"Semmi sem lehetetlen" (Avengers fanfiction) BEFEJEZETT

36.rész

Biciklivel eljutni a Bosszúállók bázisára nem kis falat. A lábaim leszakadtak mire odaértem. A kapu elé érve az eddigi bátorságom kissé alábbhagyott, így kétszer is átgondoltam mihez folyamodok. Be nem törhetek, hiszen a hely védve van. Amíg itt laktam volt időm tanulmányozni a rendszert. Szóval marad a hagyományos kaputelefon. Benyomtam a gombot és vártam a csodát, de az nem jött el, senki nem válaszolt.
- Remek - mérgelődtem magamban. Lehet nem is volt jó ötlet, hogy idejöttem. Hallgatnom kellett volna Kim-re és otthon maradnom. Már épp készültem feladni, amikor hirtelen nyílt az ajtó és Happy lépett ki rajta. Azt hiszem ledöbbent, mert miután meglátott hátraugrott.
- Jó ég! Maga mit keres itt? - kérdezte.
- Bemehetek? - tértem rögtön a tárgyra.
- Mi? Dehogy mehet be! Nem néz híreket? Minden a feje tetején áll! Nem hiányzik a fejünkre még egy bosszantó tini is - mondta dühösen.
- Bosszantó tini? - vontam fel a szemöldököm.
- Mit akarsz egyáltalán? - kérdezte az előbbi kérdésem ignorálva.
- Beszélnem kell valakivel..
- Figyelj, nekem erre nincs időm. Tony-hoz kell mennem, a csapat többi tagja pedig 2 óra múlva indul. Addig intézd el amit akarsz - adta be a derekát.
- Várjon, Stark nincs bent? - lepődtem meg.
- Nincs - mondta s miután beült a kocsiba elhajtott. Tényleg elég sürgős lehetett neki.

Bementem az épületbe, ami kihaltabb volt, mint eddigi itt létem során. Lépteimet szaporábbra vettem. Bevallom, kissé ijesztő volt a hosszú folyosón egyedül menni és csak a cipőm kopogását hallgatni. Hirtelen zajt hallottam a hátam mögött, így megfordultam, de nem láttam semmit. Szuper, lassan egy horror filmben is szerepelhetnék. Tovább mentem és folyosó kanyarában beleütköztem valakibe.
- Peter? - néztem fel a fiúra.
- Hallie? Hát te? - nézett rám csodálkozva.
- Reméltem, hogy itt leszel - mosolyogtam rá.
- Öhm..ezt nem értem. Várj - csillant fel a szeme - engem kerestél?
- Is - mondtam.
- Okéé, és miért? - kíváncsiskodott.
- Hát, ez lehet kicsit furán fog hangzani, de..jóban vagy David-del? - kérdeztem kissé félve.
- Persze. Miért?
- Nem tudod van e valami baja? Mostanában furán viselkedett.
- Igazság szerint már rég nem láttam, de addig semmi nem tűnt fel - vonta meg a vállát.
- Értem - biggyesztettem le a számat - és.. - kezdtem, de hirtelen hangos lépteket hallottam abból az irányból, ahonnan Peter jött. Lassan ideért a futó ember, Steve volt az.
- Peter, na végre - nézett a fiúra, majd meglátott engem - Hallie, te mit keresel itt?
- Bajt - tártam szét a karom.
- Az van elég kint is. Na gyertek - mondta s aztán elindult.
- Mi? Hova? Én is? - lepődtem meg.
- Akartál egy igazi bevetést, nem? - kérdezte hátra sem fordulva.
- Igen, de most..nem lehet - vallottam be, mire mindketten megtorpantak.
- Akkor miért jöttél? - kérdezte a Kapitány.
- Én csak..- kezdtem - nem érdekes - hagytam annyiban - menjünk - adtam be magam. Lesz, ami lesz.

Steve a Quinjet fedélzetére vezetett minket, ahol már az összes Bosszúálló ott volt Stark kivételével.
- Mr. Stark egy csomó új cuccot tett a ruhámba
- mesélte útközben Peter - megnézed majd?
- Persze - bólogattam ész nélkül, a gondolataim egyáltalán nem a Pókember ruha újítása körül jártak.
- Egyébként ő hol van? - kérdeztem.
- Ki? - nézett rám.
- Stark - néztem rá vissza, mintha nem lett volna egyértelmű.
- Jaa, Pepper-rel van - mondta, mire kérdőn néztem rá.
- Miért? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Nem publikus - szólt közbe az épp akkor érkező Sam.
- Terhes? - kérdeztem, de valójában viccnek szántam, de mivel senki sem nevetett az én arcom is elkomolyodott - komolyan?? - kérdeztem újból, mire Steve biccentett egyet.
- Huh, szuper. Kilenc hónap és még egy Stark-kal bővül a világ - jegyeztem meg, mire Steve elmosolyodott.

