"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

11.rész

-A  S.H.I.E.L.D.  nem a..-kezdtem.
-De igen, de azt most inkább hagyjuk. Most beszéljünk rólad-mondta Fury.
-Rólam nem lehet sokat-nevettem.
-Oh dehogynem. Könnyedén elbánt három fegyvertelen és három fegyveres emberrel. A robbanás után saját életét kockáztatva berohant az épületbe élőket keresni, megmentette Stark életét-az utóbbira fektette igazán a hangsúlyt.
-Igen..-kezdtem.
-Miért?-kérdezte.
-Huh..ma már maga a harmadik, aki ezt kérdezi.
-Akkor gondolom gyorsan tud rá választ adni.
-Nem igazán..senkinek sem tudtam a teljes igazságot elmondani-vallottam be.
-Miért?
-Mert..magam se tudom.
-Valóban?-vonta fel a szemöldökét.
-Tudja..New York óta folyamatosan edzek, erősítek, kiképzem magam..
-Hogy megtudja magát védeni-fejezte be helyettem.
-Igen-sütöttem le a szemem-ami a mentéseket illeti..az ösztöneim súgták.
-Értem. Tehát maga szeretné megvédeni és megmenteni az embereket?-kérdezte Fury.
-Szeretném.
-Fegyvereket tud használni?
-Nem.
-Oké. Első és egyben utolsó lehetőség. Itt és most kell döntenie. Akar e kiképzésen részt venni vagy sem?
-Kiképzésen?-lepődtem meg.
-Ahol Romanoff szerű ügynököket képezünk ki-fejezte be. Mi a fene? Engem? Ki akarnak képezni? Mint a Fekete Özvegyet? Na jó. Lehet, hogy ezt az egészet csak álmodom.
-Szóval?-kérdezte. Nem, ezt egyáltalán nem fogadhatom el. Még le kell érettségiznem. Meg apu mit szólna ehhez? Na és Kim? Mondjuk ő biztos totál oda lenne ezért az egészért. A helyemben ő biztos igent mondana. De én vagyok itt és én nem ő vagyok. Döntöttem.
-Sajnálom, de..-kezdtem. Ekkor eszembe jutott valami. Mi lesz velem érettségi után? Egyetemre nem terveztem menni, nem volt célom az életemmel, most itt van ez a lehetőség és csak rajtam áll mit választok.
-Elfogadom-mondtam végül.
-Nagyszerű. Most menjen haza, pakoljon össze és holnap kezdjük.

Hazaérve apu fogadott.
-Hallie! Kislányom! Mi történt veled? Egész nap semmit sem hallottam rólad-ölelt meg.
-Apu..-néztem rá-elmegyek-mondtam ki. Nehezebb volt, mint hittem.
-Elmész? Hova?-arcán rémületet láttam.
-Kaptam egy remek állást, Stark-nál-mondtam könnyeimet törülgetve.
-Stark? Tony Stark? Mégis hogy?-kérdezte. Nem csodálom meglepettségét.
-Jelentkeztem rá pár hete ma megkerestek és felvettek-hazudtam.
-És milyen munkát kaptál?-kérdezte. Ha apám megtudná, hogy egy kiképzés miatt megyek el, teljesen kiakadna. Bezárna a szobámba és soha nem engedne ki. Na jó, utóbbi talán túlzás, de a többiben biztos vagyok. Muszáj voltam újra hazudni neki.
-Csak valami papírmunkát-feleltem.
-Még mindig nem értem miért kell elmenned emiatt-mondta.
-Oda kell költöznöm. Sokat kell dolgoznom, így talán több pénzt is kapok érte-lódítottam. Pénz? Szeretnék én kapni pénzt...
-Hallie..ha valami bajod esne..
-Miért esne? Tony Stark-nál? Annál védettebb hely alig van a világon-röhögtem fel picit.
-Tényleg ezt szeretnéd?-fektette az eddiginél komolyabbra a hangsúlyt.
-Igen.
-Ha nagyon jó apa lennék, nem engednélek, de tudom, már tudsz magadra vigyázni és én..18 évig mindig veled voltam és ez továbbra sem fog változni, de most el kell engedjelek. Meg kell ismerned a világot, jobban. Hiányozni fogsz-puszilt meg.
-Te is nekem, nagyon-öleltem meg s egy könnycsepp gördült le arcomon.

Hamar összepakoltam, felhívtam Kimberly-t, aki természetesen oda meg vissza volt mindenért.
"-De autogrammot el ne felejts nekem kérni Stark-tól"
"-Az lesz az első"
Végül befeküdtem az ágyamba, talán utoljára.

-Nagyon vigyázz magadra-mondta apu reggel.
-Te is.
-Ha bármi baj lenne..-kezdte.
-De nem lesz.
-Tudom, de ha lenne..
-Akkor felhívlak-öleltem meg-szeretlek apu.
-Én is téged, kicsim.

Az autó leparkolt a házunk előtt.
-Üdv Miss Collins!
-Jó reggelt Mr. Hogan-kuncogtam.
-Jajj ne már, hívj Happy-nek.
A cuccaimat beraktam a csomagtartóba s beültem a kocsiba. Elindultunk.