Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

22.

Remegő lábakkal közelítettem meg az iskola területét. Kezeim ökölbe szorultak, ezzel körmeim tenyerembe vájtam, ami enyhén csípett. Szaporán vettem a levegőt és próbáltam az összes rémképet elhessegetni fejemből. Így ment ez már egy hónapja. Én félve mentem be a suliba, JiSoo pedig örömmel várt engem minden egyes nap. Szinte még számomra is lehetletlen, hogy egy szótlan kislány lettem, aki olyan, mint egy védtelen kis bárány. Ha visszaszóltam, pofont kaptam. Ha elfordítottam a fejem, pofont kaptam. Tűrtem, ameddig bírtam, a legnehezebb csak az volt, hogy egy szót sem szóltam erről Jiminnek, Jungkooknak meg pláne, hiszen már egy hónapja nem beszéltem vele. Az összes érzelmem felgyülemlett, amik lassan megemésztenek, emiatt pedig úgy érzem, hogy nem sokáig fogom kibírni, hogy ne sírjak fel egy pofon vagy bordán rúgás után. Így, van. Nem csak lelkileg bántalmaz JiSoo. Jungkook bandája pedig szótlanul végignézi vagy lefotózza a kínzásom.

Jimin sejt valamit, mégsem kérdez rá. Ő is furán viselkedik. Pár napja volt egy egy nagyobb vitánk, miszerint én elhanyagolom őt és több időt töltök Jungkookkal. Persze ez is JiSoo műve volt, amit persze a fiú nem kellett volna elhigyjen, de JiSoo nagyon ért ahhoz, hogy hogyan kell egy embert manipulálni. Ami a legjobban bántott, hogy a legjobb barátom szinte már jobban bízott az általa két hónapja ismert lányban, mint bennem. Mindenki tudta, hogy JiSoo bármire képes, Jimin mégsem hitt senkinek és vakon futott JiSoo csapdájába. Ezért is lett a vita. Mert JiSoo úgy tervezte és, amit JiSoo akar, az úgy is lesz. Kár harcolni érte.

A folyosó végén megálltam, mivel a szemem sarkából Jimint vettem észre, így megfordultam, hogy elinduljak hozzá, bár arra nem számítottam, hogy pont az általam utált nőszemély szájában fog matatni nyelvével. Elég hevesen, ahogy azt látni lehetett. Egy pillanatra ledermedtem és hitetlenségemben szétnyitottam ajkaimat. Annyira megakartam szólítani őket, annyira leakartam szidni JiSoot és Jimint, de egy hang sem szakadt fel torkomból. Könnyek gyűltek szemeimbe és gondoltam, jobb lesz, ha eltűnök onnan, ám mindezt JiSoo rikácsoló hangja megakadályozta.

- Csak hogy itt vagy! - szólt kedvesen, amit persze, hogy színjáték volt. - Már vártalak!

- Remek. - vigyorogtam, bár mondhatnám vicsorgásnak is.

- Akkor én megyek. - hajtotta le fejét Jimin, mire én magamban százszor átgondoltam, hogy mit fogok neki mondani, ha végre kilépek a suli kapuján.

Amint Jimin elment, JiSoo kedves arckifejezése átváltott egy vérengző vadálattá, majd megindulva felém emelte fel karját, hogy hajamat megragadva húzzon a női mosdóba. Csendben tűrtem a fájdalmat, meg sem szólaltam. Fogaimat összeszorítva néztem fekete szemeibe.

- Hogy volt merszed elrontani mindent? - suttogta az idegtől remegő hanggal. - Miért kell mindig láb alatt lenned?! - szorította össze állkapcsom kezeivel.

Térdét felemelve rúgott egyet gyomromba, mire összegörnyedve kezdtem el fulldokolni. A gyomromba nyílaló fájdalomra sem tudtam koncentrálni, hiszen újabb ütést mért rám, ezentúl bordáimba. Köhögtem, akár a szamár, ez mégsem tántorította el őt. Újabb ütést mért rajtam addig, míg szinte félholtan nem feküdtem a hideg csempén.

- Jól jegyezd meg, aranyom. - markolta meg hajam, hogy ezzel felemelje a fejem és a szemeibe nézzek. - Sem Jungkook, sem Jimin nem szeret téged. Mindkettő az enyém és nem érdekel holmi házasságkötés, én megkapom, amit akarok.

Mondandója után felegyenesedett, majd hajammal fogva lökött vissza a csempére, amitől tenyereim nagyot csattantak a hideg felületen. Még egy utolsó rúgást hagyott gyomromban, aztán, mint aki jól végezte dolgát, kisétált az ajtón.

Ajkaim megremegtek és úgy éreztem, hogy eddig bírtam tovább. Jungkook került, Jimin hátatfordított nekem, JiSoo pedig bántalmazott. Az összes érzelmem egyszerre gyűlt össze bennem, emiatt pedig keserves zokogásban törtem ki. A csempén összekuporodva ringattam magam és vártam, hogy valaki rámtaláljon és elvigyen innen messzire. Próbáltam feltápászkodni, de végtagjaim annyira remegtek, hogy csak azt értem el, hogy elcsússzak és újra a csempén landoljak.

