"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

19.rész

Mennyi esélye van annak, hogy miközben üldöznek valakit ő felveszi a telefont? Maximum 1% vagy annyi sem, de én ennek ellenére azért megpróbáltam, nem jártam sikerrel, de ezen nem is csodálkozom. Fogalmam sincs merre mehettek a Bosszúállók, hogy hol keresik a Hydra-t vagy David-et, de nem adom fel. Nem tudnám elviselni, ha elveszíteném David-et. Mellette valami olyat érzek, amit eddig soha senki mellett nem éreztem. Boldogságot, kalandot, romantikát, önzetlen segítséget.
Nem bírtam tovább a bázison maradni, momentán szinte taszított az épület. Haza megyek.

Rég nem láttam aput, de a kapcsolatot tartom vele, minden nap beszélünk. Minden nap reménykedek, hogy egyszer csak közli velem, hogy anyu felébredt, az álmaimban már meg is történt. De a valóságban..a valóság ritkán alakul úgy, ahogy szeretnénk. Ahogy én szeretném úgy meg végképp nem. Szeretnék egy teljes családot, barátokat, kalandokat, David-et, egy normális életet.
Hirtelen megcsörrent a telefonom, nem hittem a szemeimnek a felvillanó név láttán. David volt az.
-David?-kérdeztem.
-Hallie! Jól vagy?-kérdezte aggódóan.
-Persze! Miért ne lennék? Hol vagy?-kérdeztem idegesen.
-Nem mondhatom el-mondta, de alig hallottam a hangját. Nyüzsgés, kocsik...hol a fenében van?
-"A Central Park mellett elhaladva láthatunk.."-hallottam meg egy hangot a háttérben.
-Te egy túristabuszon ülsz?-kérdeztem furán.
-Nem-mondta. Ráfér egy kis gyakorlás, ha füllenteni szeretne.
-Oh, dehogynem.
Gyorsba rákerestem a túristabuszok útvonalára. Mennyi van! De egy kilóg a sorból.
-A célban találkozunk!-köszöntem el David-től. Hülye voltam lerakni a telefont, inkább használtam volna ki az időt arra, hogy hallhassam a hangját. Viszont jelenleg csak az vezérelt, hogy megmentsem David-et vagy legalább segítsek neki a..menekülésben? Inkább szembeszállok a Hydra-val. Addig is remélem nem ugrik le a buszról.

Fél órával később a túristabusz végállomásához érve vártam David érkezését. Nem sokkal később a piros jármű megérkezett, rajta vele.

-Hallie!-kiáltott, amikor meglátott.
-David!-kezdtem el futni felé. Egymáshoz érkezve megöleltem, ő pedig egy csókkal viszonozta ezt.
-Hiányoztál-mondtam.
-Te is nekem, de nem lenne szabad együtt lennünk-mondta.
-Mostmár végre elárulod hogy mi folyik itt?-kérdeztem.
-Nem tehetem-egy könnycsepp gördült le arcán.
-A Hydra üldöz?-kérdeztem, nem válaszolt.
-Szóval igen. Miért nem mentél el a városból?-kérdeztem.
-Elmentem. De vissza kellett jönnöm.
-Miért.
-Miattad.
-Miattam?-lepődtem meg.
-Tudnak rólad.
-Mit? Hisz nem csináltam semmit.
-De, éppen eleget. Robbantás, merénylet..mindenhol ott voltál és harcoltál.
-És most ezért engem is üldöznek?
-Mindenkit el akarnak távolítani, aki veszélyt jelent számukra. Beleértve téged is.
A testem jéghideggé vált. Reszkettem, remegtem. Ha igaz, amit David mond, akkor vagy menekülök vagy meghalok. Velük szemben semmi esélyem sincs.
-Most mi legyen?-kérdeztem.
-Menekülünk. Együtt-mondta s ujjait az enyémekre kulcsolta és magával húzott.

