Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

4.

Suli után Jiminnel együtt hazaindultam. Megbeszéltük, hogy ma nálam alszik, ezért már reggel egy nagyobb táskával jött suliba. Az út kifejezetten csendesen telt. Kézenfogva sétálgattunk a hidegben dideregve. Sokan, akik ismertek megbámultak minket, amiért egymás kezét fogtuk. Pedig csak egy hétközanpi, baráti gesztus ez, miért kell felháborodni?

Szinte megváltásként ért, amikor házunk elé értünk. Nagyot sóhajtva nyújtottam kezem a kilincshez, de valami, inkább valakinek az irritáló hangja megakadályozta ezt.

- Aztán csak okosan. - Jungkook szórakozott hangja irritálta hallójárataim.

Szememet forgatva fogtam meg Jimin kezét és húztam magam után be a nappaliba. Először levettük a cipőnket, mint a jó kisgyerekek, majd végül beléptünk a nappaliba.

- Szia, Byul! - intett Jimin vidáman anyámnak, akinek szemei felcsillantak Jimin láttára.

- Szervusz, Jiminie! - pattant fel a kanapéról és egy szoros ölelésbe vonta Jimint, majd egy jókora cuppanós puszival üdvözölte őt. Bezzeg nekem sosem ad.. - Éhesek vagytok?

- Nem, köszi. - ráztam meg fejem. - Fáradtak vagyunk, ezért, ha nem haragszol mi felmegyünk pihenni.

Anyám bólintott egyet, majd visszült a kanapéra, hogy tovább olvassa a nyáltól csöpögő, romantikus könyvét. Jimin felé fordultam, azonban ő nem volt ott. Vállat rántva indultam el az emeletre, biztos voltam benne, hogy már fent van. Túlságosan is otthonosan mozog a házban. Amint felléptem volna az első lépcsőfokra, Jimint vettem észre, aki két bögre, gőzölgő teával a kezében sétált el mellettem. Mint mondtam, otthon érzi magát. Örülök neki, hogy nem feszeng mellettem, ráadásul a házban, ahol lakom.

A szobámban befeküdtünk az ágyba, majd lassan kortyolgatni kezdtük forró italunk. Nem szóltunk egymáshoz, csendben iszogattunk, csak néha pár szürcsölés törte meg a kettőnk között kialakult kellemes csendet. Szerettem Jiminnel lenni, ráadásul így nagyon is. Csendben, közel egymáshoz, kettesben. Külső szemlélőként félreérteném a helyzetünk, de akik ismernek minket, tudják, hogy szinte családtagok vagyunk egymás számára.

- Fáradt vagyok. - sóhajtott fel a fiú, aztán bögréjét lerakta az éjjeliszekrényre és nyakig betakarózott.

Időközben felkapott magára egy kényelmesebb felsőt, így már csak egy szál alsóban és egy fehér pólóban feküdt mellettem. Miután én is megittam a teát, leraktam azt az éjjeliszekrényemre. Kiszálltam az ágyból és az ablakhoz sétálva kezembe vettem a sötételő függönyt. Ám, amint behúztam volna azt, Jungkookot vettem észre, aki az udvarán álldogált zsebredugott kézzel, miközben jóízűen kóstolgatta a halálos bűzrudat, ami a szájából lógott ki. Fekete öltözéke kiemelte karcsú, ám férfias alakját és egyben hófehér, makulátlan bőrét. Párszor összehúzta magát, a hideg miatt. Hát, máskor megtanulja, hogy vegyen fel egy kabátot, ha mínusz fokban akarja tönkretenni a tüdejét. Utálom az embereket, akik egy olyan értelmetlen rúddal oldanak meg mindent, legyen az stressz, jókedv vagy vagánykodás. Nem szeretem nézni, ahogy egy nap elszívnak egy dobozzal a körülöttem lévők, egyenes írtózom a látványától és attól a gondolattól, hogy ezzel a saját sírjukat ássák. Mégis szeretem a szagát. Szavakkal nem tudom elmagyarázni, hogy miért szeretem. Szimplán csak megőrültem, bár Jungkook mellett nem is csodálom.

Ahogy felébredtem gondolataimból, szemeimmel bebarangoltam Jungkook mindn egyes kis testrészét, a feje búbjától a márkás cipője talpáig. Szemeim lassan arcára vezettem, aminek láttára majdnem felnyögtem. Most tudatosult bennem, hogy a vőlegényem kimondottan jóképű. Ahogy a szemöldökét és szemeit összehúzva szívott bele a két ujja közt lévő szálba, szinte felbezsdítette a vérem.