Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

41.

Három hónappal korábban
- Jungkook szemszöge -

- Mondd, hogy már nem követnek - lihegtem, nagy szemekkel BamBamre pillantva.

- Nem követnek, csak már az idegemre mennek - morogta ökölbe szorított kezekkel.

A suli igazgatójának tyúkagyú lánya és két pincsije már egy hete, hogy követnek és már meg sem lepődöm azon, hogy a lakcímemet is tudják. Alig három hete történt egy olyan incidens, ami miatt mindig is undorodni fogok magamtól. Sosem gondoltam volna azt, hogy egy nálam jóval alacsonyabb és gyengébb lány fog rám mászni és úgy lesmárolni, hogy egy pillanatig ledermedjek a sokktól. Fogalmam sincs, hogy mi haszna lehet abból, hogy minden nap kövessen és kukkoljon az a bizonyos Amber nevezetű lány, az igazgató lánya. Azóta a naptól kezdve folyamatosan "terrorizál" és az apja sem tesz ellene semmit. Ugyanis voltam az igazgatoságnál és elmondtam mindent, amit Mr. Brighton lánya művel velem. Döbbenetemre az igazgató megfenyegetett és azzal állt elő, hogy ha mégegyszer egy rossz szót is merek a lányára mondani, kitsz a iskolából és mehetek vissza Dél-Koreába.

Eunsoo... Még ha a nevét is kimondom, elfog a bűntudat és csakis magamat tudom hibáztatni azért, hogy nem kapcsoltam hamarabb. BamBam már az elején figyelmeztetett, hogy úgymond a saját síromat ásom, én meg mit sem törődve ezzel, tovább idegesítettem Ambert azzal, hogy minden egyes beprobálkozására "nem"-el válaszoltam. EunSooval azóta sem beszéltem és nem is tervezem addig, míg össze nem szedem magam lelkileg.

▪️▪️▪️

Három hónappal később rosszabbra fajultak a dolgok. Valahogy sejtettem, hogy egy szimpla "szállj le rólam"- al nem lesz elrendezve semmi, de titkon reméltem hogy a fejébe száll a csajnak a igazság. Sosem tudtam felfogni, hogy miért nem egy olyan fiút fogott ki, aki rohadtul szingli és rohadtul nem ázsiai, hiszen nem szoktam még meg az amerikai kultúrát és annak társait. Na meg azt, hogy folyamatosan követ, rám mászik és lesmáról, amitől rohadtul felidegesít és még olyankor sem cseszhetem le, mivel az igazgató lánya. Ilyet az ázsiai lányok sosem csinálnak, legalább is velem nem. Sosem esnek túlzásokba és elég egy "hagyj békén" is, hogy leszálljanak rólam. Bár ezt JiSoonak sosem vált be, amit mai napig nem értek.

EunSooval három hónappal ezelőtt beszéltem utoljára, még mielőtt rám nem szállt Amber és a két pincsije, akik hűségesen követték a lány utasításait, még ha nem is volt ínyükre ez az egész.

Semleges arccal léptem ki a suli kijáratán, hogy végre elhagyhassam ezt az épületet. Végre kaptunk két hét szünetet, így lesz időm azon gondolkodni, hogy miként nyissam fel Amber szemét arra, hogy velem kár volt kikezdeni. Táskám pántját szorongatva néztem fel az égre és próbáltam nem elsírni magam emiatt a borzasztó ittlét miatt és amiért nem tudok normális tiniként itt élni és suliba járni, barátokat szerezni, mert félek egy lánytól vagy inkább az apjától, aki bármikor kicsaphat az iskolából és azzal csak a szüleimnek okoznék csalódást.

A legjobban EunSoo hiányzik. Az illata, a szoros ölelései és ragyogó mosolya. A csillogó szemei, amikkel rám néz, a dühős személyisége, amit én csalok elő minden egyes általam tett "csínnyel". A lány teljes lénye hiányzik és a sírás kerülget amiatt a tudat miatt, hogy még négy hónap van hátra ahhoz, hogy láthassam.

Gondolataimban elmerülve észre sem vettem, hogy az általam oly' utált személy kommandókat megszégyenítő, észrevehetetlen mozdulatokkal megközelített engem és elém ugrott a semmiből. Hátraltam egy lépést, de megtartottam a fagyos tekintetemet, hogy látszódjon, kettőnk közül ki az erősebb fél, még belsőleg nem is úgy van.