Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

Epilógus

A tükörben szemlélve magam emlékeztem vissza mindenre, a kezdetre. Arra, hogy hogyan találkoztunk, hogy mennyire utáltuk egymást, majd később mennyire is ragaszkodtunk egymáshoz. Még nem fogtam fel teljesen, hogy mi is történik valójában, csak meredten álltam a tükör előtt és néztem farkasszemet saját magammal.

Hosszú fehér ruhám lágy hullámokban omlott a földre, vállaimat csipke borította. Barna hajam egy egyszerű kontyba volt fogva, pár tincsem hullámokban hullott vállaimra. Sminkem kissé visszafogottabb lett. Évekkel ezelőtt szoktam le az erőteljesebb sminkről, ezért is fedte szemhéjamat csak egy lágy barackszín, egy kevés csillámmal, melyet egy vékony tusvonal szelt át. Ajkaimat is egy egészen natúr rúzs borította be és edéskés illat áradt belőlem, de olyannyira elvoltam foglalva a gondolataimmal, hogy nem is vettem figyelembe, pedig a kedvenc parfümömet használtam.

SooHyeon óvatosan megigazította fátylamat, majd egy kedves mosollyal nézett szemeimbe, amit viszonoztam. Már évek óta legjobb barátnők voltunk, ott voltunk mindig egymásnak. Nem volt kérdéses, hogy ő lesz a tanúm.

- Nem húzom meg túl erősen a fűzőt, nehogy ártson a babának - törte meg a csendet aggodalmas hangnemben, mire kezeimet a még lapos hasamra simítottam és halványan elmosolyodtam. - Olyan gyönyörű vagy, EunSoo - ölelt meg, vigyázva a sminkemre, amit ő készített el. - Annyira büszke vagyok rád!

- Nem szeretnék sírni, szóval maradj csendben - toltam el magamtól, hogy szemeibe nézve tudassam vele, hogy igenis meghatott rövidke monológja.

- Hahó~! - hallottuk meg Jimin hangját az ajtó mögül, majd be is lépett a kis szobába, ölében a két éves kis hercegnővel, aki még ma is nagyon gyönyörű volt. - Jöttünk megnézni a menyasszonyt!

Az esküvő mégis két évig el volt halasztva, hiszen a szüleink átadták nekünk a céget, így mi lettünk a tulajdonosaik és nem volt időnk az esküvővel foglalkozni. Így történt az, hogy a két legjobb barátom hamarabb házasodott össze, hiszen kicsivel a diplomaosztónk után derült ki, hogy SooHyeon teherbe esett. Nagyon örültem nekik, szinte jobban, mint ők. Látni mindkét legjobb barátomon, hogy mennyire boldogok és, hogy rátaláltak egymásra, na meg, hogy lett egy kislányuk is, könnyeket csal a szemeimbe.

- Mindjárt indulnunk kell! - kiáltott fel meglepetten SooHyeon, mire én rá kaptam tekintetem, szívem pedig hatalmasat dobbant. - El sem hiszem, hogy ez a nap is eljött.

Nemsokára férjhez megyek.

- Belegondolni, hogy mennyire utáltam Jungkookot, most pedig ő lesz a férjem... - mondtam ki hangosan gondolataimat, mire Jimin elnevette magát, SooHyeon pedig elém lépett, kezeit pedig vállaimra helyezte.

Éreztem, ahogy a könnyek mardosni kezdik szemeimet, de nem szerettem volna sírni. Francba a hangulat ingadozásaimmal, csakis a terhesség okozza ezt.

- Ejnye már, EunSoo - húzta el száját SooHyeon, mire szipogtam egy nagyot. - Még a végén tönkremegy a sminked. Majd este, a bulin kisírjuk magunkat, de most gyönyörűnek kell lenned.

- SooHyeonnak igaza van - lépett hozzám Jimin is. - Ideje menni, már mindenki itt van. - intézte SooHyeonnak szavait.

Legjobb barátnőm még egy bíztató mosolyt villantott felém, majd kislányuk kezét megfogva mindketten kiléptek az ajtón.

Nagy levegőt véve fordultam a tükör felé, hogy még egy utolsó pillantást vessek magamra, majd hevesen verő szívvel léptem ki én is a szobából. Tűsarkúmban, nehézkesen lépdelve közelítettem meg apát, aki már az ajtónál várt engem egy mosoly kíséretében.

