Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

18.

Levakarhatatlan vigyorral a képemen léptem be a hatalmas pláza egyik ruhás üzletébe. Jungkook unottan, zsebre dugott kezekkel cammogott mögöttem, ám ez mégsem lombozta le a kedvem. Túlságosan rég vettem ruhát, - helyesbítek- vettek nekem. Kicsit izgatott voltam, hiszen először jöttem el az állítólag általam utált személlyel vásárolni, ami kicsit sem volt zavaros.

Á, nem.

Mindezt félretéve ragadtam meg Jungkook kezét és szapora léptekkel húztam bentébb az üzletbe, a sok habos-babos és csillogó ruhák közé.

- Segíthetek valamiben? - jött hozzánk egy kinézetre kedves lány, de a szebbnél szebb ruhák nem terelték el a figyelmem annyira, hogy ne vegyem észre az amúgy nálam fiatalabb lány viselkedését. Konkrétan levetkőztette a háttamnál álló fiút. Undorítónak tartottam, amit csinált, így válaszra sem méltatva húztam tovább Jungkookot.

Szegény srác prüszkölve hessegette el a fodros szoknyákat az arcából, amikbe beleütközött. Jót nevettem volna rajta, ha nem lettem volna dühös. Nem is tudom, mit éreztem. Egy enyhe féltékenységet és keserű ízt a számban. Jól láttam, hogy Jungkook rá sem hederített a lányra, én mégis annyira felhúztam emiatt magam, hogy észre sem vettem, hogy Jungkook kezét egyre szorosabban szorítom. A fiú fájdalmas szisszenése húzott ki a felettem gomolygó vörös ködből.

- Bocsi, nem direkt volt... - motyogtam lehajtott fejjel.

- Egyáltalán miért rángattál ide? - kérdezte enyhe felháborodással.

- Ha úgy tetszik mehetsz is vissza, nyugodj meg, nem fogsz unatkozni. - szinte köptem a szavakat felé, tudván, hogy nem az ő hibája volt ez az egész, de jó érzés volt hibáztatni.

- Most komolyan amiatt a kislány miatt vagy ilyen? - kérdezte hitetlenül, enyhe gúnnyal a hangjában.

- Milyen? - fordultam vele szembe. - Feltékény? Hisztis?!

Egyébként nem is értettem, hogy miért lettem ennyire hirtelen haragú. Nem vallt rám. Nem értettem saját magamat, sem azt, ahogy Jungkookkal szemben vislkedtem. Egyszerűen csak a sok ideig felgyülemlett dühömet akartam kiereszteni magamból, de kicsit sem akartam ezt Jungkookra hárítani, hiszen kivételesen most az egyszer ártatlan volt.

- Komolyan mondom, mintha a feleségem lennél... - motyogta orra alatt, arra gondolva, hátha nem hallom meg.

Hát meghallottam.
És ez nem jött jól neki.

Mindeközben a ruhákat nézegettem mérgemben, de amikor meghallottam, hogy mit is mondott, teljesen nyugodtan, szinte a leglassabban fordultam felé, miközben a legeltökéltebb arckifejezésem villantottam felé, aminek láttán, tudta, nem sok kell, hogy robbanjak. Arcom pillanatokon belül felvette a vöröses színt, elmémet ellepte a nemrég Jungkook által elzavart vörös köd.

- Mivel, hogy az leszek! - emeltem fel a hangom teljesen jogosan. Senki sem mondta, hogy motyogjon az orra alatt, amikor jól tudta, hogy abból az apró kis hibájából vita lenne. De ő ebből él. Belehalna, ha nem dühítene fel engem. - A rohadt feleséged leszek, akarva akaratlanul és minden áldott nap el kell fogadjam azt, hogy az arcodat fogom látni, hogy el kell majd viseljelek téged, hogy tőled várjak majd gyereket, hogy veled éljem le az egész életem! - keltem ki magamból, aminek köszönhetően nem kevés szempár szegeződött ránk, legföbbképp rám. Jungkook kitágult szemekkel figyelt, kissé hátrahőkölve. - Szóval ajánlom, hogy ne merj felhúzni engem, mert ennél rosszabb is tudok lenni!

- Rendben... - tartotta fel mindkét kezét mellkasához. - H-ha szeretnéd, elmegyek és én is nézek neked valami szép ruhát.

- Azt megköszönném. - mosolyogtam rá úgy, mintha semmi sem történt volna azelőtt pár másodperccel.