Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

23.

-Jungkook szemszöge-

A sulit ellógtam és mindvégig a titkos helyemen töltöttem a szabad időmet. Azon a helyen elszállt minden gondom, mintha lenne egy határ a hely és a külvilág között, ami kiszippant minden rossz emléket és gondolatot elmémből. Ide csak akkor szoktam jönni, ha rossz kedvem van, unatkozom vagy szimplán fáradt vagyok és erőt szeretnék gyűjteni, ami furcsa mód, mindig beválik.

Elmehettem volna EunSoohoz is, de azt szerettem volna, ha kicsit kipiheni magát. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán mióta volt ebben a helyzetben szegény lány és még egy szót sem szólt erről. Persze meg sem lepődöm, hiszen kerültem őt, a remény egyetlen egy kis szikráját sem tápláltam felé, miszerint nyugodtan odajöhet hozzám és elmondhatja a problémáját. De Jiminre nagyon haragudtam. Egy jó ideje figyeltem őt, de azon a srácon nem lehet kiigazodni, néha elgondolkodom, hogyan lehet EunSoo legjobb barátja.

Nagyot sóhajtva felnéztem az égre, amit szürke felhő lepett be, jelezve, hogy nemsokára havazni fog. Legalább is én úgy tudtam. A szüleim mindig azt mondták, hogy ha szürke az ég, akkor havazni fog. De azt nem tudtam, hogy igaz-e vagy sem. Azt hiszem, nem bízom már annyira a szüleimben, mint ezelőtt. Tettek róla, hogy így érezzek velük szemben.

Amint órámra pillantottam, megbizonyosodtam arról, hogy pár perce lehetett vége az utolsó órámnak, így táskámat felkapva indultam el haza egyedül. Hiányzott a lány mellőlem. Még az is, hogy Taehyungékkal végig ökörködjem az utat. Mostanában magamra maradtam, hiszen minden JiSoo körül forog, amin meg sem lepődöm.

Zsebredugott kezekkel ballagtam az utcákon, míg EunSooék házához nem értem. Már léptem volna át a kapun, amikor egyidőben más is átlépte volna a vaskaput.

- Mit keresel itt? - kérdeztem Parktól, aki táskája pántját markolgatva hajtotta le a fejét.

- Bocsánatot kérni EunSootól. - motyogta orra alatt, mire sóhajtottam egy nagyot és hátráltam egy lépést.

- Csak, hogy lásd, nekem is van szívem. - dörzsöltem meg orrnyergem. - Sok szerencsét!

- Kösz. - motyogta még mindig lehajtott fejjel, majd amilyen hirtelen megjelent, olyan hirtelen tűnt is el.

- Aish, hogy mit meg nem teszek ezért a szarzsákért. - motyogtam magamnak, mire egy mellettem elhaladó néni furcsán kezdett el méregetni. - Csókolom! - köszöntem, de ő még arra sem méltatott, hogy egy betűt is kiejtsen. Na szép.

A szobámba belépve ledobtam a táskámat a földre, majd átöltöztem valami kényelmes ruhába. Nem értem, miért nem megyek melegítőben suliba? Ezen a kérdésen merengve borultam be az ágyamba és húztam magamra a takaróm, hogy egy jót aludhassak, ha már valaki keresztbehúzta a terveimet. Percekig forgolódtam, még a sötételőt is behúztam, hogy ne szökjön be még az a halvány fény sem, de mégsem tudtam elaludni. Pedig a szemeim majd' lecsukódtak, szóval tényleg nem értettem mi van velem.

Percek múltán már úgy volt, hogy elalszom és éreztem, hogy nem sok kell még, de valaki úgy gondolta, hogy zaklatni kezd sms küldésben.

- Aish.. - morogva kaptam kezembe telefonom, hogy megnézzem, melyik hülye mert zargatni.

Ismeretlen
EunSoo jól van
Átmehetsz ha akarsz

Ennek vajon mióta van meg a számom?

Jungkook
Ki adta meg a számomat?

Jimin
Az egész sulinak megvan, okoska.

Jungkook
Aha, biztos
Kösz, hogy szóltál
De azért légyszi, ne zaklass éjjelente.

Jimin
Haver, már kilencedik óta megvan a számod.

Szám tátva maradt, ahogy elolvastam az általa írt mondatot. Nem kis elismerés jár neki, hogy nem mert zaklatni. Bár lehet nem is törődött velem.

Fejemet megrázva zártam ki az értelmetlen gondolatokat és ágyamból kipattanva indultam EunSoohoz.

-Eunsoo szemszöge-

Fejemet lehajtva hallgattam, ahogy Jimin könnyeit potyogtatva kér bocsánatot mindenért. Nem sok kellett, hogy én is elsírjam magam, de volt bennem annyi erő és büszkeség, hogy magamban tartsam.

