Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

28.

Jungkook ezen az estén egy teljesen más tulajdonságokkal rendelkező lényét tárta fel előttem. A fiú egy eléggé előkelő étterembe hozott, amiről ordított, hogy itt csak a tehetősebbek tudnak meglenni. Nem gondoltam jó ötlennek ezt az egészet, én egy utcai illetve egy sátras kajáldát is elfogadtam volna, de ha már Jungkook olyan szépen megkért, nem utasíthattam el.

Amint leállt a motor, Jungkook kiszállt és az én oldalamra lépkedett, hogy úriemberhez méltóan kinyissa nekem az ajtót. Kezét felém nyújtotta, és miután megszabadultam a szorító biztonsági övtől, tenyerem az övére simítottam.

- Köszönöm. - léptem ki a járműből, hogy Jungkook lezárhassa az ajtóit.

- Remélem élvezni fogod! - nézett rám azzal a jellegzetes nyuszi mosolyával.

Belékaroltam és úgy közelítettük meg a bejáratot, ahol a vendégeket fogadó férfi ki is nyitotta az ajtót, minket beengedve. A bejáratnál nem messze állt egy kisebb asztal ami mögött egy fiatal nő állt. Jungkook odavezetett a nőhöz, majd nevét elmondva, a nő kedvesen mosolyogva elvezetett minket az asztalunkhoz. Már meg sem lepődtem, amikor Jungkook kihúzta nekem a széket.

A nő, aki idevezetett minket, egy-egy étlapot helyezett kezünkbe, majd el is tipegett magassarkújában. Pár perc tanakodás után szinte egyszerre raktuk le az étlapot, mire egy pincér azonnal mellénk állt. Jungkook ugyan azt rendelte magának, amit én, majd amint a pincér elment, kínos csend alakult ki közöttünk. Csakis a többi vendég hangját hallhattuk. Jungkook torkot köszörülve rámnézett, mire én is azt tettem, de szinte azonnal el is kapta tekintetét. Halkan felnevettem rajta, mivel sosem láttam még ilyen tanácstalannak.

- Nagyon kedves tőled, hogy elhoztál ide. - szólaltam meg, amikor megelégeltem szerencsétlenkedésünk.

- Mi? - nézett rám nagy szemekkel. - Ja, köszi.

Megforgattam szemem, majd asztalon pihenő kézfejére helyeztem kezem és enyhén megszorítottam.

- Ne légy zavarban. - grimaszoltam egyet, orromat felhúzva egy pillanatra.

- Nem is vagyok zavarban. - tiltakozott.

- Biztos azért nyelsz minden másopercben és krákogsz percenként, amikor rám nézel. - vallottam be a nyilvánvalót, mire kitágult szemekkel nézett rám.

Jóízűen felnevettem reakciója miatt, de egyből elszállt a hangom, amikor kezét addig forgatta, míg kezem hatalmas tenyerére csúszott, majd ujjainkat összekulcsolta. Kezeinkre pillantottam, aztán elpirulva néztem le a másik kezemre, ami ökölbe szorult.

- Ki is van zavarban? - villantotta ki fogait.

Válaszolni azonban nem tudtam, mert ugyanaz a pincér termett előttünk, kezében a rendelt ételünkkel. Ajkamat megnyalva néztem a gondosan megsütött steaket, ami mellett pár kockára vágott krumpli és saláta díszelgett, a hús tetején pedig három, kisebb levél bazsalikom. Rendesen összegyűlt a nyál a számban, amit alig tudtam nyeldesni.

Már épp nyúltam az evőeszközért, amikor eszembe jutott, hogy még sosem ettem más ember előtt, kivéve a családomat, Jungkookékat és azokat a ritka vacsorákat az éttermekben, ahol nem voltak annyian, mint most. Kicsit haboztam, míg Jungkook a steaket vágta fel. Az evőeszközt ismét kezembe vettem volna, amikor Jungkook keze tárult szemeim elé. Tányéromat elvéve rakta azt maga elé, majd az övét pedig elém. Nagy szemekkel meredtem a felvágott húsra, aztán Jungkookra, mire ő elmosolyodott.

- Jó étvágyat!

- N-neked is.. - motyogtam, majd nekiláttam enni.

Csendben fogyasztottuk az ételt, néhány korty kóla kíséretében. Az órámra pillantva bizonyosodtam meg arról, hogy lassan két és fél órája itt vagyunk.

- Mi az? - szólalt meg Jungkook, miután megtörölte száját. Megráztam a fejem, majd követtem példáját. - Várj!

Megálltam szám törlésében, majd kezeimet leengedve néztem a fiúra értetlenül. Számat nézte nagy szemekkel, kezét pedig felemelve helyezte szám sarkára. Hüvelykujjával körözött párat, mintha valamit letörölne, majd kezét maga felé irányította és hüvelykujját lenyalta. Szemöldököm homlokomig szökött értetlenségemben.

