Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

48.

2 hónappal később

Hivatalosan is tizennyolc éves lettem, ami azt jelentette, hogy már csak napok kérdése és Jungkookkal összeköltözöm. A szüleink alig pár nappal ezelőtt voltak hajlandóak nekünk szólni, de mivel én régebben sikeresen kihallgattam őket és Jungkooknak is elmondtam, így nem volt már meglepő. Még most is hihetetlennek tartottam, hogy akkor még sírva rohantam Jungkookhoz, mert nem akartam vele együtt élni, most pedig alig vártam. Furcsa lesz, hogy már nem leszünk egymás szomszédai, de biztosan hamar megszokom a helyzetet és imádni fogok minden egyes percet, amit Jungkookkal tölthetek a közös házunkban.

Na igen, tévedtem.

- Megmondtam már, hogy az a kanapé jobban mutat a nappali közepén! - mutattam az említett helyre, hogy Jungkook odatolja a bútort.

- De nekem jobban tetszik a falnál! - válaszolt ugyanolyan hangnemben, mint ahogyan én illettem őt. - Neked miért nem jó így?

- Mert egyszerűen jobb helyen lenne itt, mint ott! - mutogattam az egyik helyről a másikra, egyre idegesebben.

Komolyan nem hittem el, hogy képes voltam Jungkookkal egy ilyen apró dolgon vitázni.

- Jó! - lépett el a kanapétől felemelt kezekkel. - Legyen úgy, ahogy te akarod, úgy sincs más választásom.

- Ez a beszéd, édes Jungkookie~! - mosolyogtam rá a legédesebben, mire ő szemeit forgatva tolta a kanapét az általam kijelölt helyre.

Nagyot sóhajtva huppantam le az egyik fotelbe. Reggel óta talpon voltunk és a házat rendeztük be, de még csak pár simítás és kész lesz minden. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy reggeltől egészen mostanáig tízszer is összevesztem Jungkook és mind a berendezéssel kapcsolatban volt. Neki egyszer sem tetszett az én ötletem és nekem pedig az övé. De közös megállapodásra jutottunk, így a hálószobát és a gardróbot ő rendezhette be, ahogy szerette volna. Nekem pedig maradt a fürdőszoba, na meg persze a nappali.

- Hihetetlen vagy - ingatta meg fejét Jungkook rosszalóan, mire ismét elmosolyodtam. - Ne mosolyogj, nem esik meg rajtad a szívem.

- Olyan gonosz vagy - motyogtam lebigyesztett ajkakkal és azt vettem észre, hogy Jungkook is elmosolyodott egy pillanatra, de próbált komolyabb arckifejezéssel rám nézni.

- Nem vagy éhes? - terelte a témát, amit nem is annyira bántam, hiszen tényleg éhes lettem. Aprót bólintottam válaszul Jungkooknak, mire ő elmosolyodva felállt a kanapéról és közelebb hajolt hozzám. - Akkor menj és csináld meg magadnak.

Hitetlenül eltátottam a számat és annyira viszketett a tenyerem, hogy képen vágjam őt, hogy muszáj volt a fotel karjába markoljak.

- El sem hiszem, hogy képes vagyok egy ilyen arrogánssal együtt lenni. - motyogtam orrom alatt, miközben felálltam hogy megcsinálhassam magamnak a kaját. Jungkook pedig csinálja meg magának!

Mostanában Jungkook abban találta meg a boldogságát, hogy engem cseszeget és élvezi, amikor felidegesít. Persze részben az én hibám is, amiért az utóbbi napokban a kelleténél többet vitatkoztunk. Tudni illik, hogy szinte mindennel feltudnak engem idegesíteni és ezért is érzi Jungkook nyeregben magát. Konkrétan élvezi, amikor dühtől vörösödve tombolok, én pedig csak adom alá a lovat.

- Na és az enyém? - kérdezte Jungkook, miután leültem az asztalhoz.

- Csináld meg magadnak. - utánoztam őt, mire sóhajtva nyitotta ki a szekrényt, hogy elővegye az instant kaját, mire én elmosolyodtam. - Nincs több.

- De hiszen hármat vettem! - fordult felém felháborodottan. - Képes voltál mindet felhasználni?

- Nem kellett volna engem megbántani - közöltem vele, mire egy pillanatra lehunyta a szemeit. - Kaphatsz az enyémből, ha cserébe én is kapok valamit. - csücsörítettem, hogy vegye a célzásomat.