Halk szipogásom és hüppögő hangom az ajtó kicsapódása törte meg. Szemeim csukva voltak, nem mertem felnézni. Féltem, hogy JiSoo jött vissza a többiekkel. Az illető jól hallhatóan leguggolt elém és ujjával eltűrte egy hajtincsem. Ijedtemben elhúzódtam és elkiabáltam egy "Ne bánts!"-ot, de amint megéreztem az ismerős illatot, szinte felsírtam.

- Jungkook? - nyitottam fel szemeim, egyenesen vőlegényemre.

- Ki tette ezt veled? - szörnyűlködött el. Nem lepődtem meg. A helyében én is undorodnék. - EunSoo! Ki a franc tette ezt veled?!

- J-jól vagyok.. - suttogtam remegő hanggal és lehunyt pillákkal. Kezemet mozgásra bírtam és Jungkook kezére helyeztem, ami arcomon pihent.

- Most azonnal bemegyünk a korházba! - kapott fel menyasszonypózba, de én nulla eséllyel is könyörögtem neki, hogy ne vigyen. Nem hiányzott az is, hogy anyámékat felhívják. - Nézd meg, jobb lesz, ha egy orvos látja el a sebeidet.

Beletörődve sorsomba, hagytam, hogy három utcán át cipeljen, ezzel is kedvemre érezhettem illatát, ami már annyira hiányzott. Merem állítani, hogy míg az illata körbelengett engem, addig semmim sem fájt. Jungkook tűrte, ahogy pulcsiját szorítottam mellkasánál, míg fejemet az említett testrészbe fúrtam, ezzel is meleget engedve magamnak.

-Jungkook szemszöge-

A reggel még úgy gondoltam, hogy semmi sem fog történni, ezért unalmamat megelőzve kikérőztem az órán, így ellógva azt. A folyosón nézelődtem, amikor a női mosdó irányából ismerős hangot fedeztem fel. Túl jól ismertem, hogy ne felejtsem el, bár elképzelni nem tudam, hogy miért sír annyira keservesen. Nem gondoltam volna, hogy nagy baj lehet, amíg meg nem láttam az előttem kuporgó lányt, kék-zöld foltokkal, néhol vércsepekkel és kócos hajjal. Olyannyira megijedtem, hogy a szívem is kihagyott egy ütemet. Nem gondolkodtam annyit, csak cselekedtem és a legközelebbi korházhoz cipeltem el, ahol sikeresen ellátták a sebeit én pedig mindent elintéztem, hogy ne szóljanak a szülőknek. Tudni illik, a pénz mindenre képes.

Valahogy sejtettem, hogy ki tehette ezt a lánnyal, mégis megcáfoltam, hiszen JiSoo mindvégig órán volt. Legalábbis én úgy tudtam, bár az óra negyedét átaludtam. Elgondolkodtam azon, hogy kérdezzem meg a lányt vagy ne, de biztos voltam abban, hogy nem fogja elmondani az igazat, nekem
meg pláne nem. Ezért is hagytam szó nélkül, hiszen ha elszeretné mondani, akkor úgy is elmondja, nincs értelme kirángatni belőle minden szót.

Amint úgy láttam, hogy EunSoo jól van, hazakísértem és megparancsoltam neki, hogy pihenjen és ki ne szálljon az ágyából. Megígértem neki, hogy átjövök, mivel a táskájat benthagyta a suliban és persze szeretném meglátogatni őt és ellenőrizni, hogy semmi pbaja sincs.

A suliba beérve, Park Jimin azonnal rámtámadt és már csak ökle nyomát éreztem arcom jobb felén. Megmozgattam az állkapcsom, majd lassan ránéztem, amolyan "ezt miért is csináltad?" fejjel.

- Tartsd magad távol EunSootól vagy Istenemre mondom, nagyon megjárod! - szeme vérben forgott, mondatát fogai közül sziszegte felém. - Csak tönkreteszed őt!

- Ha ennyire véded őt, akkor hol voltál, amikor a mosdóban szétverték és otthagyták a saját vérében, akár egy kutyát? - léptem hozzá közelebb. - Hol voltál, amikor szüksége volt rád?! Hol voltál, Park?!

- Fog be a pofád, Jeon! - lökött rajtam egyet. Szemeiben láttam, hogy nem igen esett jól neki, amiket mondtam, de némi aggódás is megcsillant íriszeiben, mire magamban elmosolyodtam. Mégis egy szempillantás alatt idegesített fel a rohadt verekedés mániájával.

- Te fogd be és hozdd helyre a kettőtök ügyét, ahelyett, hogy az ő ellenségét majd' felfalod. - mosolyogtam rá gúnyosan, szinte már undorodva. Igen, végignéztem, ahogy JiSooval smárolt. Végignéztem azt, ahogy EunSoo legbelül összetört. Nem volt ínyemre az a látvány, ezért is húztam el onnan a csíkot. De, hogy erre visszagondolok, mégis azt hiszem, hogy mindezekért JiSoo a felelős.

Jimin ledöbbenten, szétnyitott szájjal figyelt engem, mire én kikerülve őt nekimentem vállammal az övének és hagytam, hogy elgondolkozzon, hogy miket is tett a lánnyal.