"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

38.rész

- Gondoltam, hogy itt leszel - nézett rám David gonosz vigyorral. Pár lépést beljebb haladt, majd a szoba közepén megállt és végig nézett rajtam. A fejem teljesen kiürült. Másra se tudtam gondolni rajta kívűl, negatív értelemben. A csalódottság és a harag ellepte összes érzelmemet. Fizikai fájdalmat éreztem a szívemben David helyén. Az a darab, ami számára volt benne eltűnt, megsemmisült.
- A szoba előtt három robotkatona hever, persze mind működésképtelen. Ez gondolom neked köszönhető - mondta, én pedig meg sem szólalva tűrtem a monológjait.
- Lány létedre elég erős vagy, mit ne mondjak, viszont megtaláltam a gyengepontotad. Én vagyok az - mutatott magára. Hah, azt hitte ettől majd teljesen összetörök? Igaz, fáj. Nála jobban, emberben még nem csalódtam, de nem is hagyom annyiban az egészet.
- Na mi az? Megnémultál? - gúnyolódott.
- Hogy tehetted ezt? - kérdeztem erőtlenül.
- Mire gondolsz? Sok mindent tettem - mondta, mire kicsit meglepődtem. Emlékszem egyszer azt mondta tett valamit, ami rosszabb, mint a gyilkolás. Erre gondolt? Az árulásra?
- Ki az a lány? - kérdeztem.
- Laura-ra gondolsz? A barátnőm - mondta könnyeden, mintha ez nekem nem esett volna le a videó tartalmából.
- Miért? - kérdeztem összeszorult torokkal - miért csináltad ezt velünk? Velem? - fektettem hangsúlyt az utóbbira. Talán önzően hangzik, de a viszonzatlan szerelem érzéze teljesen elgyengített.
- Mégis mit? - kérdezte ártatlanul. A bolondját járatja velem.
- Elárultál minket - szipogtam.
- Nem Hallie. Az árulás az, amikor valaki tartozik valakihez, majd átpártol egy másik csapathoz. Én nem így tettem, sose voltam a S.H.I.E.L.D tagja, mindig is a Hydra-hoz tartoztam. Nekik kémkedtem.
- S.H.I.E.L.D? Most mégis, hogy jön ide a S.H.I.E.L.D? - kérdeztem értetlenül.
- Jajj ne már. Hisz a S.H.IE.L.D és Hydra közti háborúnak még koránt sincs vége!
- Hallod te egyáltalán magad? Ennek semmi értelme! A Bosszúállókat egyébként is már hidegen hagyja e két szervezet harca - akadtam ki. A csalódás lassan dühvé változott.
- Hidd el, több értelme van, mint gondolnád - mondta sejtelmesen.
- Hinni a templomban kell - vágtam oda neki.
Ekkor hirtelen berontott a szobába Steve, nyomában Natasha-val. Előbbi csalódott, utóbbi harcias tekintettel firtatta az árulót.
- Már vártalak titeket - nézett David a két Bosszúállóra, de persze szarkasztikusan mondta.
- Ennyi? Feladod magad? - lepődött meg Natasha, de David nem felelt a kérdésére, helyette rám nézett.
- Jó tanács: Ne állj ellen a Hydra-nak, mert aki azt teszi az veszélyt jelent és a veszélyt ők kiiktatják - intézte a szavait felém. Amit mondott az talán elgondolkodtató is lehetett volna, de jelenleg csak egy csalót, árulót látok magam előtt, akinek ha akarnék sem tudnék hinni. Már nem.
- Menj a pokolba - néztem rá megsemmisülve.
Steve-ék kivezették a szobából David-et, aki csodával határos módon nem ellenkezett. Amerika Kapitány már kiment a teremből, viszont Natasha még visszafordult és bizalmasan rámnézett.
- Most menj haza - kezdte, mire közbeszóltam.
- Tessék? Nem mehetek! Most nem! David hozzám állt a legközelebb, így.. - mondtam, de most ő szólt bele.
- Pont ezért. Hozzád állt a legközelebb, téged akar a legjobban bántani.
- Millió alkalma lett volna bántani engem, de egyszer sem tette - tagadtam.
- Mert ravasz. Hidd el, jobb ha most hazamész.
- Miért akar ma engem mindenki hitegetni? Senki sem hagyja, hogy önállóan tudjak dönteni, felnőtt vagyok és lassan..- a mondat végét elharaptam, mivel majdnem kimondtam, amit még én sem tudtam elhinni. Natasha kérdőn nézett rám.
- Nem érdekes. Hazamegyek - adtam fel. Vagyis azt színleltem, hogy feladom.

Otthon legnagyobb meglepettségemre Kim várt.
- Te azóta itt vagy mióta elmentem? - kérdeztem csodálkozva.
- Nem, dehogy. Az előbb jöttem. Igazából apu küldött a tiédnek valami..nem is tudom mi ez. Apukád megkérte még régebben, hogy rendeljünk meg neki valamit és azt hoztam át. Egyáltalán nem miattad vagyok itt - mondta sértetten.
- Figyelj..- kezdtem, de közbeszólt.
- Hallie. Figyeltem. Sokszor. Meghallgattak, tanácsot adtam, segítettelek, te viszont sose figyeltél rám. Próbáltalak megvédeni, hisz a legjobb barátnőm vagy, de nálam sem marad örökké üres a pohár - mondta - szóval, ha nem gond, most inkább megyek.
Minden igaz volt, amit mondott. Én mindig számíthatok rá, többször, mint ő rám, én pedig arra sem méltattam, hogy figyelembe vegyem a szavait, amivel óvni próbál. Pocsék egy barátnő vagyok..viszont most nem hagyhatom, hogy elmenjen. Valakivel meg kell osztanom.
- David hydra-s - mondtam bevezetés nélkül.
- Tessék? - fordult vissza és a mimikájából ítélve nagyon meglepte, amit mondtam.
- Elárult minket, csak engem annyira elvakított a szerelem, hogy nem vettem észre, hogy hazudik és kihasznál.
- Ezt nem hiszem el.. - láttam Kim-en, hogy teljesen lesokkolta az előbb hallottak. Tudom, hogy joga volt tudnia a teljes igazságot, de nem volt szívem elmondani, hogy miközben David velem fetrengett az ágyban a valódi barátnője otthon várta őt.
- És most..mi lesz? Veled..a..a gyerekkel? - tekintett a hasamra. A szívem meghasadt, ahogy ezt kimondta. Az a gyermek nem érdemel olyan apát, mint amilyet neki szánt a sors, viszont azt sem érdemli, hogy esélye se legyen az életre.
- Egyszer azt mondtad, rajtam áll, hogy ez a gyerek fog e élni - kezdtem, mire kíváncsian felkapta a fejét - és már eldöntöttem, hogy szeretném e - fejeztem be.
- És? Mi a döntésed? - kérdezte.
- Elmondom, viszont előtte..van még egy kis elintézni valóm - mondtam s az ajtó felé vetettem az irányt.
- Már megint hová mész? - kiáltott utánam Kim, mire visszafordultam és a szemébe nézve mondtam a választ.
- Bosszút állni.