- Félek - jelentettem ki, amikor átkaroltam őt. - Ne hagyd, hogy elessek. Ebben a cipőben kész harc a sétálás.

- Ne aggódj, drágám. - szólalt meg nyugtató hangon, mire kifújtam egy nagy levegőt. - Gyönyörű vagy.

- Köszi - kuncogtam el magam, majd megsimogattam a  karját.

Apa háromig elszámolt, majd kinyílt az ajtó és megszólalt a nászinduló, nekem pedig mindkét tenyerem izzadni kezdett, szívem még hevesebben vert, lábaim pedig úgy remegtek, hogy ha apa nem tartana, félő, hogy elesnék. Lassan elindultunk én pedig kinyitottam szemeimet. Padok egész sorozata húzódott a teremben, a rajtuk ülő emberek pedig egytől egyit rám pillantva felálltak. Észrevettem anyát az első sorban, ahogy halkan, könnyeket hullajtva figyel engem, büszkén csillogó szemeivel.

Tovább haladva, tekintetem előre szegeztem, így megpillantom az oltárnál álló vőlegényemet, akinek hátánal ott állt a hat kemény legény. Mintha csak rájuk öntötték volna az öltönyt. Félve tekintettem Jungkookra, rettegtem attól, hogy meglátva őt elöntenek az érzelmek, de ahogy a meglepett, nagyra nyílt szemeibe néztem, minden bajom elszállt és csakis rá tudtam koncentrálni. Amint odaértünk, apa átadott Jungkooknak, aztán a három fokos lépcső tetejére lépve, egymással szemben álltunk meg. Kezemet el nem engedte, amiért hálás voltam, hiszen még mindig bennem volt a félsz, hogy elesek.

Gondolataimban szinte elvesztem és ismét visszapörgettem fejemben azokat az émlékeket, amiket együtt éltünk át az elejétől kezdve, mostanáig, emiatt pedig levakarhatatlan mosollyal pillantottam rá. Haját ismet homloka közepénél választotta el, a csokornyakkendő pedig még mindig tökéletesen illett hozzá. Végig egymás szemébe néztünk, mindketten vadul mosolyogva, mint az őrültek.

- Kijelenti-e ön, Jeon JeongGuk, hogy az itt jelenlévő Kim EunSooval házasságot köt? - hallottam meg azt a bizonyos kérdést, mire kezeim remegni kezdtek.

- Igen - válaszolt Jungkook kimérten, mégis mosolyogva.

- Kijelenti-e ön, Kim EunSoo, hogy az itt jelenlévő Jeon JeongGukkal házasságot köt? - tudtam a választ, biztos voltam benne, mégsem jött ki egyetlen egy hang sem a számon, mintha megnémultam volna. Szaporán kapkodtam a levegőt, úgy éreztem, hogy a ruhám fűzője szinte megfullaszt. Ekkor pedig rápillantottam Jungkookra, egyenesen a szemeibe és mintha minden rossz gondolat elszállt, elég bátorságot gyűjtöttem össze, hogy megszólaljak.

- Igen - hangom remegett, mégis kitudtam ejteni ezt az apró, mégis jelentőségteljes szót.

A gyűrűt remegő kézzel húztam fel Jungkook ujjára, majd ő is felhúzta az enyémre az arany karikát, amin egy kisebb ékkő díszelgett. Nagy levegőt véve néztem fel rá, mire ő bíztatóan elmosolyodva simított rá kézfejemre.

- Megcsókolhatja a menyasszonyt! - tekintett rám mosolyogva a jegyző, miután engedélyt adott Jungkooknak.

Mintha Jungkook csak erre várt volna, szinte azonnal ajkaimra tapadt, miközben kezét a derekamra simította. Karjaiban tartva csókolt úgy, mintha nem lenne holnap, én pedig probáltam minden egyes, édes pillanatot jól elraktározni az elmémben.

- Szeretlek, Jeon EunSoo - suttogta ajkaimra azon a mély hangján, amitől mindig megborzongtam.

- Én is szeretlek, Jeon JeongGuk. - mosolyodtam el szerelmesen és öleltem át, amennyire csak bírtam.

Akármennyi mindent éltünk át, a mi történetünk csak most kezdődik igazán.

Vége