"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

23.rész

Egy koszos, megviselt, legalább egy hónapja borotválatlan emberrel álltunk szemben és ami az egészben a legijesztőbb, pontosan úgy nézett ki, mint Tony Stark, leszámítva az igénytelen külsejét.
-Azt hiszem..összekevertük valakivel-mondtam-ez kicsit bizarr, nem?-suttogtam Steve-nek.
-Tudták a nevem-mondta a férfi. Látszott rajta, hogy őt is meglepte a szituáció. Erre nem tudtunk mit válaszolni.
-Honnan?-kérdezte egy pillanattal később a férfi.
-Ha elmondanánk nem hinné el-röhögtem el magam.
-Egyébként mit keres itt? Miért kukázik?-kérdezte Steve.
-Hát, a feleségem kidobott-tárta szét a karját.
-A felesége?!-kérdeztük egyszerre Steve-vel. Erre egyikünk sem számított, na meg arra sem, ami ezután következett...
-Ez ilyen meglepő?-csodálkozott el.
-Igazából nem-felelte Steve.
-Szóval nincs pénze..nincs hol laknia..-raktam össze a dolgokat, ugyanis ha lenne pénze és háza nem kukázna. Legalábbis remélem.
-Maguknak van valakijük?-kérdezte a hasonmás Stark. Ez meg milyen kérdés?
-Mondhatni-feleltem végül, aztán a férfi Steve-re pillantott.
-Én nem nyilatkozom, magánügy-mondta, mire kérdőn néztem rá, de inkább hagytam, úgysem bízik bennem...
Ekkor a férfi leült az egyik kuka tövébe, a fejét a kezébe temette és elkezdett..sírni?
-Most meg mi történt?-kérdeztem halkan Steve-től.
-Szerintem megtaláltuk Stark elmeroggyant alteregóját-felelte.
-Klassz.
-Azt mondta Stark?-nézett fel a síró ember.
-Így hívják, nem?-kérdeztem.
-Igen, így. Emlékeket idéz fel ez a név-áhítozott.
-Mivel ez a neve..-mondtam furán.
-Tényleg megzakkant-súgtam Steve-nek.
-És milyen emlékeket?-kérdezte a Kapitány.
-Alkonyodó éjszaka, elhaló madárcsicsergés, a szalonna édes illata, Daisy kellemes kacajai. Oh, Daisy. Úgy szeretném látni-kezdett újra pityeregni.
-Ki az a Daisy?-kérdeztem.
-Az én drága tündérbogaram, kicsike leányom.
-A lánya?!-kérdeztük egyszerre a Kapitánnyal.
-A feleségét hogy hívják?-kérdezte Steve, mire a fura Stark rosszallóan nézett rá.
-Miért kérdezi? Talán el akarja venni tőlem?-kérdezte idegesen.
-De hisz már..kidobta-mondtam. Erre még idegesebb lett.
-Pepper?-kérdezte Steve, mire a férfi ránézett és arca megenyhült, düh helyett csodálkozás termett rajta.
-Pepper Potts?-kérdezte Steve újból, ezúttal a teljes nevén. A férfi hátrálni kezdett.
-Kicsodák maguk?-kérdezte.
-Ez kezd egyre rosszabb lenni-mondtam Steve-nek.
-Honnan jöttek?-kérdezte a férfi ingerültebben.
-Szerintem jobb ha megyünk-tanácsoltam.
-Nem-mondta-hol dolgozott?-kérdezte a fura felé fordulva.
-Tessék? Kicsoda maga, hogy ilyeneket kérdez?-illetődött meg.
-Az apja Howard Stark az anyja pedig Maria Stark, igaz?-firtatta tovább.
-Oh, már értem-mondta, mire kérdőn néztünk rá-a szüleimtől tudják mindezt, bár nem értem miért..-tanakodott s ekkor szikra lobbant fel szemében-megfenyegették őket valamivel, vagy esetleg megkínozták?
-Várjon..azt mondja élnek a szülei?-tért ki Steve a lényegre.
-Már hogy ne élnének?-kérdezte s hirtelen félelem futott át az arcán-mit tettek velük?-kérdezte dühösen aztán egyik pillanatban megfogta a nyakam, a másikban a lábaim már nem érték a földet.
-Nem csináltunk velük semmit-csitította le a Kapitány.
-De akkor..?
-Elhinné ha azt mondanám, hogy egy másik dimenzióból jöttünk?-kérdeztem köhécselve.
-Ekkora sületlenséget még életemben nem hallottam!-röhögte el magát.
-Steve, szerintem jobb ha megyünk és megkeressük Stark-ot-súgtam a Kapitány fülébe-az igazit-tettem hozzá,de pechemre a férfi meghallotta.
-Hát, ő is elég igazinak tűnik-billentette oldalra a fejét Steve.
-Azt mondta megkeresni Stark-ot? A lányomat? A lányomat akarja?-kérdezte és újra dühbe gurult.
-Azt se tudtuk eddig, hogy van lánya! Nem miatta vagyunk itt! Ahh, tudja mit? Felejtsen el minket-mondtam és megfordulva elindultam kifele az utcából. Steve pedig követett.
-Menjenek! Futamodjanak meg!-kiáltott még egyet utánunk, de szerencsére nem követett.

-Ezt nem hiszem el-mondtam útközben.
-Azt, hogy találkoztál Stark hasonmásával vagy hogy kiderült, hogy élnek a szülei és van egy gyereke?-kérdezte Steve.
-Ezt az egészet. Remélem Natasha nem lesz ilyen bolond-mondtam.
-Szóval mostmár elhiszed, hogy övé a cukrászda?-kérdezte önelégült mosollyal az arcán.
-Ezek után..

-Oké, visszajöttünk a cukihoz, Stark sehol, mi nem vagyunk zsenik, tehát itt ragadtunk. Ebben a rohadt világban kell leélni az életünket, miközben otthon a Hydra kicsinálja a seggünket-akadtam ki.
-Ez rímelt-hallottam meg egy hangot mögülem-lehet, hogy egy költő veszett el benned.
-Tony! Te vagy..te?-kérdezte Steve.
-Nem, egy andalúziai táncos vagyok-mondta-ki a fene lennék?
-Ah, hála az égnek-mondtam s Stark ekkor már kapizsgálta a helyzetet.
-Miről maradtam le?-kérdezte.
-Csak egy találkáról az őrült alteregójával-mondtam.
-A mimmel?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-A cukrászda, ahol voltunk Romanoff-é-mutatott rá az említett hely nevére a Kapitány.
-Aha, így már mindent értek. Útközben akár találkozhatunk saját magunkkal. Király. Iszunk valamit?-nézett ránk, mi pedig elképedve hallgattuk.
-Ez komoly?-csúszott ki a számon.
-Amíg ti eszmecserét folytattatok az itteni énemmel én találtam egy klassz éttermet. És annyira nincs is messze-mire ezt kimondta megkordult a gyomrom. Fenébe.
-És megint meghackeli a gépet?-kérdeztem.
-Igazából..meghackeltem egy pénzautomatát-mondta s a zsebéből kilógó pénzre mutatott.
-Hogy én ezen miért nem lepődök meg-néztem Steve-re, aki valami hasonlót érezhetett.