Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

37. + Kihívás

-Jungkook szemszöge-

Az előző két nap elegendő volt arra, hogy rendesen kipihenjem magam. Reggel alig, hogy hét órát ütött az óra, én már a fogamat mosva kérdezgettem magamtól, hogy miként fogok beilleszkedni az új társaságba. Új ez az egész még nekem és rohadtul nem tudom, hogyan viselkedjek egy amerikai suliban, amerikaiak között. Itt más a szokás, itt nem köszönnek meghajlással és nem magázódnak. Még ha tisztelik is az idősebbeket, nem úgy, ahogy mi szoktuk Dél-Koreában. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy tíz perc után vettem észre, hogy én még mindig a fogaimat sikálom. Szemöldökömet összeráncolva köptem ki a felgyülemlett habot a számból, majd a számat kiöblítve és a fogkefét tisztán visszarakva a helyére, elindultam felöltözni. Amint azzal is megvoltam, ujjaimmal beletúrtam fekete hajamba és késznek is nyilvánítottam magam. Táskámat a vállamra csaptam és ekkor hallottam meg, ahogy BamBam barátom nem zavartatva magát, becsörtet a házba. Az eltelt két napban ez már szokássá vált, így hát csupán a szemeimet forgattam.

- Jó reggelt, Kook - vigyorog azzal a bamba fejével, mint mindig.

Bólintva viszonoztam köszöntését, majd meg sem szólalva indultam el az ajtóig. Az ajtóban megálltam és visszafordultam, hogy megvárjam őt, de BamBam csak bámult rám értetlenül.

- Nem jössz? - vontam fel egyik szemöldököm, mire felvonta mindkét szemöldökét.

- Hallod, még van majdnem egy óránk, hova indulnál már? - emelte fel hangját értetlenül, mire én nagy levegőt véve inkább elfordultam, hogy még véletlenül se lássa meg a piros arcom. Tulságosan izgultam és az arcom annyira égett, hogy félő volt, felgyullad. BamBam kissé tátott szájjal közelebb jött hozzám és lehajolva próbált az arcomra nézni. - Ne mondd, hogy félsz!

-  És akkor mi van? Mi? Mi? Mi? - hadarom el mérgesen, majd kilöktem az ajtón, hogy bezárhassam magunk mögött azt. - Induljál meg, míg szépen vagyok!

- Jól van, nem kell felkapni a vizet - duzzog zsebre dugott kezekkel, majd lassan elindul előttem a suli felé. Jobb, ha hamarabb beérünk és már tanítás előtt körül nézek, hogy még véletlenül se szerencsétlenkedjek az első napon.

BamBam folyamatosan szemmel tartott engem és félpercenként hátrafordult, hogy leellenőrizze, még mindig megyek-e vagy megálltam. Amikor újból hátrafordult és észrevette, ahogy egyhelyben állok és a messzeségbe meredek, ahol már látni lehetett az iskola egy kisebb részét, lábával dobbantva egyet rám ordított. Ijedtemben ugrottam egyet, majd kitágult szemekkel az előttem álló és dühös srácra pillantottam, szinte sokkot kaptam a hangjától.

- Gyere már! - ragadta meg a karom és rángatott maga után, figyelmen kívül hagyva a furcsálló pillantásokat másoktól.

Igazából, visszacsöppentem gondolataim mélységébe és újabbnál újabb kérdések töltötték meg elmémet. Próbáltam mindent kiverni a fejemből és csakis az útra figyelni de egyszerűen nem ment. A nagy és menő Jeon Jungkook, aki a suli menője volt, most szinte beszarva közelítette meg a új suli bejáratát, ahol már diákok csoportokba verődve beszélgettek a tegnapi napról, focimeccsről és bulikról, ha egyáltalán jól értettem. Teljesen BamBamre voltam bízva, hiszen saját magamtól még a lábamat sem tudtam volna lépésre bírni. Körbe pillantottam a suli nagy udvarán, ahol egyetlen egy szempár sem szegeződött rám, szerencsére. Kissé messzebb észrevettem egy nekem háttal álló lányt, akinek derékig érő, sötétszőke haja megegyezett EunSoo hajával. Ahogy barátnőm arca beugrott szemeim elé, ajkaimat elnyitottam és ledermedve figyeltem a nekem háttal álló lányt, aki még olyan magas is volt, mint EunSoo. Az a bizonyos rózsaszín köd ellepte az elmém és csakis EunSoot láttam magam előtt. Szívem hevesebben kezdett el kalapálni, kezeim remegtek, akár a nyársfalevél, ajkaim pedig elnyíltak egymástól.