- Nem haragszom, Jiminie... - motyogtam az ujjaimat piszkálva. Egy pillanatra felnéztem rá, de szinte azonnal lehajtottam fejem, ahogy megláttam könnyáztatta arcát.

- Biztos? - szipogott egy nagyot.

- Persze, Jimin! - ültem fel, hogy szorosan magamhoz öleljem ezt a lükét. Még, ha meg is fenyegetnének, akkor sem tudnék rá haragudni. Túl fontos nekem.

- Kár, hogy az öcsémre kell vigyázzak. - sóhajtott. - Máskülönben itt maradnék veled.

- Jól vagyok, de tényleg. Menj nyugodtan. - mosolyogtam rá őszintén. Tényleg jól voltam, abban a percben tényleg nem éreztem semmit.

Jimin hosszú búcsúzkodás után elment, mire én fáradtan visszadőltem párnáim közé. Alig öt percre rá kopogtak, majd kinyílt az ajtó és Jungkook mackónadrágba és fehér pólóba bújtatott teste tárult szemeim elé. Amint bezárta az ajtó, szinte azonnal megcsapott mámorító illata, amit sosem tudnék elfelejteni.

A fiú leült az ágyamra, majd kezével fülem mögé tűrt egy hajtincset.

- Jól vagy? - kérdezte lágyan. - Nagyon megijesztettél.

- Sajnálom. - motyogtam lehajtott fejjel. - Nem akartam terhedre lenni.

- Ugyan miért lennél számomra teher? - nyúlt állam alá, hogy szemébe nézzek. - Te minden vagy számomra, csak nem teher, EunSoo-ah.

Belülről beharaptam a szám, hogy elfojtsam kitárulkozó vigyorom. De ehelyett fülig pirultam, amit Jungkook is észrevett és elnevette magát, miközben fülemhez nyúlt.

- Aranyos vagy, amikor zavarba jösz.

- Te meg aranyosabb lennél, ha nem hoznál zavarba. - vágtam vissza, nem törődve azzal, hogy elszóltam magam.

- Szóval alapból aranyos vagyok? - húzta félmosolyra száját. - Hogy én mennyit vártam, hogy ezt kimondd.

- Nem is mondtam ki, te gazember! - emeltem fel hangomat.

- De arra céloztál! - mosolygott szélesen, miközben egyre közelebb hajolt hozzám. - Mit szólnál, ha... - hajolt megközelebb, majd tekintete számra tévedt. -....megcsókolnálak?

Kitágult szemekkel néztem rá, de mire ellenkezni próbáltam volna, száját enyémre nyomta és rögtön mozgatni kezdte ajkait. Összeszorított szemekkel fogadtam hevességét. Kezeimmel karját ragadtam meg és bőrébe martam, amennyire csak lehetett, de ez sem tántorította vissza. Hevesen mozgatta ajkait enyéimen, addig míg megelégelve ezt, utat engedtem érzéseimnek és viszonoztam heves csókját.

Ajkai édesek voltak, ami arra késztetett, hogy többet és többet követeljek. Telhetetlen módon haraptam rá Jungkook alsó ajkára, mire ő morogva mart derekamra, hogy ölébe rántson. Meglepődve sikkantottam egyet, ám Jungkook egy félmosoly kíséretében visszahajolt számra. Gyengédebben kényeztette ajkaimat, mitha előző hevesség és szenvedély nem is lett volna. Nyelvemet lassú táncba hívva túrt hajamba, mire nagyot szusszantva követtem példáját. Halk cuppanással váltunk el egymástól és halkan lihegve néztünk egymás szemébe. Jungkook a bal kezét derekamra csúsztatta, míg jobbját arcomhoz emelte. Hüvelykujjával végigsimított nyáltól csillogó alsó ajkamon, majd egy hosszú csókot nyomott homlokomra, mire teljesen elpirulva hunytam le szemeim.

Jungkook végigpuszilta a sebeimet, amik arcomon ékeskedtek, majd áttért az alkaromra, ami gondosan be volt kötözve. Kézfejemen lévő horzsolásra is nyomott egy lágy puszit, majd kezemet megfordítva puszilta tele sebtapasszal díszített tenyeremet. Áttért a másik kezemre is és minden egyes sebemre adott egy puszit. Elpirulva figyeltem, ahogy végigcsókolgatja felsértett bőrömet. Nem sok erőfeszítés kellett, hogy ne sírjam el magam, hiszen sosem láttam ilyen érzelmesnek és törődőnek, pláne nem velem. Napról napra csak azt éri el ezekkel az apró kis tetteivel, hogy lassan és fokozatosan jobban beleszeressek, amit kárt tagadni, mert igaz.

Szerelmes vagyok Jungkookba, az arrogáns vőlegényembe.