"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

33.rész

Három hét. Három hétig nyugis volt az életem. Aztán eljött a mai nap. Valahol, legbelül tudtam, hogy nem halogathatom tovább, de nem voltam rá felkészülve. Most sem vagyok.

Már egy hete újra itthon lakok, mivel múlthéten volt a legutolsó próbabevetésem (szerencsére azon nem hánytam el magam). Utána hazaküldtek, mondván: ha kellek hívnak. Igen, gondoltam, hogy nem avatnak rögtön Bosszúállóvá, de azt hittem legalább ott maradhatok. De nem így történt. Velem együtt David-et is hazaküldték. Apropó David. A kapcsolatunk nem romlott, de nem is lett jobb. Így, hogy már nem lakunk egy helyen, sokkal kevesebbet tudunk találkozni, de mind ketten tudjuk, hogy történhetett valami azon a bizonyos éjszakán, de egyikünk sem beszél róla. Én legszívesebben ma sem hoztam volna fel ezt a témát...

Mivel apu dolgozott egyedül voltam itthon, így áthívtam Kimberly-t, aki tíz percen belül meg is érkezett.
Mióta nem láttam elég sokat változott, külsőleg és belsőleg is. Csinosabb lett, rövidebb lett a haja, újabb ruhákat hord, az általam ismert nyavajgós természete eltűnt, mintha nem is lett volna, sokkal komolyabb lett és ami a legfontosabb: barátja lett. Gondolom életének ez a része is segített a változásokban és jót is tett neki.

- Szia Hallie! - ölelt meg, amikor megérkezett.
- Szia - viszonoztam - Mi újság?
- Ne is kérdezd. Rengeteg a tanulnivalóm. Jövő héten két vizsgám lesz - panaszkodott.
- Akkor lehet, hogy inkább máskor kéne átjönnöd - mondtam, de már bejött a házba.
Kim, mint minden normális 18 éves leérettségizett és most egyetemre jár. Én pedig itthon ülök valamiféle munka után kutakodva. Eldobtam a megírt jövőm egy másikért cserébe, ami jelen helyzetben nem az, amire vágytam.
- Oh, nem. Előttem még a hétvége - mondta, miközben épp kávét csinált magának.
- Csak nem akarom, hogy minden a nyakadba zúdoljon majd. De te tudod - mondtam.
- Na és mesélj - váltott témát - David-del mi van?
- Semmi - feleltem lehajtott fejjel - tényleg egyáltalán nincs semmi.
- Mikor beszéltetek legutóbb? - kérdezte.
- Tegnap.
- Hát, így se látlak valami boldognak - mondta keserű mosolyra húzva a száját.
- Mert nem vagyok - vontam meg a vállam.
- Miatta vagy a Bosszúállók miatt?
- Mindkettő - vallottam be.
- Figyelj - jött oda hozzám - egy óriási lehetőséget kaptál, olyat amit senki más! Végig vitted az egészet. Jártál egy másik dimenzióban, a Bosszúállók bázisán laktál még bevetésben is részesülhettél..
- Az csak próbabevetés volt..a teszt miatt - szakítottam félbe.
- De nem ez a lényeg! Ahj..Hallie, nem érted?
- De, de. Csak azt hittem..
- Mit? Azt, hogy majd rögtön bevesznek a csapatba? Bevallom én is azt hittem. És ha most nem? Ki tudja mit hoz a jövő?
- Számomra semmi jót.
- Eléggé negatív vagy - húzta félre a száját.
- Mindenkinek van rossz napja - feleltem. Egy kis csend után Kim megszólalt.
- Nézzünk filmet? - mosolyodott el.
- Biztos, hogy nem kéne tanulnod?
- Ráér. Na gyere.
- Oké, csak..- kezdtem, mire visszafordult.
- Minden oké? Tiszta fehér vagy - mondta.
- Jól vagyok, csak..- kezdtem, de a mondat befejezése helyett rögtön rohantam a mosdó felé. Kim pedig utánam.

- Te jó ég! - rohant be a barátnőm - mi van veled? - rémült meg.
- Nem tudom. Lázam nincs, rosszul se vagyok, csak..- mondtam, de nem tudtam befejezni, mivel Kim közbeszólt.
- Tessék - nyomott a kezembe egy tesztet.
- Nem! - tiltakoztam.
- De, igen! Csináld meg, addig kimegyek - mondta és úgy tett, ahogy mondta.
Remek. Nem akarom tudni az igazat, de legbelül már az első nap óta sejtem. Oké. Most vagy soha. Megcsináltam. Megnéztem az eredményt. Behívtam Kim-et és a kezébe nyomtam.
- Te jóságos ég! - sikoltozott - Hallie! Kisbabád lesz!