A Quinjeten a Bosszúállók nagyjából elmagyarázták, hogy hova megyünk és nekem mi lesz a teendőm. Én harcot, menő felszerelést és sok vért vártam, de a valóság a képzeletem közelébe sem ér. Annyi a feladatom, hogy majd megnyomok egy gombot, ami leállítja a Hydra újonnan készített robotkatonáit. Igen eredeti, mit ne mondjak...

Az út rövid volt, de igen terjedelmes. Mivel már majdnem minden hely üres, leültem az utolsó szabad helyre, Steve mellé.

- Gondoltam, hogy visszajössz - szólt hirtelen a Kapitány, rám sem nézve.
- Tényleg? - tetettem ál-meglepődöttséget - pedig hidd el, még csak eszembe se jutotattok.
- Viszont azt hittem hamarabb fogsz - hagyta figyelmen kívűl az előbbit.
- Történtek dolgok.. - kezdtem, de nem fejeztem be. Steve-et valószínűleg most az én problémáim érdeklik legkevésbé.
- Például? - kérdezte, mire megilletődtem. Most vagy tényleg érdekli vagy csak el akarja kerülni a nyomasztó csendet.
- Szakítottunk David-del - vágtam a közepébe, mire többen is felnéztek. Kicsit se éreztem magam kellemetlenül, áh dehogy.
- Sajnálom - nézett végre rám és az arcán tényleg látszott némi szomorúság.
- Ez van. Valóban azt hittem, hogy a szerelmünk igazi, aztán ráeszméltem, hogy tévedtem, ami persze nagyon rosszul esett, de ebben a nehéz időszakban is ott volt velem a barátnőm, aki segített és támogatott. Mint mindig - érzékenyültem el. Észrevettem, hogy Peter komoran figyel engem, így egy bátorító mosolyt küldtem felé.
- Anno nekem is volt egy barátom, aki a gyenge alkatom ellenére mindig kiállt mellettem. Segített, támogatott, pont, mint a barátnőd.
- És most.. - kezdtem, de inkább nem fejeztem be, nem akartam tapintatlan lenni.
- Él - mondta - ha ezt szeretnéd tudni - tette hozzá.
- De gondolom már jó öreg - mondtam, mire néhányan elmosolyodtak - vagy nem.  
- Gondolom ezt sem kéne faggatnom. Oké, fogtam. Még mindig nem bízik senki bennem - dünnyögtem.
- Hetven évig a Hydra-nál volt, átprogramozták az agyát, hogy gyilkoljon - mondta hirtelen, ami teljesen meglepett. Hirtelen nem tudtam, hogy igazat mond e vagy sem.
- Stark egyszer mesélt valami fémkarú barátodról. Ő az? - elevenítettem fel a két Bosszúálló egykori vitájának egyik részét. A Kapitány bólintott.
- És ő az oka annak, hogy összevesztetek Stark-kal, nem igaz? - állt össze a kép.
- Nem gondoltam, hogy ilyen okos vagy - jegyezte meg Sam, de nem törődtem vele.
- Ezért nem akartad, hogy abban a másik dimenzióban találkozzon a szüleivel. Nem akartad a régi sebeket feltépni - mondtam, remélve, hogy igazam van. Steve nem felelt, csak sóhajtott egyet, ami számomra mindent megmagyarázott.
- Tudjátok - intéztem a szavaim a többiek felé is, mivel tudtam, hogy úgyis hallgatóznak - egyszer az egyik retaldált osztálytársam azt mondta válasszak Vasember és Amerika Kapitány között - mondtam, mire Steve rám nézett.
- Kit választottál? - kérdezte Sam vigyorogva.
- Nem tudtam - tártam szét a karom - mindkettőjük, és persze ti is - mutattam a csapat többi tagjára - szerepet játszottatok abban, hogy a családom megmenekült. A hibáitok ellenére a jó cél vezérel és ezt tisztelem. Emiatt, amikor meghallottam, hogy feloszlottatok nem hittem a fülemnek. Nem akartam, hogy ez a helyzet örökké tartson. Ti együtt vagytok igazán királyak - idéztem Josh egykori mondatát.
- Meglepően bölcs vagy - mondta Steve, mire elmosolyodtam.
Ez az idő hosszúnak tűnt, mégsem volt több 7 percnél. Most pedig megérkeztünk és harcolni fogunk.