Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

32.

-Jungkook szemszöge-

Lassan EunSoo elé értem, aki mosolyogva nézett fel rám, kíváncsian csillogtatva sötét barna íriszeit. Nem igazán tudtam kiejteni egyetlen egy szót sem, ezért közelebb léptem hozzá és lehajolva, megcsókoltam. Ezzel is időt nyerek gondolkodni és még jól is esik ajkait enyéimen érezni. Egy hosszú csók volt csak, amit félbe is szakítottunk pár pillanat után, de én kétségbeesetten kaptam ajkai után, hogy hevesebben faljam azokat az édes párnácskákat. EunSoo a kezeimre helyezte övéit, míg ujjammal szüntelen cirógattam a szeme alatti vékony bőrt és míg nyelvemmel az övét kényeztettem, addig próbáltam a fejemben mindent megfogalmazni, hiába nem azt mondanám később.

- Mi történt veled? - szemei csillogtak, akár az ajkai a csókunktól. Mosolyogva pillantottam szájára és nyomtam rá még egy puszit. - Megijesztesz..

Nagyot sóhajtva fogtam meg kezét és néztem a lehető legmélyebben a szemeibe, amik csak úgy sugározták az értetlenséget.

- El kell mennem egy időre - hajtottam le fejem. EunSoo csendben volt, ezért folytattam. - Amerikába kell költöznöm fél évre és suliba járnom.

- Mi? - suttogta.

- Amerikában leszek a következő hat hónapban. - néztem szemeibe, amit már akkor megbántam. Szemei csillogtak a könnyektől, amik ki is buggyantak, arcán lefolyva, ezzel bőrét áztatva. - Eun-ah...

- Mondd, hogy csak viccelsz - vágott szavamba remegő hanggal. - Mondd, hogy viccelsz és röhögj a képembe! - kiáltott, míg kezeivel kabátom szélét szorongatta kétségbeesetten. - Még csak most jöttünk össze, Jungkook! Most kezdtünk el mindent, annyi idő után! Ne csináld ezt velem!

A szívem szakadt meg, ahogy sírni láttam. Kezeimmel közrefogtam arcát, majd felelemeltem a fejét, hogy szemeimbe nézzen. Ajkait összepréselve nézett fel rám, könnyei szüntelenül potyogtak. Nagyot sóhajtottam, majd leültem a melettünk lévő padra. EunSoot magam után húztam és ölembe ültettem, hogy közelebb legyen hozzám.

- Vigyél magaddal, menni akarok! - szólt végül, többé-kevésbe határozottan. Megnosolyogtam mondatát, de szomorúan megkellett ráznom a fejem.

- Ez nem így megy, te is tudod. - helyezkedtem el kényelmesebben.

EunSoo csak félrenézett és az eget kémlelte gyönyörű, most könnyektől csillogó szemeivel. Tarkómon lévő kezének szorítása erősödött, míg nem hirtelen a lány, szinte belém csapódott testével. Szorosan húzott magához, egy pillanatra sem elengedve, mintha az élete múlott volna rajta. Fejét nyakamba fúrta, így nedves arca csiklandozta bőröm, halk kuncogást elérve nálam.

- Ígérd meg, hogy minden nap hívni fogsz! - nézett rám könyörgően.

- Megígérem - mosolyogtam, miközben lassan feléhajoltam és ajkaira tapasztottam enyéim.

Képtelen voltam elválni tőle, szorosan húztam magamhoz és addig csókoltam, míg nem már az orrán sem tudott levegőért jutni. Homlokomat övének döntöttem és csak lehunyt szemekkel hallgattam halk szipogásait és megborzongva fogadtam a remegő kezei által círógató érzést a tarkómon. Testemmel jobban magamhoz húztam a lányt, hogy fejemet mellkasára hajtva élvezzem a hangoskodásunk utáni, hirtelen, kellemes csendet.

-EunSoo szemszöge-

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepett. Ugyanis mindig tudtam, hogy Jungkook egyszer ígyis-úgyis el kell, hogy menjen külföldre. Tudtam, mégsem szóltam neki. Titkon reméltem, hogy kivételesen nem fog az apja ilyen döntést hozni.
Jungkook apjáról tudni illik, hogy amit a fejébe vesz, azt halálos fenyegetéssel sem másítaná meg. Mégis reménykedtem abban, hogy ha észreveszi, mennyire jól elvagyunk Jungkookkal, akkor nem küldi el őt olyan messzire. Féltem minden egyes nap, még ha magamnak sem mertem bevallani, de tisztában voltam az érzéseimmel és még, ha utáltam is volna a fiút, akkor is hiányzott volna. Fél év nagyon sok, ha a számodra legfontosabb személy nélkül töltöd.