Arrogáns vőlegényem ~Jungkook ff.~ /Befejezett/

43.

Négy nap telt el azóta, amióta Jungkook "meglátogatott". Azóta a nap óta a szobámban poshadok és csakis inni megyek ki a konyhába. Négy napja nem is tisztálkodtam, amiről nagyon jól tudom, hogy nem helyes, de egyszerűen jobb elfoglaltság volt az ágyban feküdni. Anyáéknak szinte megparancsoltam, hogy Jungkookot semmiképpen ne engedjék be a házba, mire apám némán megértette a kérésemet, anyámmal ellentétben. Egy teljes napig rám volt szállva és kérdésekkel bombázott, de eszem ágában sem volt elárulni neki a pontos okot. Valamiért nem szerettem volna, hogy megtudják Jungkookról, hogy milyen szemét is valójában, hiszen akármennyire megbántott, még mindig szeretem.

Jimint sem láttam azóta az este óta. Valami fontos dologról beszélt nekem, amit sürgősen el kell intéznie. Nem kíváncsiskodtam, hiszen hallani lehetett a hangján, hogy valamiért fel volt zaklatva, én pedig nem szerettem volna még jobban felidegesíteni.

Ma már harmadjára kezdett el korogni a gyomrom, de eszem ágában sem volt kiszállni az ágyból és lemenni enni. Inkább kínoztam magam és esküszöm, hogy sokat fogytam. Apa is megjegyezte, hogy négy nap alatt lehetetlen annyit fogyni, de állítása szerint soványabb lettem és szerinte úgy néztem ki, mint egy zombi. Nem mondom, hogy jól esett, hogy lezombizott, de legalább elérte, hogy elnevessem magam, hiába tettem azt kínomban. Ez a négy nap kész káosz volt a számomra és sosem éreztem még magam ennyire letörve és összeesve. Nem mertem tükörbe nézni, mert nem akartam elriasztani magam a saját kinézetemtől, ezért inkább kerültem minden olyan tárgyat, amin láthattam az arcom.

Az ötödik nap reggelén -ami ma volt-, anyám kiráncigált az ágyból, egyenesen a konyhába. Nem értettem mi a baja lett hirtelen és miért nem ment dolgozni.

- Mi bajod van, Eunsoo? - dölt a konyhapultnak, karjait mellkasa előtt összefonva. Tekintete csak ugy sugározta az aggodalmat, mire én lahjtottam a fejemet.

- Semmi - motyogtam, mire anyám egyszerűen lekiabálta a fejemet, hogy azonnal mondjam el a bajomat. - Jungkook a bajom! - fakadtam ki, anyám szemeibe nézve. - Elmegy Amerikában és három hónapig le sem szar, majd az fogad, hogy megcsalt egy... - haraptam el a mondat végét, kezeimet pedig ijedten szám elé kaptam. Hát ezt nem hiszem el!

- M-megcsalt? - kérdezett vissza bizonytalanul, mire aprót bólintottam és elmentem a telefonomért, hogy megmutassam neki a képeket.

- Ezeket kaptam pár napja - szólaltam meg halkan, majd anya kezébe adtam a telefonomat, mire ő összevont szemöldökkel kezdte el a képeket méregetni, majd kinagyítani.

Felkészültem a reakciójára és minden lehetőségre gondoltam, de arra nem gondoltam, hogy hangosan felnevetve adta vissza a telefonomat. Értetlenül néztem anyámra és már az is felmerült bennem, hogy megártott neki a reggeli kávé.

- Egy képen kívül, a többi mind szerkesztett - válaszolta meg kérdő pillantásaimat.

- Mi? - kérdeztem vissza értetlenül, majd én is a képekre a néztem, de inkább lezártam a telefonom, mert fájt a képekre nézni. - Honnan veszed?

- Onnan, hogy az a lány túlságosan világos és apró Jungkook mellett a képeken. - válaszolt, majd fejemet megsimogatva húzott egy szoros ölelésbe. - Ne gyötörd magad tovább és hallgasd meg Jungkookot végre.

- De nem akarom őt látni - viszonoztam anya ölelését.

- Gondold magad az ő helyzetébe is. Neki sem lehet könnyű. - távolodott el tőlem, majd szemeimbe nézve ismét megsimogatta a fejemet. - Megyek és áthívom őt

Szemeim tányér nagyságúra kerekedtek és azonnal felszaladtam a szobámba, hogy legalább elpakoljam a földön hagyott fehérneműimet és kiszellőztessek. Kár volt tagadnom, akármennyire is haragszom Jungkookra, mindennél jobban akartam őt látni. Alig öt perc alatt kész lettem és már csak arra maradt időm, hogy az ágyat is megvessem, amikor halk kopogást hallottam. Egyből leálltam minden tevékenységemmel és a lehető leggyorsabban ültem fel az ágyra és szántottam végig hajamat az ujjaimmal. Ekkor pedig kinyílt az ajtó és megláttam Jungkookot, mire a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy megláttam karikás szemeit és beesett arcát. Anyám a hátánál állt vigyorogva, mire én megforgattam a szemeimet.