Pillanatokon belül megéreztem Jungkook puha ajkait az enyémeken. Karjaimat nyaka köré kulcsoltam és viszonoztam édes csókját, amivel sosem tudnék betelni. Jungkook combjaimra fogott és felemelt a székről, hogy az asztalra ültessen és kényelmesebben élvezhessük egymás ajkait. Vőlegényem egy cuppanós puszival vált el tőlem, majd egy pimasz mosoly kíséretében leült a székre, engem pedig az ölébe ültetett, hogy így fogyasszuk el az ételt.

Miután mindent elrendeztünk a házban, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a legközelebbi boltba. Még nem volt saját pénzünk, ezért is kaptunk havonta a szüleinktől annyit, hogy elég legyen mindkettőnknek.  Szerettem volna munkát keresni, de a suli mellett szinte lehetetlen volt. Egy egészen hosszú listát írtam, majd ketté téptem, hogy az egyik felét Jungkooknak adjam. Sokkal gyorsabban és egyszerűbben ment így a vásárlás.

Miután a vásárlással is végeztünk, három
megpakolt szatyorral a kezünkben indultunk haza. Már réges rég elmúlt nyolc óra, de mi még mindig azon gondolkodtunk, hogy mit kéne csináljunk vacsorára, hogy négy főre is elég legyen, hiszen Jimin és Yoongi is meglátogat minket az este folyamán.

- Legyen jjajangmyeon - szólalt meg Jungkook a hosszas gondolkodásunk közepette. - Azt én is szeretem, te is szereted, sőt még Yoongi is szereti.

- Jimin is - bólogattam, majd rögtön átfuttattam agyamat a recepten, amit még anyámtól tanultam el, majd neki álltam a hozzávalókat előszedni. - Nincs tészta, Jungkook!

- Arról miért én tehetek?

- Menj el és vegyél tésztát! - fordultam felé, mire ő hitetlenül felnevetve mutatott magára. - Menjél már!

- Miért én?! - kezdett el nyafogni, mint egy öt éves, még a lábával is dobbantott egyet. Le kellett volna videóznom, hogy harminc év múlva megmutassam neki, mennyire gyerekes volt.

- Te hoztad fel, hogy jjajangmyeon legyen, gondolhattál volna rá a boltban is - vontam meg vállaim, mire Jungkook hisztisen kitrappolt a konyhából, majd csak a bejárati ajtó csapódását lehetett hallani.

- Istenem, ez a nagy gyerek - fordítottam fejem a plafon felé, miközben egy hatalmasat sóhajtottam.

Alig tíz perc után hallottam, hogy nyílik a ajtó, addigra már mindent előkészítettem, már csak a tészta hiányzott, amit Jungkook a szekrényre csapott.

Megjegyzem, még mindig duzzogva.

- Most miért vagy ilyen? - elégeltem meg a sok sóhajtozását, amivel a figyelmemet szerette volna megszerezni.

- Mert csak - dobta le magát a kanapéra, de rögtön fel is állt és felment az emeletre.

Megingattam a fejemet, majd amikor mindent elkészítettem, lefedtem egy fedővel, hogy ne hűljön ki, majd Jungkook után eredtem. Barátom az ágyban fetrengett, telefonjával a kezében, észre se véve engem. Hiába szólongattam, rám se hederített, ezért kivettem kezéből a telefont és egyik lábamat átvetettem csípőjénél, hogy az ölébe üljek. Szó nélkül hajoltam le és adtam egy rövid csókot ajkaira, majd fejemet a mellkasára hajtottam és körbeöleltem testét. Hallani lehetett szívének nyugodt dobbanásait, ami engem is megnyugtatott. Éreztem Jungkook testének melegét, majd pár pillanattal késöbb pedig ölelő karjait is, amik között a legbiztonságosabban éreztem magam.

- Duzzogsz még? - dünnyögtem mellkasába, majd beszívtam kellemes, mentás illatát.

- Hála neked, nem - kezdte el simogatni a fejemet, mire muszáj volt elmosolyodnom. - Szeretlek, Eun-ah

- Én is téged, oppa - pusziltam orrára, mire kitágult szemekkel pillantott rám. Tuudtam jól, hogy utálta, ha így szólitják, ezért huztam az agyát. Nem tehetek róla, néha idegesítő vagyok.

- Mégegyszer mondd ki és itt rögtön foglak magaméva tenni - sziszegte fogai között, mélyen szemeimbe nézve. Én pedig meglepetten fogadtam a viselkedését. Mi lelte őt? Úgy tudtam, utálja ha így becézik.

- Felizgultál, oppa? - incselkedtem vele egy kis gondolkodás után, még alsó ajkamat is fogaim közé vettem a hatás kedvéért.

Jungkook hirtelen fordított helyzetünkön, majd fölém tornyosulva tapadt vadul az ajkaimra, amit kicsit sem volt ellenemre.

—————————

Van itt még valaki?🥺