- Ott még volt egy kis szósz. - adott választ a néman feltett kérdésemre. Ez a második eset, hogy ez történt velem.

- Köszi.. - motyogtam zavartan.

▪️▪️▪️

A következő egy órában feloldótott közöttünk a feszültség, így könnyen eltudtunk beszélgetni szinte mindenről. Sok mindent tudtunk meg egymásról, jókat nevettünk és néha egymás kezét is megfogtuk, amitől olyan pirossá váltam, mint az asztalra terített terítő.

Hazafelé sem telt csendesen az út, Jungkooknak be nem állt a szája, ami kicsit sem idegesített. Örültem, hogy elmond dolgokat, amiket eddig senkinek és persze azt is élveztem hallgatni, ahogy a kis bandájáról is elárul néhány titkot.

- Aztán Yoongi azt kérdezte, hogy "Máris mész, cicám?" ! - nevetett fel hangosan, amit az én egy sikításnak nevezhető valamim kísért.

- Mit csinált az anyja? - képedtem el teljesen.

Jungkook éppen azt mesélte, hogy egyszer Yoongi szülei egy éjszakára a nagyszüleinél maradtak, erre ő elhívta az egyik lányt, akivel akkoriban kavart. Másnap reggelre pedig a szülei korábban érkeztek, mint ahogy azt megbeszélték és méghozzá a nagyszülőkkel. A lány akkor sietett le a lépcsőn, így Yoongi anyjába ütközött, mire a nő faggatni kezdte szegény lányt. Persze ő mindent tagadott, de ekkor Yoongi mesztelenül jelent meg egy "Máris mész, cicám?" mondattal. Teljesen eltudtam képzelni az egész helyzetet, kívéve azt, hogy mesztelenül álldogál.

- A lányt a hajánál fogva ráncigálta ki, azután Yoongi pucér fenekét csapkodta meg a seprű nyelével. - törölte meg szemét, hiszen eléggé bekönnyezett a nevetéstől. - A nagyszüleiről ne is beszéljünk, szegény nagyanyja majdnem elájult, a nagyapja meg fejét rázva figyelte Yoongit.

- Ez haláli - töröltem meg szemeim vigyázva, hogy anyám által felfestett smink ne kenődjön el.

Pár percig csendben voltunk, hogy kipihenjünk azt a rengeteg nevetést, amikkel egymást boldogítottuk az este folyamán. Én az ablakon bámultam kifelé, Jungkook pedig csendben vezetett. Egy pillanatra felé fordítottam a fejem, mire ő azonnal rámnézett, de rögtön vissza is kapta tekintetét az útra, azonban szélesen elmosolyodott. Fejemet lehajtottam, hogy elrejtsem piros arcomat. Jobb keze a sebességváltón pihent, mire ajkamat beharapva gondoltam vissza az eddigi romantikus filmekre, meg a szüleimre, amikor is a nők a férfi kezére helyezik a saját kezüket. Egy sor vitázást levágtam magammal, majd eldöntve magamban a szitut, remegő kezemet óvatosan Jungkook kézfejezére csúsztattam, aztán combomra tettem, hogy a kézfejére helyezzem tenyerem. Jungkook karja megfeszült kissé, ezzel combomra markolva.

- Nagyon jól éreztem magam. - mondtam mosolygva. - Köszönöm!

- Még közel sincs vége napnak, Eun-ah. - közölte nyugodt hangnemben. - Megérkeztünk, öt perced van átöltözni és kijönni.

- Miért? - biccentettem oldalra a fejem. Jungkook a mutatóujjával eltűrt egy hajtincset a fülem mögé, homlokomon kissé végigsimítva.

- Túl puccos volt ez a vacsora és nagyon jól tudom, hogy te hiába vagy egy gazdag ember lánya, nem ehhez vagy szokva. - teljesen eltalálta. Nem ehhez vagyok szokva, mégis élveztem, mert vele voltam. - Ezért elakarlak vinni egy olyan helyre, ahol a hétköznapi emberek szoktak enni, inni.

- Nem hiszem, hogy a vacsora után bármit is tudnék még enni. - ráztam meg a fejem.

- Nem is mondtam, hogy enni megyünk oda. - mosolygott sejtelmesen, mire lehervadt az a halvány mosoly is az arcomról.

- Nem ihatunk még, te is nagyon jól tudod.

- De a hely tulajdonosa HoSeok apja, akinek a fia az egyik legjobb barátom. - válaszolt, mire aprót bólintottam, bár nem tartottam jó ötletnek. A szüleimet nem nagyon érdekli, ha néha megiszok egy fél pohár bort, vagy Sojut, de akkor sem szeretnék lerészegedni, ami Jungkook mellett lehet, hogy megtörténne. - Nyugi, vigyázok rád, ha ez a gondod.

- Rendben. - sóhajtottam, majd kiszálltam a kocsiból, hogy gyorsan átöltözhessek valami kényelmes ruhába.