Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

27.

Másnap korán keltem, mivel ezelőtt este már megbeszéltem magammal, hogy meglátogatom Taehyungot. Igen, talán elment az eszem, de nem hiszem, hogy veszélyben lennék, mert szegény srác infúzióra van kötve, plusz az orra is el van törve. Nem szóltam sem Jungkooknak, sem Jiminnek. Nem akartam felhajtást és lelki szemeim előtt látom, hogy hogyan reagálnának a kijelentésemre. Ezért gondosan elkészülve, teljesen egyedül elindultam a korházba. HoSeok tartotta a szavát, hiszen tényleg bentmaradt Taehyungnál. Bár látszott rajta, hogy egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, ezt pedig beesedt arca és vörös szemei is elárulták.

- Szia. - intettem felé, majd leültem mellé.

- Helló. - mosolygott halványan. - Mi szél hozott?

- Gondoltam, meglátogatom őt. - biccentettem fejemmel az ajtó felé, amin az imént lépett ki egy orvos, két nővérrel.

- Ahhoz képest, hogy mit tett veled... - sóhajtott a fejét lehajtva. - Bemehetsz hozzá, én azt hiszem veszek egy kávét.

Aprót bólintottam és lassan felálltam, hogy az ajtóhoz lépjek. Benéztem a kisebb üvegen, így megpillanthattam Taehyungot, aki az ablakon nézett kifelé. Itt volt az idő, hogy erőt vegyek és benyissak.
Lassan nyomtam le a kilincset, nem megzavarva gondolatait. Alig hallhatóan közelítettem meg a fiút, szinte észre sem vette, hogy társasága lett, annyira elvolt veszve a város látványában.

Torkomat megköszörülve jeleztem neki, hogy vendége van, mire meglepetten vette tudomásul, hogy tényleg én állok az ágya mellett.

- Hát te? - hangja rekedtes volt, mégis barátságosabb, nem olyan, mint azon az estén..

- Látni akartalak. - ültem le a mellette lévő székre. - Hogy érzed magad?

- Elég viccesnek találom, hogy azok után érdeklődsz felőlem. - mondta komoly arckifejezését megtartva. - Egyébként, bocsánatot kérek.

- Ehhez nem elég egy bocsánatkérés, Taehyung! - emeltem fel kissé a hangom. A fiú lesütötte a szemét és csak hallgatott, míg takarója szélét piszkálta ujjaival.

- Nem voltam magamnál, már eleve dühös voltam és elegem volt abból, hogy Jungkook a korához képest dirigálhatott és ennyi erővel akár Yoongi vagy én is tehetnénk ezt, vagy akár a csapat többi tagja. - adta ki magából a gondját. - Mindig is irigyeltem, amiért mindene megvolt. Amiért annyi pénze volt és egy akkora háza, amiben még öt család is elférhetne kényelmesen. Idegesített, hogy neki nincsenek problémái, hogy neki mincsenek testvérei, akik a nyakán csüngnek egész nap. Egyszerűen irritált a tudat, hogy ő bármit megkaphat, de én anyagi okokból nem! - emelte fel hangját és hagyta, hogy könnyei eláztassák arcát. - De már megbántam, oké?! Nagyon sajnálom és fogalmam sincs, hogyan bizonyítsam be, ezért kérlek bocsáss meg!

- Nem tudok megbocsátani és nem is fogok. - néztem szemeibe, mire lehajtotta fejét. - De újrakezdhetnénk mindent, mit szólsz?

Taehyung meglepetten felkapta fejét, majd pár másodperc múltán bólintott egyet és kisujját kinyújtotta felém. Kezemet felemelve fontam kisujjam az övé köré, majd hüvelykujjunkkal megpecsételtük a megállapodásunk.

- Ne sírj! - hajoltam előre, hogy mindkét kezemmel letöröljem a könnyeit. - Akármit is tettél, rossz így látni téged.

A további órákban beszélgettünk, amibe HoSeok is csatlakozott. Igazából Taehyung egy nagyon aranyos srác, akár egy nagy gyerek, de mégsem tudok elmenni amelett, hogy megerőszakolt. Elég komoly problémai voltak, amit megértek, de akkor sem az volt a legjobb megoldás, hogy megerőszakol.

Órák múltán mosolyogva lépem ki Taehyung kórterméből, de egy kemény mellkasba ütköztem. A jól ismert illat azonnal megcsapta orromat, így ijedten Jungkookra kaptam fejem.