Mindent vagy Semmit | Befejezett

17. Fejezet

Merci a beszéd befejezése után gyorsan lerohant a színpadról, és odajött mellém. Mindeközben Valentin már ott volt a színpad közepén a gitárjával, előadásra készen. Vett egy mély levegőt, körül nézett a teremben, majd amikor meglátott minket, elmosolyodott, és elkezdett zenélni. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy eszméletlenül jól gitározik. Instán fent van pár feldolgozása, amiket természetesen százszor meghallgattam, és azokon is hibátlanul gitározik. Énekelni még soha életemben nem hallottam, de még dúdolni se nagyon. Lehet, hogy szegénynek borzalmas hangja van, és mi most rákényszerítjük arra, hogy lebőgjön az egész suli előtt? Miközben ezen gondolkoztam, lement a bevezető pár másodperc zene, és Valentin elkezdett énekelni. Ebben a pillanatban elszállt az énektudásával kapcsolatos összes kétségem. A hangja egyszerűen eszméletlen volt. Őszintén, be kell, hogy valljam, hogy életemben nem hallottam még ehhez foghatót. Se nem mély, de nem is magas, természetesen nem rekedt a hangja, egyszerűen tökéletes. Szinte annyira belemerültem Valentin hangjába, és abba a látványba, hogy kint áll, és gitározik, hogy el is felejtettem figyelni magára a dalra. Merci nem túlzott - tényleg elképesztően jó szöveget írt. Annyi érzelmet ad át, és szinte érezhető a fájdalom, amit egy kék szemű és barna hajú ember iránt érez. Aki nem fogja őt szeretni, és ezért szomorú. De kockáztatni fog, és feltesz mindent, vagy semmit. 

Az előadása után az egész tornaterem zengett a tapstól. Szerintem ilyen taps még koncerteken sincs, bár nem sok koncerten voltam eddig, szóval nincs összehasonlítási alapom. De ez nem számít. Valentin egyszerűen elképesztő volt. 

-Na, mit szólsz? - kérdezte Merci.

-Majdnem kimentem közben. - válaszoltam. 

-Mert? 

-Mert annyira jó volt, hogy alig bírtam ki anélkül, hogy elájuljak. - mondtam. Valentin is feltűnt a tömegben, és gyorsan odaszaladt hozzánk, amíg nem kezdődik egy másik gyerek előadása. 

-Milyen volt? - kérdezte, és úgy tűnt csak tőlem, mert csak rám nézett.

-Lehetek én az első számú rajongód? - kérdeztem nevetve. 

-Tőlem bármi lehetsz. - mondta és most egy teljesen más kifejezést vett fel az arca, és a tekintete. Hasonlót ahhoz, mint a tegnapi majdnem-csókunknál. 

-Elrohanok üdítőért. Ádám, jössz? - kérdezte Merci. 

-Igen. - válaszoltam, és Merci megérezte, hogy beszélni akarok vele. Mikor elég távol voltunk Valentintől megszólaltam. - Figyelj.

-Hm?

-Elküldöm neki a verset. - mondtam és ennek örömére Merci nagyon boldog lett.

-Végre valahára! 

-Úgy érzem, hogy Valentin tényleg belém szerelmes. Várni akartam ezzel addig, amíg nem leszek benne biztos, de ez most bekövetkezett. 

-Jó! De honnan fogja tudni, hogy te vagy? - kérdezte.

-Nos, át tudom írni, és hagyok neki egy üzenetet is. Mondjuk azt, hogy legyen 10-re a bejárat melletti szobornál, és kockáztasson mindent, vagy semmit. 

-Szóval idézel a saját dalából? - kérdezte Merci. - Szép húzás!

-Tudom. Elrohanok a mosdóba, és átküldöm neki egy kamu insta profilból. Remélem látni fogja. 

-Ne aggódj, Valentin insta őrült. - mondta Merci. - Ma délután volt szerencsém megtapasztalni. 

-Sietek! - mondtam, és a mosdók felé vettem az irányt. Elfoglaltam az első wc-t és miközben a porcelán trónon uralkodtam, készítettem egy új profilt. Életem szerencséje, hogy Valentinnak nem privát fiókja van, és nem kell megvárnom azt, hogy engedélyezze a követésemet. Gyorsan kimásoltam a jegyzetek közül a verset, majd egy-két helyen átírtam, hogy sejtse, hogy én küldtem, és megírtam neki, hogy hol legyen és mikor. Ezek után gyorsan lehúztam a wc-t mintha használtam volna, arra az esetre, ha valaki lett volna rajtam kívül a helyiségben, és egyenesen vágtattam ki Merciékhez. Az előadások lementek, szóval beindult maga a buli. 

-Itt vagyok. - mondtam, mikor odaértem hozzájuk. 

-Hol voltál? - kérdezte Valentin. 

-Csak mosdóban. - mondtam, és elvettem Mercitől az én üdítőmet. 

-Nézzétek meg ezt a sok embert. Már jól érzik magukat, pedig még csak most kezdődött el rendesen a buli. - mondta Merci. 

-Nem véletlenül ezt mondják a legjobb bulinak. - állapítottam meg. - Mellékesen, gratulálok. Elképesztő munkát végeztetek. Délután még egy dísz se volt. 

-A termet egész nap díszítették. Akiknek tesijük volt ezt csinálták az órán. 

-Ó, vágom. De a folyosót ti díszítettétek. 

-Igen. De az nem volt valami nagy meló. 

-Egyszer dicsérlek meg, de te abba is belekötsz! - csattantam fel nevetve. 

-Jó, bocsánat. - válaszolta Merci. - Köszönöm! 

-Hát, már nem annyira szívesen... - mondtam. Valentin úgy nézett ki, mintha itt se lenne velünk, úgy belemerült valamibe a telefonján. Biztosra veszem, hogy az üzenetemet olvassa. - Föld hívja Valentint! Itt vagy velünk?

-Mi? - kérdezte, és látszott rajta, hogy annyira elmélyült benne, hogy alig hallott meg minket. - Igen, bocsi, csak valami fontosat olvastam. - mondta mosolyogva. 

-Ú, mit? - csapott le rá Merci. Ilyenkor nagyon tudom utálni. 

-Csak egy üzenet. - hárított Valentin. 

-Ó, értem. Na jó, gyertek már, menjünk táncolni! - mondta Merci, csuklón fogta Valentint, és elkezdte őt húzni, Valentin pedig pont elkapta a kezemet, és így mentünk végig, be a tömegbe egymás kezét fogva, majd mikor Merci megállt, így álltunk kéz a kézben.