- Hwaiting! - emelte fel ökölbe szorított kezeit, majd bezárta az ajtót és mindkettőnk meglepetésére kulcsra zárta azt.

- Most tényleg kulcsra zárta az ajtót? - mutatott Jungkook a háta mögé, mire én torkomat megköszörülve hajtottam le a fejemet.

Jungkook lassan leült az ágyamra és sohajtott egy aprót, mire én fél szemmel rá pillantottam, de abban a pillanatban ő is rám nézett, én pedig inkább elkaptam a tekintetem.

- Hajlandó vagy meghallgatni? - kérdezte halkan, mire aprót bólintottam. A szívem hevesen vert és egy szót sem tudtam kiejteni a számon, így inkább némán figyeltem, ahogy felém fordult. - Pár hónapja kezdődött az egész. Van egy lány a suliban, akit az első napomon visszautasítottam és azóta a nap óta zaklat engem. Ő az igazgató lánya és szerencsétlenségemre kiszemelt engem.

Lassan Jungkookra pillantottam, amikor gy kis időre elhallgatott. Szemeivel tekintetemet kereste.

- Pontosan miattad utasítottam vissza őt, hiszen eszem ágában sem volt egy olyan lánnyal szóba állni, aki csak a bajt okozta. Párszor elérte, hogy megcsókoljon, de az is csak pár másodperc volt, míg el nem löktem magamtól. Az igazgatónak is elmondtam mindent, de megfenyegetett és nem hitte el, amit mondtam neki. A lány figyelmeztetett, hogy ha újból visszautasítom, meg fogom bánni. Ellopta a telefonom és a nevemben küldött el egy képet arról, hogy megcsókolt, ami igazából nem is csók volt. - hallgatott el, majd rám nézett. Szemeiben kerestem a hazugság halvány szikráját is, de annyira hihetően mondott el mindent, hogy tényleg nem tudtam elhinni, hogy ezeken ment keresztül, míg én azon sírtam, hogy figyelembe se vesz. - Undorodtam magamtól és ezért nem beszéltem veled. Nagyon sajnálom, hogy ez történt, de hidd el nekem, hogy én sosem csalnálak meg.

Egy nagyot szipogva töröltem meg szememet, majd nemes egyszerűséggel Jungkookra vetődtem, mire egy meglepett nyögést hallatott.

- Miért nem mondtad el ezt még az elején, te barom! - kezdtem el hangosan sírni. - Ha elmondtad volna hónapokkal ezelőtt, akkor nem történt volna mindez! Annyira utállak! - távolodtam el tőle és kezdtem el mellkasát ütni.

Jungkook tűrte a gyenge ütéseimet, amik fokozatosan gyengébbek lettek, mire Jungkook elnevette magát.

- Most miért nevetsz, te hülye! - csaptam még egyet mellkasára, de nevetését hallva lassan az én szám is felfelé görbült. Fejemet nyakába fúrtam és szorosan megöleltem, amit Jungkook is viszonzott. - Hiányoztál

- Te is nekem, kicsim - húzott magához szorosabban. Becenevem hallatán nagyot dobbant a szívem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megbeszéljük a dolgokat. - Annyira hiányoztál és el sem hiszem, hogy most itt vagyok és láthatlak

Jungkook végig simított az arcomon, majd ajkaimra pillantott. Egy percet sem várva, egyből megcsókolt és az sem érdekelt, hogy pár napja mostam fogat utoljára. Egyszerűen hiányoztak az ajkai, a csókjai és csakis erre koncentráltam. Ajkaink lassú táncot vívtak, míg Jungkook eldöntött az ágyon és fölém magasodva csókolt tovább. Szaporan véve a levegőt néztem szemeibe, miután elváltak ajkaink.

- Még mindig olyan jó téged csókolni - mondata után egy apró csókot nyomot számra.

-Hát, négy napja mostam fogat utoljára. Még mindig olyan jó engem csókolni? - vontam fel szemöldököm, mire elnevette magát.

- Nem igazán érdekel - tapadt újra ajkaimra, mire mosolygva karoltam át nyakát.

Percekig csak csókolóztunk, kizárva mindent és csak egymásra koncentráltunk. Idővel Jungkook mellém feküdt és magunkra húzta a takaróm. Szó nélkül bújtam hozzá közelebb és mellkasába bújva hallgattam szívének dobogását, ami Jungkook rég nem érzett illatával együtt lenyugtatott és ennek köszönhetően ismét elaludtam, csak most a vőlegényem karjaiban.