Mindent vagy Semmit | Befejezett

11. Fejezet

Mikor nap végén elváltam Valentintől végre egy kicsit össze tudtam szedni a gondolataimat. Szóval Valentin szeretné, hogy ott legyek a bulin, ahol szerelmet vall a barna hajú és kék szemű szerelmének. Ez nagyon kétségekbe ejtő. Mármint, valószínűleg sok kék szemű és barna hajú lány van az osztályban, ezt nem tudom, mert nem szoktam nézni őket, sőt hozzájuk se szólok. Éppen ezért nem gondolhatom azt, hogy Valentin rólam beszélt. De ma olyan fura volt. A szokottnál is közelebb volt hozzám, mindig beszélgetett velem, és közben végig a szemembe nézett. Persze, nincs abban semmi, ha az ember szemébe néznek, miközben beszélnek hozzá, de ez olyan másfajta nézés volt. Szokták mondani, hogy mi melegek megérezzük, ha valaki ugyancsak meleg. A mozgásából, a hanglejtéséből és abból, hogy hogyan néz meg más fiúkat. És azt kell, hogy mondjam, Valentin egész érdekes eset. A mozgása nem olyan, mint amilyen a többi fiúnak az osztályban, hanem hasonló az enyémhez, de a hanglejtése meg tökéletesen ugyan olyan mint a többieké. A nézése teljesen kiismerhetetlen, mert arra is kedvesen néz, akit gyűlöl, de mégis, amikor rám néz, olyan, mintha máshogy nézne. A megérzéseim azt súgják, hogy meleg, de bennük nem bízhatok, mert egyszer már elbuktak. Régebben, úgy nyolcadik végén tetszett nekem egy srác a másik osztályból. Teljesen meg voltam bizonyosodva arról, hogy meleg, ezért ballagás után elmondtam neki, hogy tetszik. Persze ez nem olyan volt, mint amit Valentinnal kapcsolatban érzek, de akkor honnan tudhattam volna, hogy mi milyen? A srác természetesen teljesen hetero volt, de szerencsére normális is. Nem kürtölte szét az évfolyamon, bár már mindegy lett volna, mert csak mi jöttünk ebbe a suliba Mercivel, és akkor már elballagtunk. Mindenesetre, ez az eset megtanította azt, hogy nem szabad csak a megérzésekre hallgatnom. De, ha összehasonlítom a kettő srácot, akkor még jobban megerősödik a hitem azzal kapcsolatban, hogy Valentin is meleg. Az a fiú tökéletesen más volt. Már nem tudom, hogy mit higgyek, de jó lenne, ha gyorsan eldönteném, mert mindjárt itt a buli és nem akarom, hogy rosszul süljenek el a dolgok. Mikor hazaértem Anyu már otthon volt, és gondolta, hogy információ átvitelt próbál teremteni velem. 

-Szervusz, Szívem! - köszönt mosolyogva. - Milyen volt a suli?

-Olyan, mint mindig. - válaszoltam. - Hosszú, és unalmas. 

-Meg se lepődök. - mondta. - De épp ezért vannak a barátok, nemde?  

-Hát, ezért is. - helyeseltem. 

-Na, hagylak, menjél tanulni. Ahogy elnézem nincs sok kedved beszélni. - mondta mosolygósan Anyu. 

-Jó... - mondtam egy sóhajjal kísérve, majd felbandukoltam. Első dolgom természetesen zenét bekapcsolni - jelenlegi állapotomban tökéletesen mindegy volt, hogy mit, csak zene legyen, és ne szomorú. Most írt Merci is, hogy elszabadult az edzésről, szóval egyből fel is hívtam. 

-Szia. - köszöntem.

-Úúú, Dance to This-t hallgatsz? - kérdezte köszönés helyett. - Az egyetlen videoklipp amben megkaptam volna Ariana szerepét, mert te Troye akartál lenni. 

-Hogy emlékszik. - nevettem. 

-Persze, hogy emlékszem. Mint mondtam, az egyetlen Ariana-s klipp, amiben én lehetek Ariana és nem te akarsz nővé válni. 

-Na jó, váltsunk. Teljesen össze vagyok zavarodva. - mondtam. 

-Ó, akkor a reggelire gondolsz. - állapította meg Merci.

-Hát, történetesen arra IS. Az egész nap kétségekbe ejtett.

-Mert? - kérdezte.

-Azért, mert Valentin teljesen kiismerhetetlen. Egész idáig még, ha közel is volt, akkor is távolságot tartott, most meg majdnem az ölemben ült! - mondtam, és Merci elkezdett nevetni. - Jó, nem ült majdnem az ölembe, de nagyon közel volt hozzám, úgy egész nap, és annyira kiismerhetetlenül néz rám. Határozottan nem úgy mint rád, vagy bárki másra. Olyan gyengébben. 

-Ádám, elejétől fogva így néz rád. - jelentette ki Merci. 

-Egyáltalán nem! - tiltakoztam. - Az egy dolog, hogy tényleg máshogy nézett rám, de arra már rájöttem, hogy mindenkire úgy néz. Ez most egy új nézése. Mintha megpróbálna megolvasztani. 

-Ahogy elnézlek néha, közel vagy hozzá. - mondta. 

-Hát, igen. De én nem látom, hogy ilyen hatással lenne-e rá az én nézésem. 

-Ádám, a te nézésed nem kedves, hanem körülbelül olyan hideg, mint az Antarktisz. 

-Na, azért Drágám, te szeretted ezt a nézést. - poénkodtam.

-Magam sem értem a mai napig. - válaszolta. 

-Köszi, én is téged. - nevettem. - És mindjárt péntek...

-Életemben nem vártam még így pénteket. - jelentette ki boldogan Merci.

-Ja, észrevettem. Egyébként jó tanács: sose állj be katonának. 

-Ömm, nem szándékoztam. Miért is? - kérdezte.

-Azért, mert annak a háborúnak amit ti reggel levágtatok egy harmadik, ártatlan fél volt az áldozata. Én. - mondtam. 

-Nagyon szívesen, hogy próbállak biztosítani arról, hogy Valentin beléd szerelmes.  - mondta és mindketten elkezdtünk nevetni. 

-Kössz. - mondtam. - Tényleg, egyedül jössz a bulira?

-Igen, sajnos azt nem engedik be, aki nem a suli diákja. 

-Kár... 

-Az. De legalább teljes figyelmemet tudom szentelni a nagy estétekre. 

-Ne kiabáld el. - mondtam. - Még bármi történhet. 

-Csak jó fog, ne aggódj. Most leteszlek, mert el fog menni a térerő. 

-Okés. Szia! - köszöntem és letettem. Kivételesen elkezdtem tanulni és nem feküdtem tovább az ágyon gondolkozva és zenét hallgatva.