"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

50.rész

- Azt hiszem itt az ideje, hogy mostmár hivatalosan is bevegyünk a csapatba - mondta Stark, mire ledöbbentem, de azt hittem megint ugrat, mint az első hosszabb beszélgetésünkor.
- Mint tanácsadó? - kérdeztem mosolyogva.
- Mint Bosszúálló - felelte, mire elröhögtem magam, de ahogy megláttam a viszonylag komoly arckifejezését mosolyom alábbhagyott.
- Mi? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Jól hallottam vagy tényleg kinevezett Bosszúállónak?
- Aha. Fura, nem? - kérdezte, mire értetlenül néztem rá.
- Nem értem - ráztam meg a fejem - miért? Vagyis..miért most?
- Már több, mint egy éve velünk vagy. Igaz, eleinte idegesítettél, de azóta már többször is bebizonyítottad, hogy a csapatban van a helyed - mondta én pedig teljesen elképedtem.
Egy kis ideig csak magam elé néztem és próbáltam felfogni az imént hallottakat, de sehogy sem sikerült.
- Én.. - kezdtem - nem találok szavakat.
- Nem is kell - mondta a milliárdos.
- Nem hittem volna, hogy maga lesz, aki elmondja ezt nekem.
- Hát, velem kezdődött ez az egész, így stillszerű, hogy velem is fejeződik be.
- Vagy inkább kezdődik. Egy új korszak az életemben - mondtam.
- Ahogy mondod - nézett rám - de azt hiszem ez már egy éve elkezdődött.
Ezek után Stark letérdepelt a szőnyegre a kicsik mellé és újra egyedül maradtam a gondolataimmal. Kicsit sokkos állapotba kerültem kijelentése után. Azt eddig is tudtam, hogy a csapat már a számító mezejébe vett, de sosem volt kimondva, hogy csapattag lennék, csak ott voltam a bevetéseken és segítettem őket, ahogy csak tudtam. Én, mint Bosszúálló? Sokszor képzeltem már el - mióta ők színre léptek - de mindig csak egy álomnak tartottam ezt az egészet. Most pedig az álom valósággá vált. Elértem a célom, beteljesítettem a vágyam.

Másnap egy csomó riporter és újságíró gyűlt össze a Bosszúállók központjának fogadótermében. Mind a nagy bejelentést várták, vagyis az új Bosszúálló felavatását, engem.
Amíg még az óra nem ütötte a kezdés időpontját Kim-mel beszélgettem.
- El sem hiszem - öleltem át - ez tényleg a valóság? - néztem rá.
- Csípjelek meg? - kérdezte, mire elröhögtem magam, de ez hamar sírásba torkolt.
- Nem - ráztam meg a fejem elérzékenyülve.
- Na látod, én mondtam, hogy a végén Bosszúálló leszel - kacsintott, mire újra elnevettem magam.
- És milyen igazad volt - bólogattam.
- Kíváncsi vagyok a régi osztálytársainkra, amikor megtudják, hogy Hallie Collins Bosszúálló lett - mondta a barátnőm.
- Biztos meglepődnek majd - mondtam s hirtelen egy kéz nyomát éreztem a vállamon.
- Apu! - örültem meg a kéz gazdájának és megöleltem.
- Annyira büszke vagyok rád, kislányom - ölelt vissza szorosan.
- Tudom - mondtam sírós hangon.
- De kérlek, mindig nagyon vigyázz magadra
- nézett rám komolyabban.
- Úgy lesz - ígértem meg.

Kezdés előtt tíz perccel a csapat többi tagja is hosszasan gratulált, egyaránt akik bírtak és akik nem nagyon bírtak engem. De hálás vagyok mindannyiójuknak.
- Ugye neked nincs benne a kezed a dologban? - kérdeztem Steve-től, mikor rákerült a sor.
- Abban, hogy Stark kinevezett téged? - kérdezett vissza, mire bólintottam.
- Nincs. De talán őt is megfogta a David kihallgatásán készült videó - mondta.
- Annak már egy éve - néztem rá értetlenül.
- Sokat vacillált - mondta és elgondolkoztam a dolgon, majd mivel egyszerre tört ki belőlünk a röhögés, valószínű, hogy Steve is elgondolkozott.
- Köszönöm - néztem rá hálásan.
- Nekem ne köszönj semmit, ez mind a te értemed.
Elmosolyodtam. Részben igaza van. A saját akarat erőm vezetett idáig. Sosem adtam fel. De bárki bármit mond, ők adtak célt az életemnek és ez az, amit nem magamnak, hanem nekik köszönhetek.

