Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

2.

Mint minden ember, én is szívesen aludtam volna szombaton délig. Anyám hamar véget vetett a rózsaszín kis felhőcskének a fejem fölött, ahogy lerángatta rólam a takarót és hideg vízzel lespriccolva kiáltotta el magát.

- Ébredj!

Morogva fordultam a mási oldalamra, de ismét csak vízet kaptam az arcomba. Egyre jobban gondoltam azt, hogy ha most nem kelek fel, akkor szerintem az összeset, ami nála van a nyakamba borítja. Végülis kiderült, hogy délután kettőig lustálkodtam. Nem vettem észre, hiszen sötét volt a szobámban a lehúzott redőnynek köszönhetően.

- Innen már átveszem, Byul. - hallottam meg egy szokatlanul is ismerős hangot. Egyedül Jiminen kívül csak Jungkook tegezi a szüleim és ez kétségkívül sem Jiminie hangja volt az imént.

Olyan sebességgel ugrottam fel az ágyamban, hogy sikeresen le is estem onnan. Jungkook odarohant hozzám, mint egy udvarias úriember, közben csak anyámmal akarta elhitetni, hogy milyen jólnevelt.

- Ha tudtam volna, hogy Jungkook kell, hogy felébredj, akkor minden nap áthívom. - nevetett anyám jóízűen, majd kacsintva egyet megfordult és kilépett az ajtón, bezárva azt maga után.

Ahogy bezárult az ajtó, Jungkook elengedett, így újra a földön találtam magam. Bosszúsan néztem rá, mire ő csak szélesen vigyorogva vetődött be ágyamba. Cipőstől! CIPŐSTŐL!!!

- Azonnal vedd le a mocskos cipőd a tiszta ágyneműmről. - sziszegtem fogaim közül. Ez volt az egyetlen dolog, ami nagyon feldühített. Ismerje a tiszteletet és akármilyen gazember, vegye figyelembe, hogy egy lány szobájában van.

- Mindent a mennyasszonyomért. - sóhajtva lerúgta magáról a cipőt, majd feljebb csúszva kényelembe helyezte magát a párnáimon. Elégedetten hümmögve, fordul hasára és fúrta fejét párnámba egy mély lélegzetvétel mellett. - Hihetetlen, hogy ezt mondom, de finom az illatod. Mi ez?

- Mióta lettél te ilyen kedves? - teszem karba a kezem még mindig a földön ülve.

- Válaszolj a kérdésemre, EunSoo-yah. - a frászt kaptam, amikor így nevezett, mégis most jóleső borzongás futott át testem minden egyes porcikáján. Fejemet megrázva űztem ki a nem odaillő gondolatokat a fiúról, majd ajkaim közül kipréseltem válaszom.

- Levendula.

- Hm.. - hümmögött a párnába. Kérlek, csak ne nyálazd össze. Hirtelen fordult felém, majd húzott magára.

A hirtelen tettétől kisebbet sikkantva fogadtam az esésem a kemény mellkasán. Kezeimmel megtámaszkodtam rajta és elvörösödött arccal szemléltem Jungkook férfias vonásait. Még csak most múlt tízennyolc, de már olyan férfias lett, hogy ha nem lenne ilyen ritka bunkó, még tetszene is.

- Pici levendulám. - suttogta szinte már ajkaimra. Már így is éreztem egy icipicit ajkai mozgásától puhának tűnő, mézédes ajkait.

Tekintetem akaratlanul is Jungkook ajkaira vándorolt és hosszú masodpercekre megállapodott ott. Jungkook csendben tűrte, ahogy végigbámulom magamnak őt. Bizonyára nagyon elgondolkodhatott valamin. Nem értem, mit ütött belém. Ott feküdtem Jeon Jungkookon, azon fiún, aki a legutolsó a számomra. Itt feküdtem rajta és azon ábrándoztam, milyen a csókja. Beleőrültem, megőrjített a tudat, hogy egy ilyen fiú váltja ki belőlem ezeket az érzéseket.

Jungkook kezeit felcsúsztatta derekamra, amitől pillangók hada kelt életre gyomromban. Amint reagálhattam volna Jungkook gyengéd érintésére, észrevettem gúnyos mosolyát, majd aznap már hadmadjára is a földre kerültem. Jungkook felpattant az ágyból, felkaptam cipőit és se szó, se beszéd, kilépett a szobámból.