A hatalmas tömegben mindenféle alak járt, de az ellenséget könnyen ki lehetett szúrni.
-David-szóltam a mellettem haladó fiúra, fejemet oldalra biccentettem.
-Basszus..
-Nincs nálad valami, amivel álcázhatnánk magunkat?-kérdeztem.
-Ha lenne már felvettük volna.
-Jogos.
Minden embert jól megnéztem, aki a környezetemben volt. Ennyit arról, hogy ne legyünk feltűnőek. Egy fekete ruhás, napszemüveges férfival hosszabb ideig szemeztem. De jó..lebuktunk.
-Szerintem fussunk-néztem David-re.
-Végülis már úgy is mindegy-mondta s futásnak iramodott.
Egy-két ember fellökésével kikerültünk a tömegből, de sehova se tudtunk menni. Ez a legrosszabb környék elbújásra vagy egy kis bunyóra.
Beszaladtunk egy plaza-ba és hátul, a dolgozóknak kijelölt területen mentünk ki. Pechünk volt.
-Na, ez szép-néztem végig a fegyveres embereken, akik velünk szemben álltak felsorakozva. A lövöldözés kezdetét vette, lebuktunk egy láda mögé.
-Nincs pisztolyod vagy valami?-kérdeztem.
-Csak egy-mondta.
-Mi? Van nálad pisztoly? Ugye tudod, hogy az illegális?!-akadtam ki.
-Elég sok illegális dolgot csináltam már, hidd el nem ez a legrosszabb-mondta s felállt és lőtt egyet.
-Jó tudni-jegyeztem meg.
-Hallie, én tényleg nagyon sajnálom, hogy belekevertelek-mondta.
-Nem a te hibád, de most inkább próbáljunk életben maradni, később is meg tudjuk beszélni.
-Nem hiszem, hogy lesz rá alkalmunk-mondta.
-Ezt hogy érted?-kerekedett el a szemem.
Eközben hallottam, ahogy a fegyveresek egyre közelebb jönnek hozzánk. David újra lőtt egyet aztán visszaült mellém.
-Ez nem lesz elég, rengetegen vannak-nézte meg a pisztoly tárcáját.
-Leverem őket-mondtam.
-Hallie, te egyedül vagy, ők legalább húszan és fegyverük van, semmi esélyünk.
-Akkor most mit tegyünk?-kérdeztem félelemtől reszketve.
-Hát, élvezzük ki az utolsó perceinket-mondta, mire a szívem kihagyott egy ütemet.
-Vagy van jobb ötleted?-kérdezte.
Ekkor hirtelen az ellenségeink jajveszékelő hangját hallottam és azt ahogy a testük a földre esik. Hátrafordultam.
-Mi a..?-kérdeztem inkább magamtól.
-Boldogulsz, Steve?-hallottam Natasha hangját, miközben egyszerre két férfivel harcolt.
-Én? Teljesen! De úgy látom, neked kéne némi segítség-mondta, de abban a pillanatban a Fekete Özvegy körüli férfiak mind a földön hevertek-vagy nem-fejezte be.
Wanda az erejét, Sam pedig a fegyvereit használva küzdött az ellenséggel. A katonák hullottak, de helyükre egyre több érkezett.
-Hányan vannak még?-kérdezte a Sólyom.
-Inkább honnan jönnek?-kérdezett vissza a Kapitány.
Rengeteg Hydra katona, rengeteg jobbnál jobb fegyver. Mindez David miatt és sajnos miattam is.
-Segítek nekik-mondtam.
-Mi? Hallie! Megbolondultál? Gyere vissza!-mondta David, de látta, hogy nem hallgatatok rá, így ő is utánam eredt.
Hirtelen egy egyre erősödő suhanó hangot hallottam távolról, felnéztem az égre és megláttam, ahogy Vasember közeledett felénk, majd ideérve megállt és a kezéből kilövelt annyi golyót, amitől az összes katona a földre került, aztán leszállt a földre.
-Hello Kapitány.
-Tony..-hallottam Steve hangját tele millió érzelemmel...