- Tehát ez az egész csak arra ment ki, hogy teszteljetek - mondtam már a kocsiban ülve - Badrick nem is szökött meg?
- Nem. Börtönben van - felelte Steve.
- Értem. Sajnálom. Oda kellett volna figyelnem mit eszek - mondtam kicsit szégyenkezve. Ugyanis nem rég dobtam ki a taccsot két Bosszúálló előtt. Óriási. Lehet még ennél is rosszabb ez a nap? Jó tanács, amit nem ártana megfogadnom: ne mond soha, hogy lehet e még egy nap rosszabb, mint addig, mert akkor minden bizonnyal az lesz. Ma sem volt másképp.
- Ha holnap jobban leszel újra próbálhatod - mondta a Kapitány.
- Csak azt már nem fogom valódinak érezni - mondtam. Meg volt az esélyem arra, hogy másként tekintsenek rám, de elszúrtam. Gratula nekem. Pff.Visszatértünk a Bosszúállók bázisára, ahol nem akartam találkozni senkivel, így egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Majdnem nem futottam össze senkivel. Majdnem.
- Na, hogy ment? - kérdezte David a szobám ajtajának dőlve.
- Ne akard tudni - mondtam és mellette bementem a szobámba.
- Ilyen rosszul? - kérdezte.
- Hát, maga az akció nem csak aztán rókáztam egyet és - tártam szét a karom - elszúrtam.
- Micsoda? Miért? De már jobban vagy? - kérdezte aggodalmasan.
- Jobban vagyok, de hogy őszinte legyek, nem vagyok a topon - ültem le az ágyam szélére.
- De biztos csak valami rosszatt ettem és holnapra elmúlik - folytattam.
- Nem tudom..remélem nincs köze a tegnap estéhez - mondta David kétségbeesve.
- Az kizárt - mondtam rögtön. Ekkor David megölelt, amit most nagyon jól esett.
- Figyelj, ami a reggeli kitörésemet illeti.. - kezdtem, de közbeszólt.
- Nem számít.
- De igen. Számít. Nem kellett volna neked esnem. Csak ideges voltam és túlreagáltam ezt az egészet. Sajnálom. Mostanában mindent elszúrok.
David rámnézett aztán elmosolyodott és megcsókolt, ami szintén nagyon jól esett.
- Nem kell sajnálnod semmit, te nem tettél semmi rosszatt - nézett rám komolyan és a "te" szóra fektette a nagyobb hangsúlyt. Már nyitottam a szám, amikor hirtelen valaki kopogott.
- Szabad - mondtam unottan.
- Hallie. Hogy vagy? - nézett be Natasha.
- Jobban, köszönöm - válaszoltam.
- Ennek örülök, viszont gyere le a laborba, mert vár a doki - mondta és bezárta az ajtót.
- Mi? - néztem riadtan először Nat hűlt helyére aztán David-re.David-del együtt lementem a laborba, ahol csak három ember tartózkodott: Nat, Steve és Stark.
- Gondolom maga a "doki"- néztem Stark-ra.
- Nem szívesen, de mivel Bruce nincs itt kénytelen vagyok én kivizsgálni téged - mondta.
- Csak essünk túl rajta - ültem fel a kivizsgáló ágyra.
- Először is: mondd, hogy á - közelített felém egy kis fapálcával.
- Ez eléggé ódivatú módszer, nem? - kérdeztem fintorogva.
-Akkor vért veszünk - vett elő egy injekciós tűt.
- Nekem végem - motyogtam.Pár perc elteltével meg is lett az eredmény.
- A vérképed normális - jelentette ki Stark.
- Akkor mi a baja? - kérdezte David.
- Azt mondtad rosszat ettél - mondta Natasha.
- Talán - mondtam bizonytalanul. Ekkor mindenki gyanúsan kezdett el engem méregetni.
- Nem akarsz elmondani nekünk valamit? - kérdezte Stark.
