"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

24.rész

Mindannyian csendben kajáltunk. Steve nem evett sokat, ellenben Stark-kal, aki egy hatalams gyros tálat falt be. Én három nutellás palacsinta mellett döntöttem, fő az egészség!
-Szóval eddig úgy néz ki, hogy itt ragadtunk-elemezte Steve Stark előző monológját, amiben kifejtette, hogy a hazajutásunk esélye egy tízes skálán közel áll a nullához. Király.
-Úgy, de minden erőmmel azon leszek, hogy hazajussunk, csak előtte felzabálom az éttermet-válaszolt a milliárdos, vagyis jelenesetben nem az. :D
-Hát, nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én nem akarok összefutni saját magammal-mondtam.
-Remélhetőleg nem kerül rá sor-nézett rám kissé komolyan a Kapitány.
-Egyébként..-kezdte Stark, de tekintete megállapodott valamin, pontosabban valakin. Mivel én vele szemben ültem hátrafordultam. Hirtelen Stark felállt és odament.
-Ebből még baj lesz-fogtam a fejem. Steve és én is felálltunk és kicsit hátrébb Stark mögött megálltunk, hogy halljuk a következő beszélgetést.
-Pepper..-kezdte a milliárdos. Ekkor a nő felé fordult, az arcán meglepettség látszódott.
-Tony..te mit keresel itt?-kérdezte.
-Hát, amit egy éttermben szokás, kajálok-mondta poénosan.
-Azt hittem nem látlak többé-mondta Pepper.
-Én is-mondta Stark érzelmesen.
-Olyan más vagy..-nézett végig Pepper Tony-n.
-És ez rossz?-mosolygott rá az utóbb említett személy.
-Nem tudom-bizonytalanodott el a nő-ha ezzel azt akarod elérni, hogy feloldják a tilalmat..-kezdte, de Stark közbeszólt.
-Tilalmat?-kérdezte összevont szemöldökökkel. Ekkor egy olyan tízévesnek kinéző barna hajú kislány lépett Pepper mellé.
-A néni talált nekünk szabad asztalt-rángatta meg a szőke nő karját és egy asztal felé mutatott.
-Rendben kicsim, mindjárt megyek-mondta s ekkor a kislány ránézett Stark-ra, mire összerezzent, de nem szólt semmit, hanem kicsit elbújt a nő mögé.
Stark kérdőn nézett Pepper-re.
-Daisy azóta ilyen, mióta elváltunk. Nagyon megviselte ez az egész, de most..amikor idejött, azt hittem örülni fog neked.
-Na jó, ez így egyszerre már sok..-kezdte Stark-Pepper..fogalmam sincs, hogy miről beszélsz és hogy ki az a Daisy, mármint gondolom a lány az, de így se tudom-tette szét a karját. A nő kérdőn nézett rá. Megértem, hisz nem a volt férjével, a lánya apjával találkozott, hanem egy másik univerzumból jöttel. Csak ő ezt nem tudta, mint ahogy Stark azt nem, hogy Daisy a lánya.
-Megint ittál?-kérdezte szemrehányóan Pepper.
-Mi?-lepődött meg Stark-azért nekem is megvannak a határaim-kérte ki magának.
-Apu, ne bántsd többször anyut, légyszi-nézett rá a kislány, mire Stark szeme elkerekedett.
-Apu?-nézett rá Daisy-re, aztán Pepper-re. Látszott rajta, hogy hirtelen nem is tudja hol van vagy mi történik. Az előbbit pontosan mi se tudtuk.
-Na jó, jobb ha megyünk, gyere kicsim-fogta meg a kislány kezét. Mindketten elhagyták az éttermet. Biztosan megrémültek, a helyükben én sem reagáltam volna másképp. Odamentünk Stark mellé, aki még mindig sokkos állapotban volt.
-Tony..-kezdte Steve.
-Az az ember bántotta Pepper-t és a lányomat-mondta dühösen.
-Az nem a te lányod. Sőt, ez nem a te életed, ezt majd ők elrendezik-mondta.
-Mondott még valamit az a féreg?-kérdezte a milliárdos.
-Nem-felelte Steve, mire kérdőn néztem rá. Stark méregette őt, de nem fűzött hozzá semmilyen megjegyzést.
-Kint leszek-mondta és elhagyta az éttermet.
-Miért nem mondtad el, hogy élnek a szülei?-kérdeztem Steve-től, miután már kettesben voltunk.
-Azok nem az ő szülei-felelte.
-Hát, ha úgy vesszük igen-vontam meg a vállam.
-Nem akarom, hogy a velük való találkozás is ilyen érzelmeket váltson ki belőle-mondta.
-Mi abban a rossz, ha találkozol a szüleiddel? Ha jól tudom a baleset miatt el sem búcsúzhatott tőlük. Ez esély adhatna rá-mondtam. Steve sóhajtott egyet.
-Kint leszek-mondtam és én is elhagytam az éttermet.