Egy perccel kezdés előtt még mindig egyedül álltam a színfalak mögött várva a felkonferálómra. A többiek már mind a színpad előtt voltak.
- Na végre! - kiáltottam, mikor végre megpillantottam Stark-ot.
Az órámra pillantottam, amin a nagymutató már túljutott az egészen.
- Hol volt? Már hat perce megy az előadás. Vagyis nem, mivel nincs a színapon senki! - mondtam kicsit indulatosan.
- Szeretek késni - felelte lazán a milliárdos. Inkább már meg sem kérdőjelezem a kijelentéseit.
- Egyébként.. - kezdtem - köszönöm.
- Tessék? - nézett rám kérdőn - mit?
- Az egészet. Hogy megmentett. Még New York-ban - emlékeztem vissza arra a bizonyos napra - ott kezdődött minden.
- És ott folytatódott, hogy rám ugrottál a díjátadómon - mondta, mire elnevettem magam. Ennyit az érzelgésről.
- Megmentettem - javítottam ki sokadszorra - kvittek vagyunk.
- Ahogy akarod.
Hirtelen nyílt az ajtó és Pepper kukucskált ki rajta.
- Tony, a sajtósok már tűkön ülnek - mondta.
- Akkor álljanak fel, az elég fájdalmas lehet - mondta a milliárdos, mire már fogtam a fejem. De végül csodával határos módon felment a színpadra és elkezdte a bejelentést.
- "Azt hiszem nem is kell sokat ecsetelnem miért is vagyunk itt - hallatszódott be - csapatunk új tagot köszönthet, így eggyel több embert kell finanszíroznom - mondta, amit hangos röhögés követett. Na kösz - na de ne is térjünk el a tárgytól. Bemutatom tehát a Bosszúállók új tagját, a lányt, aki nem ismer lehetetlent, Hallie Collins-t!
Ahogy meghallottam a nevem mély levegőt vettem és izgatottan vándoroltam fel a színpadra. A terem fénykép kattanások és halk nyüzsgések zajával volt tele, a vaku pedig szinte elvakított. Amint beléptem hangos taps és éljenzés fogadott. Odaálltam a színpadon Stark mellé és bizonytalanul integettem a világ felé, mert igen, ez élőadás. Mindenki látja, akit csak érdekel.
A sok riportert és újságírot elnézve a bátorságom elhagyott, így segítségkérően néztem a mellettem álló milliárdosra, aki csak bíztatóan rám mosolygott.
- Khm, nem is tudom mit mondjak - kezdtem el beszélni - már mindenkinek megköszöntem egyenként a segítséget és a támogatást, de ha már így együtt vagyunk leteszem én is az eskümet - mondtam s sok kérdő szempár szegeződött rám még a Bosszúállók közül is.
- A mai naptól kezdve hivatalosan is azon leszek, hogy megvédjem a Földet és megbosszuljam azokat, akiket ellenséges célok vezérelnek ide. Kerüljék bármibe is! - mondtam és hatalmas ováció követte a szövegemet. Elmosolyodtam.
- Elnézést, Miss. Collins - hallottam meg egy hangot az itt lévők közül és odafordultam - mégis, hogy tudta elérni mindezt, hogy itt áll a Föld legnagyobb hőseinek csapatának tagjaként? - kérdezte.
- Hát..- kezdtem, de nem volt sok kedvem elmesélni az egész történetem a világ előtt, így csak az egyszerűbb, de őszinte verzióval álltam elő - semmi sem lehetetlen.

A nagy bejelentés után a neten más sem volt a téma, csak a ma történtek. Kaptam kritikát, jót és rosszatt egyaránt, de most egyáltalán nem ez foglalkoztatott. Mivel ma este buli lesz már arra akartam készülni, de előtte el szerettem volna búcsúzni aputól mára, viszont amikor megtaláltam épp telefonált és nagyon fontosnak tűnt neki abból ítélve, hogy leintett mikor hozzászóltam. Az egyik pillanatról a másikra megváltozott az arckifejezése, majd miután letette felém fordult.
- Mi volt ez? - kíváncsiskodtam.
- Édesanyád..- kezdte vörös szemekkel, mire a szívem elkezdett zakatolva verni - felébredt!