Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

31.

-Jungkook szemszöge-

Sietős léptekkel közelítettem meg apám cégének bejáratát, miközben azon törtem a fejem, hogy miért is hívott be. Elvileg egy iszonyúan fontos dologról szeretne velem beszélni négyszemközt, ezért is kicsit beparáztam. Sosem voltunk apa-fia kapcsolatban a gyerekkoromat kivéve. Ugyanis, amikor tizennégy évesen rossz jegyeket és tanárok által írt figyelmeztető leveleket kezdtem el bezsebelni, azok az apa-fia pillanatok és érzések elmúltak. Tudtam jól, sőt nagyon is látszott rajta, hogy csalódott bennem. Nem egy cégvezető fiaként viselkedtem, pontosabban nem illedelmesen és tisztelettudóan. De mit tehettem? Kamaszkorban sokszor elveszti az ember az eszét. A legtöbb kamasz az általa izgalmasnak talált dolgok után fut.

Én is ez a kamasz voltam. Ittam, buliztam, lányokat szedtem fel egyetlen egy éjszakára, majd egy szó nélkül hagytam ott őket, némelyik szívét összetörve. Bevallom, mostanáig is ezt teszem, de csakis mértékkel, kivételesen lányok és egyéjszakás kalandok nélkül. Amióta beismertem magamnak az EunSoo iránti érzelmeim, egyetlen egy lánnyal sem feküdtem le, egy pillanatra sem néztem egyre se. Hogy őszinte legyek, megijedtem saját magamtól, de nem tehettem arról, hogy lassan kezdett benőni a fejem lágya. De még két hét után is felfoghatatlan volt, hogy EunSooval vagyok együtt. Két hete már, hogy összejöttünk és szerintem egész jól haladunk mindennel. Nehéz elfojtani az arrogáns és bunkó énem, de minden porcikámmal azon vagyok, hogy a legjobbat nyújtsam a számára.

Szememet megdörzsölve léptem be a hatamas üvegajtón, ami mögött apám cégének előtere volt. Az előtér egyik falánál állt a recepciós pult, ami mögött a jól ismert HaRu állt, akit már kölyök korom óta ismerek. Nagyon kedves nő, szinte anyámmal egyidős. A korához képest nagyon fiatalos és konkrétan egyetlen egy ránc sem éktelenkedik az arcán.

- Szervusz, Jungkook! - köszönt hatalmas mosollyal, amit én is viszonoztam. - Apukád már vár!

- Rendben, köszönöm! - hajoltam meg előtte, majd a lifthez igyekeztem, hogy hamar túlessek mindenen és hazamenjek egy jót enni, azután estig aludni.

A liftben megnyomtam a legfelső emelethez tartozó gombot, majd nagyokat sóhajtozva próbáltam háttérbe szorítani a türelmetlenségem.

Éppen jó fiúként próbálok viselkedni.
Nagyon megerőltető.

A lift halk pittyegéssel jelezte, hogy megérkeztem az adott emeletre. Szapora léptekkel indultam el apám irodája felé, majd kopogás után beléptem a tágas helységbe.

- Oh, Jungkook! - nézett fel apám a halom papírjaiból. - Gyere, foglalj helyet!

Bólintottam egyet és szót fogadva leültem az íróasztal előtt álló bőrfotelek egyikébe. Apám valamit még aláírt, majd csatlakozott hozzám.

- Nem kertelek, belevágok a közepébe. - csapta össze mindkét tenyerét, majd az üvegasztalon heverő mappákat felém tolta.

- Ezek mik? - kérdőn pillantottam fel rá, miközben kezembe vettem egy sötétkék mappát.

Amint kinyitottam, a szemeim kitágultak, ajkaim elnyíltak egymástól, a levegő pedig fájdalmasan bennem rekedt. Egy rohadt nagy épületről készített fotó állt a hófehér papíron, amit sűrűbbnél sűrűbb lombú fák kerítettek be.

- The Lawrenceville School.... - olvastam fel enyhe akcentussal az angol szavakat.

Szemeimet végigvezettem az adatokon, majd egyszerűen az asztalra löktem és kétségbeesetten a remegő kezeimmel ragadtam meg a piros mappát.

- Albuquerque Academy - olvastam fel az újabb szavakat.

Ajkaim megremegtek, szemeimbe könnyek gyűltek, de tartottam magam és a harmadik mappát is a kezembe vettem.