"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

22.rész

-Ez a süti esküszöm sokkal jobb, mint nálunk-dícsérte meg az épp említett süteményt Stark.
-Igen, de ahelyett, hogy itt falatozunk, kereshetnénk a megoldást a hazajutáshoz-fogta a fejét Steve.
-Valaki nagyon türelmetlen-jegyezte meg a milliárdos.
-Inkább szeretne hazajutni-vágott vissza a Kapitány. Amíg veszekedtek én nyugisan próbáltam elfogyasztani az én sütimet s eközben a szalvétámra pillantottam, amin egy név állt "Romanoff". A kezembe vettem, hogy jobban megnézhessem és nem tévedtem, tényleg a Fekete Özvegy neve állt rajta. De miért? Övé ez a cukrászda? Az lehetetlen. Ekkor hirtelen odajött hozzánk az egyik pincérnő.
-Ízlettek a sütik?-kérdezte kedves mosollyal az arcán. Először Stark felé fordult.
-Egész jók, sokkal jobbak, mint ott ahonnan jöttünk-törölte meg a száját-és ez nagy szó tőlem-tette hozzá.
-Örülök, honnan jöttek?-kérdezte a pincér, miközben összeszedte a tányérainkat.
-New York-ból-mondta Steve.
-Európából-mondtam szinte teljesen egyszerre vele. A nő értetlenül nézett ránk, de inkább hagyta az egészet és tovább kérdezett.
-Akkor rendezhetnénk?-vette vissza betanult mosolyát.
-Aha, én állom-mondta Stark és már vette is elő a telefonját, amit a pincér gépéhez érintett.
-Megvagyunk?-kérdezte.
-Öhm..lehet, hogy rosszul érintkeztek-mondta a pincér.
-Az időmet húzza-nézett Stark rosszallóan a pincérnőre, de újból nekiérintette a telefont.
-Semmi-válaszolt a pincér.
-Mi? Semmi? Mi az hogy semmi?-tépte ki erőszakosan a gépet a pincér kezéből, hogy megbizonyodjon róla.
-Tony..-kezdte Steve.
-Várj!-tette fel a mutatóujját-tessék, megvagyunk-nyújtotta vissza a pincérnőnek a kis gépezetet.
-Oh, remek! Köszönöm. Viszontlátásra-mondta s egy másik asztalhoz ment tovább.
-Hát, inkább a viszont nem látásra-jegyeztem meg.
-Mi volt ez?-kérdezte Steve bizalmasan.
-Hát..-kezdte Stark-ez egy másik dimenzió, a pénzem pedig ott maradt, ahonnan jöttünk.
-Mi?!-kérdeztük egyszerre a Kapitánnyal.
-Akkor az előbb..?-kérdeztem.
-Oh, az csak egy kis ártalmatlan hack volt-legyintett.
-Egy kis ártalmatlan hack? Tony! Ez bűncselekmény-mondta Steve.
-Igen? És az ártatlan emberek megölése talán legális?-kérdezte idegesen, Steve lélegzete elakadt egy pillanatra, de aztán folytatta.
-Azt hittem ezt már elengedted.
-Én meg azt, hogy a barátom vagy-mondta Stark lekezelőlen és felállt az asztaltól.
-Várjon!-kiáltottam utána, aztán Steve-re néztem-ezt hogy értette?-kérdeztem.
Steve rám nézett s sóhajtott egyet, aztán a kezemben lévő szalvétára pillantott. A fejét kissé oldalra döntötte és a szemét hunyorítva próbálta leolvasni a szalvétán lévő nevet.
-Romanoff?-nézett rám meglepetten.
-Akartam mondani csak jött a pincér aztán a veszekedés és most..-kezdtem, de a szavamba vágott.
-Tony!-kiáltott egyet Steve, de az említett személy már nem volt a cukrászdában, helyette viszont néhány szempár felénk szegeződött.
-Fenébe..-mormogtam magamban.
-Meg kell találnunk Romanoff-ot-mondta a Kapitány.
-És Stark-ot is, nélküle nehéz lenne haza jutni-mondtam, mire rosszallóan nézett rám-meg amúgy is-tettem hozzá.
-De mi van ha ez a Romanoff nem is Natasha, csak a vezetéknév egyezik?-kérdeztem.
-Hát, szerintem a többi Romanoff Oroszországban maradt-mondta s felállt.
-És mi van ha ő is?-tettem fel a szerintem jogos kérdést, de már nem hallotta. Az eddigiek alapján ez egy másik univerzum és az otthonunkkal ellenétben egyáltalán nem biztos, hogy Natasha itt is beállt kémnek vagy ügynöknek. Ekkor észrevettem ahogy a pultnál Steve az egyik pincérnővel beszél, ezért odamentem hozzá.
-Sajnálom, de Miss Romanoff nem fogad vendégeket és egyébként nincs is ma bent-mondta a nő.
-Miss Romanoff?-akadt meg ennél a résznél Steve.
-Mikor lesz bent?-kérdeztem.
-Csak szombatonként szokott itt lenni, de mint ahogy már említettem nem fogad vendégeket-mondta.
-Értem, köszönjük-mondtam s elindultam kifelé.
-Hova mész?-kérdezte Steve.
-Megkeresni Stark-ot-feleltem és kiléptem a főajtón.

-Oké, szombatig csak két nap van hátra, akkor visszajövünk és beszélünk Natasha-val-mondta a tervet a Kapitány.
-Aha, de jobb lenne ha már hárman jönnénk vissza. Nem akarok örökre itt maradni-mondtam útközben, ugyanis elindultunk a keresésre.
-Azt hiszed, hogy Tony itt hagy minket?-kérdezte.
-Nem tudom mit higgyek..hogy értette azt, hogy azt hitte, hogy a barátja vagy?-kérdeztem felidézve utolsó mondatát.
-Az..az a mi dolgunk-mondta.
-Ahha. Szóval nem bízol bennem?-jöttem rá.
-Végülis miattad vagyunk itt-mondta. Igaza van.
-Ki akartál hallgatni minket. Jól gondolom?-kérdezte.
-Igen..-vallottam be szégyenkezve-de én csak..-kezdtem.
-Hagyd. Tudom, milyen kíváncsinak lenni, de én a jóügyért harcolok, nem akarom, hogy olyan legyen köztünk akiben nem lehet megbízni-mondta természtesen rám célozva.
-Ez fájt-mondtam, de kénytelen voltam elmosolyodni, fogalmam sincs miért. Steve is rám nézett, de aztán tekintete odébb szegeződött, a mellettünk lévő kisutcára. Erre én is odanéztem.
-Az ott..?-kérdeztem, de a Kapitány meg sem várva kérdésem bement a kisutcába. Követtem.
-Tony!-kiáltotta és lépteit gyorsabbra vette.
Ekkor az említett személy az egyik kukában kezdett...turkálni??
-Öhm..Steve-kezdtem.
-Ne mondd, hogy egy kukában találtad meg a megoldást-mondta kissé nevetve a Kapitány.
Ekkor a kukázó megfordult és mi elképedve néztünk rá. Aztán megszólalt.
-Bocs, de ismerjük egymást?