- Nincs mit mondanom - tártam szét a karom - vagyis de, van egy kérdésem. Holnap akkor lesz új bevetésem? Ha a mait annak nevezhetjük.
- Ez attól függ, hogy leszel - mondta Steve.
- Ne már. Ha éppen a világ megmentése a tét akkor kit érdekel, hogy milyen az állapotom? - háborodtam fel.
- Erről nem nyitunk vitát - fejezte be a Kapitány.
- Mi? - hülledeztem. Nem hittem a fülemnek. Csak így leráznak? Hisz nincs semmi bajom!
- Mindegy, inkább megyek - mondtam, miután láttam, hogy úgysem hárítanak. Elfogadtam, amit mondtak. Holnap eldől harcolhatok e. Remek.A szobámba mentem, ahova David követett.
- Ha gondolod elmehetünk valahova - ajánlotta fel. Kedves volt tőle, de most nem volt se kedvem se erőm elmenni bárhova is.
- Majd máskor, jó? - mosolyogtam rá.
- Oké. Látom most nem szorulsz társaságra - mondta keserves vigyorral.
- Bocsi - mondtam és még mielőtt jobban megbántanám szorosan megöleltem, de ez nem tartott tovább pár másodpercnél, így végül egyedül maradtam a szobámban. Gondolkoztam. Sokat. Mindenen. Az életemen, anyun, apun, Kim-en, David-en, a Bosszúállókon, a millió hibámon és végül arra jutottam - mint eddig szinte mindig - hogy nekem semmi keresnivalóm itt. Csak a baj van velem. El kell mennem. Gondolataim közepette megcsörrent a telefonom.
- Szia. Zavarlak? - hallottam meg Kim hangját.
- Nem - mondtam. Ez félig igaz volt, de félig nem.
- Hogy vagy? - kérdezte és a hangja elég gondterheltnek tűnt. És ekkor elmondtam neki mindent, ami ma történt.
-...és most itt ülök egyedül a szobámban - fejeztem be.
- Uh. Elég mozgalmas napod volt. De biztos jól vagy?
- Persze - mondtam bizonytalanul - azt hiszem.
- Sose volt még ilyen - töprengett.
- Nem - vallottam be - de új hely, más kaják. Ki tudja?
- Hmm... És David-del mi van? - kérdezte, mire kicsit meglepődtem. Tud David-ről már azóta mióta megismertem, de még sosem kérdezett róla semmit.
- Semmi..vagy ezt hogy érted? - kérdeztem furán.
- Van valami, amit nem mondasz el? - kezdett gyanakodni.
- Ne már. Ma mindenki ezt kérdezgeti tőlem.
- Szóval van - állapította meg.
- És ha igen? - kérdeztem vissza. Ezt kínos csend követte, aztán megszólalt.
- Van egy teszt a zsepi tartódban - mondta.
- Micsoda??? - ugrottam fel az ágyról - mégis minek? Miért? Miért nem mondtad??
- Mert nem gondoltam volna, hogy szükség lesz rá.
- De nincs is! - tagadtam azonnal.
- De igen, van!
- Oké. Kim, inkább hagyj most - mondtam és leraktam a telefont.
Te jó ég! Ma mindenki megbolondult? Bizonyíték képpen elővettem a zsebkendő csomagomat, amit érkezésem óta egyszer sem bontottam fel, és most se azért fogom mert szükségem lenne egy zsepire. Kiborítottam a tartalmát és lám, Kim nem hazudott. Benne volt. Rögtön vissza is tettem...
YOU ARE READING
"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT
Fanfiction2012. New York. Támadás. Szerintem nem is kell tovább ecsetelnem. Sok embernek nagy veszteség volt az a bizonyos nap, de nagyobb veszteség is lehetett volna, ha a Bosszúállók nem lépnek közbe. Van aki utálja őket a szenvedett károk miatt, van aki sz...