. Szép volt a mosolya. Nagyon szép.
Bementünk a kávézóba, kerestünk egy jó helyet, majd elfoglaltuk.
-Oké, akkor neked egy forrócsoki?-kérdezte.
-Igen, az jó lesz.
David elment rendelni. Körülnéztem a kávézóban a biztonság kedvéért, mert az elmúlt napokból ítélve bármi megtörténhet itt is, de semmi gyanúsat nem véltem felfedezni.
-Mit nézel annyira?-hallottam meg David hangját. Nem is vettem észre, hogy visszajött. Ennyire elbambultam volna?
-Semmit-ráztam meg a fejem.
Körülbelül 5 percig szó nélkül ültünk egymással szemben, kezdett kissé kínossá válni a szituáció, vagy inkább nagyon kínossá.
-És te, hogy kerültél Will-hez?-kérdeztem végül.
-Éveken át tartó könyörgés után-mondta kissé humorosan.
-Ezt nem igazán értem-ráztam meg a fejem nevetve.
-Anyám kavart Will-el és..-mondta, mire ledöbbentem.
-Oké, így már minden világos-szóltam közbe.
-..először nem akarta engedni, hogy Will foglalkozzon velem, de 20 vagyok. Nem parancsol nekem többet. Így jöttem el otthonról két éve-mesélte.
-És azóta a Bosszúállóknál laksz?-kérdeztem csodálkozva.
-Nem, dehogy. Sosem laktam ott. A válás után apám gyerektartását én kaptam, abból élek.
-Nem semmi. Anyukád nem keres?
-Egyszer keresett, de nem járt sikerrel, azóta nem láttam, csak a Facebookon, ebből tudom, hogy él..és megint mással kavar.
-Sajnálom-biggyesztettem le a számat.
-Ezt inkább hagyjuk is. Mi van veled?-kérdezte.
-Hát én úgy kerültem ide..-kezdtem.
-A Díjátadó Gálán megmentetted Stark életét, azt vallottad, hogy a testőre vagy, volt valahol valami robbantás, ott is ott voltál, felfigyeltek rád és most itt ülsz előttem egy kávézóban-fejezte be helyettem s a pincér letette elém a forrócsokimat, viszont az most nem igazán kötött le.
-Jól mondtam?-kérdezte, miközben megkavargatta a kávéját.
-Teljesen-mondtam, kissé ámélkodva.
-Király.
-Oké, úgy látom te mindent tudsz rólam-mondtam.
-A magánéletedet nem ismerem-láttam egy apró mosolyt a száján.
-Mivel az magán.
-Szóval azt ne firtassam?-kérdezte.
-Ne.
-De el fogod mondani?
-Talán.
-Oké.
Ezekután csend telepedett közénk, hiába akartam is volna neki mondani akármit, nem tettem. Nemrég ismertem még, nem tudom, hogy bízhatok e benne.
-Egyébként..-kezdte-te nem találod furcsának ezt a sok robbantgatást, merényletet mostanában.
-De igen, csak eddig nem jutottam el addig, hogy ezen gondolkozzak-mondtam.
-És nem érdekel, hogy miért volt?-kérdezte.
-De, érdekel. De miért..-kezdtem, de az arcvonásaiból ítélve azonnal leesett.
-Mi lenne ha..-kezdte.
-Ki akarod deríteni, hogy mi folyik itt..velem?-kérdeztem.
-Alkothatnánk egy csapatot-mondta.
-Ahhoz kevés két ember.
-Akkor egy párt-kacsintott.
-Jó lesz a csapat-mondtam.
-Benne vagy?-kérdezte felvidultan.
-Nem tudom, hogy jó ötlet e..inkább hagyjuk azokra, akiknek ez a dolguk vagy a Bosszúállókra..
-Akik most mentek szét?
-Akkor sem tudom. Bajba kerülhetünk.
-Na és? Megvédjük magunkat. Még pár hét edzés Will-lel és semmi sem áll utunkba-mondta. Ezen elgondolkoztam. Engem is nagyon érdekelt, hogy mi áll a háttérben. Egy kis nyomozás mit árthat? Ez volt az a pont, ahol nagyon félreértettem David szándékait és e kis hiba után minden megváltozott.
-Benne vagyok-mondtam.

Este fél tízre újra a Bosszúállók főhadiszállásának épülete előtt álltam.
-Köszönöm a ma estét-néztem David-re.
-Látod? Mégis jó, hogy eljöttél-vigyorgott.
-Csak meg ne bánjam.
-Nem fogod-mondta s egy puszit nyomott az arcomra. Éreztem, hogy elpirultam.
-Holnap találkozunk-köszönt el...