"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

41.rész

A Bosszúállók bázisára érve Marisa-t megszállta az újonc izgalom. Tulajdonképpen nem lenne szabad őt idehoznom és ezzel a tettel még jobban rontom az imidzsemet, de megéri, ha ezzel David beszélni fog.
Bementünk az épületbe és hagytam Marisa-nak, hogy kicsit körbenézzen, de hirtelen nekem jött valaki.
- Uh, bocsi Hallie, nem láttalak - nézett rám Peter boci szemekkel.
- Semmi baj - mosolyogtam rá - mi járatban vagy?
- Haza - mutatott a bejárati ajtóra - és rohanok, szóval, ha nem baj most megyek.
- Oh, dehogy. Menj csak - mondtam majd gyorsan elvágtatott. Na jó, ez fura volt.
- Mehetünk? - kérdeztem a bámészkodó nőt.
- Te tényleg itt laktál? - kérdezte hitetlenül.
- Tényleg - bólintottam.
- Ez nagyon klassz - ismerte el. Igen, ezt én is tudom.

Levezettem az elzáró részhez, ahol épp David is tölti az idejét. Útközben csodás módon nem találkoztunk össze senkivel se. Amit furcsáltam is. De biztos bevetésre mentek..Peter is nagyon sietett.
- Itt vagyunk - álltam meg az ajtó előtt.
- Lehet, hogy már meg sem ismer - mondta Marisa.
- Azt erősen kétlem - mondtam, majd benyitottam. Egy rövidke folyosó, s egy lefelé vezető lépcsősor tárult elénk. Lementünk és egy nagy terembe érkeztünk s velünk szemben három cella helyezkedett el, azonnal megpillantottam David-et a középsőben.
- Ennyire hiányoztam? - nézett rám vigyorogva.
- Marhára - feleltem lekezelően. Elkezdtem kotorni a táskámban a szérum után, amit persze nem hagyott szó nélkül.
- Remélem kaja után kutatsz. Itt csak krumplipürét kapok - mondta. "Jaj de sajnálom"
- Örülj, hogy legalább azt kapsz - vágtam oda neki - őket azt sem zavarná ha éhen halnál - vontam meg a vállam - csak a tudásodra van szükség, rád nem.
- Oké. Csak oltogatni jöttél vagy akarsz is valamit? - kérdezte komolyabban.
- Igazából hoztam valakit - mondtam s odébb léptem egyet. Marisa, aki eddig a sötétben várt, most előjött és megállt a cella előtt.
- Anya? - nézett rá döbbentem - ez meg mi? - fordult felém - minek hoztad ide az anyámat?
- Rég láttátok már egymást, gondoltam hiányzik - mondtam gonosz mosollyal.
- Azt hiszed ezzel megvesztegethetsz? Úgy gondoltam ennél okosabb vagy - oltott le. Na kösz.
- Várd ki a végét - feleltem, mire összehúzta a szemöldökét - jó társalgást.
Kicsit hátrébb mentem s onnan hallgattam az elkövetkezendő eszmecserét.
- Megfenyegettek valamivel? - kérdezte Marisa.
- Kik? - tettete David a hülyét.
- Hydra.
- Talán meg, talán nem. Sose tudod meg - tárta szét a karját a fiú.
- Fiam, te ennél jobb vagy - szólt az anya.
- Nem vagyok a fiad - tagadta David hidegen, amit nagy csend követett. Ekkor Marisa odajött hozzám és a kezembe nyomta a szérumot.
- Tessék, add be neki te.
- Mi? Nem! Még a felénél se járunk, alig beszéltek - akadtam ki.
- Hallie, nekem ez nem megy. Kijöttem az anyaságból.
- Ezt ne. De tudja mit? Ha maga ennyire gyáva, akkor megcsinálom én.
- Sajnálom - mondta a nő és elindult a kijárat felé. Ezt nem hiszem el! Maximum annyi szerepe volt ebben az egészben, hogy David megrökönyödjön, de semmi több. És elment. Na, hát vele sem leszünk legjobb barátnők.

A telefonomat leraktam a cella előtti székre és a kamerájával felénk fordítva elindítottam a felvételt.
- Ugye tudod, hogy semmi értelme sem volt elhívni anyámat? - kérdezte, mire én csak egy gyilkos tekintettel néztem vissza rá.
- Utálsz, mi? - mosolygott gúnyosan.
- Inkább magamat utálom, amiért bíztam benned - mondtam szemrehányóan. David rezzenéstelen arccal bámult tovább, majd hirtelen megragadtam a kezét a rácson keresztül.
- Mi a francot csinálsz? - kérdezte ijedten és egy gyors mozdulattal belefecskendeztem a szérumot,
- Ez meg mi? - kérdezte megrémülve.
- Egy tudat befolyásoló szer - vontam meg a vállam - de én csak igazságszérumnak hívom.
- Azt hiszed, hogy majd ettől a kis vacak löttytől kitálalok neked?
- Derítsük ki - mondtam.
- Úgysem beszélek - tette karba a kezét.
- Most is beszélsz - csóváltam a fejem.
- Igen - mondta.
- Mi? - kérdeztem vissza, mert hirtelen nem értettem miért mondja ezt.
- Csak válaszoltam a kérdésedre.
- Oh, azt nem kérdeztem, hanem kijelentetettem, de ezek szerint működik a szérum - mondtam boldogan.
- Na ja, már érzem is a hatását - jegyezte meg.
- Szóval. Kezdjük a jó öreg kérdezz-felelekkel - csaptam össze a tenyerem.
- Miért csatlakoztál a Hydra-hoz? - kezdtem.
- A szüleimet kerestem, ők azt mondták segítenek nekem, ha cserébe én is nekik.
- És segítettek? Megtaláltad őket?
- Nem - csóválta a fejét.
- Tehát most sem tudod, kik az igazi szüleid?
- Nem.
- Oké. Akkor erről ennyit. Mit követtél el, ami rosszabb, mint a gyilkolás?
- Merényletet követtem el Tony Stark ellen - mondta, mire a szívem kihagyott egy ütemet. Teljesen elfehérdtem és már a hideg is rázott. Ezt nem hiszem el.
- Ha eléri a golyó az egész hely felrobbant volna, mostanra a vendégek mindegyike halott lenne - fejezte be.
- Hogy tehetted? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Parancsot kaptam. Azt teljesítettem.
- Mi? Neked is olyan program van a fejedben? - emlékeztem vissza Steve egykori meséjére a barátjáról.
- Mindent önszántamból tettem, nem program hatására - mondta, mire a bennem összeomlott világ darabjai még jobban széthulltak.
- Miért..miért kellettem neked? - kérdeztem összeszorult torokkal.
- Hogy közelebb kerüljek a Bosszúállókhoz - mondta hidegen. Szóval én csak egy tárgy voltam ebben az egész játékban. Minden, amit tettem, az vezette őt el idáig. Miattam került a Bosszúállókhoz. Az egész az én hibám. Nem hittem volna, hogy ennyire naiv vagyok, viszont még egy kérdésre kíváncsi voltam.
- David - néztem a szemébe - éreztél irántam valaha is valamit?