Mindent vagy Semmit | Befejezett

9. Fejezet

-Ádám. Ádám! - bökdösött oldalba Merci és visszatértem a Földre. Éppen matekon ültünk és nagyon úgy nézett ki, hogy a tanár felszólított egy feladathoz, mert az egész osztály engem bámult. 

-Elnézést, meg tudná ismételni a kérdést? - nyögtem ki magamból és próbáltam úgy tenni, mintha amúgy figyelnék.

-Azt kérdeztem, hogy mennyi a táblára felrajzolt konvex nyolcszög belső szögeinek összege? - ismételte a kérdést és elkezdtem agyalni, hogy mennyi lehet. Nem jutottam sokra.

-Nem tudom. - jelentettem ki végül és valószínűleg a tanárnő látta, hogy nem vagyok ma a csúcson, mert ahelyett, hogy nyaggatott volna, hogy próbálkozzak, másnak adta a kérdést. 

-Mi van veled? - kérdezte Merci.

-Semmi. Csak gondolkodtam. - válaszoltam.

-Ádám, az egy dolog, hogy érzelmi mélyponton vagy. De azt már nem engedheted meg, hogy akár a tanulás rovására menjen. 

-Nem mintha annyira a tanulásomról lennék híres... - jegyeztem meg.

-Csak... Mindegy, csak próbálj meg egy kicsit figyelni. 

-Jó, jó... - mondtam. Persze ugyan úgy nem figyeltem. De Mercinek igaza van. Lelkileg teljesen ki vagyok készülve. Három hete volt a bowlingozás és három hete volt, hogy Valentin megölelt, de azóta semmi nem történt. Olyan, mintha kerülne engem, szinte alig beszélünk. Persze, ez az utóbbi pár hét elég húzós volt, dolgozatok felelések hátán, szóval nincs sok szabadidőnk, de amikor lenne, akkor sem törődik velünk. Én voltam a hülye, hogy azt hittem, hogy Valentinnak tetszhetek. Szerencsére ez volt az utolsó óránk, szóval amint kicsöngettek az egész osztály ágyúként robbant ki az iskolából. Éppen magamba mélyedve kullogtam a buszhoz, mert Merci edzésre ment, Valentin meg franc se tudja hová, amikor valaki mellém szegődött. 

-Hali! - hallottam a köszönést és legnagyobb meglepetésemre a ,,franc se tudja hova" éppen mellettem van, mert Valentin volt az.

-Szia. - köszöntem vissza és próbáltam valami mosoly szerűt kicsikarni magamból. 

-Miért vagy ilyen letört? - kérdezte.

-Nos... - kezdtem, de abbahagytam. Mert mit mondanék neki, miért vagyok letört? Azért, mert tudom, hogy nem szerelmes belém? Mert megengedtem magamnak, hogy beleszeressek, és ez lett a vége? Mert miatta éjjelente alig tudok aludni, és a nap 90 százalékában szívem szerint sírnék? Nem...

-Nos? 

-Van valaki... Aki tetszik nekem. De ezt már mondtam amikor bowlingoztunk. Vagyis, akkor még tetszett, de az a baj, hogy beleszerettem. És annyira azt hittem, hogy én is tetszek neki, de úgy néz ki félreértelmeztem az egészet, mert nem így van. Az elmúlt időszakban szinte semmit nem beszéltünk egymással, mintha... Mintha nem is ismernénk egymást. És emiatt vagyok szomorú, hogy ha nem is lehet köztünk romantikus kapcsolat, legalább a baráti megmaradna. - mondtam neki végül. 

-Ó, Ádám... Sajnálom. - mondta - Átérzem a helyzetedet. 

-Tényleg? - kérdeztem egy szemöldök felvonással kísérve. 

-Igen. - válaszolta - Nekem is van valaki, akire többként tekintek barátként. És próbálkoztam nála, de úgy tűnik, hogy nem jövök be neki. Vagy lehet, hogy neki nem tűnt fel, hogy próbálkozok.

-Nos, miért nem próbálkozol tovább? - vetettem fel.

-Na és te? - kérdezte. 

-Ne kérdezz vissza a saját kérdésemmel. - mondtam mosolyogva. Valentin jó hatással van rám. - Nekem a helyzetem nem igazán enged meg ilyen dolgokat. 

-Nekem sem különösebben engedi meg. De mindegy is, ez egy picit hosszabb történet. Fogsz jönni a buliba? 

-Nem tudom... Nem vagyok olyan bulis hangulatban és nem hiszem, hogy péntekig sikerülni fog olyan állapotba kerülni. - mondtam. 

-Nemár Ádám! - ellenkezett Valentin - Ne hagyd már ki az év buliját!

-Az év buliját? - kérdeztem vissza. 

-Igen. Legalábbis ezt pletykálják róla. - mondta - Biztos jó lesz! 

-Ja, rajtad és Mercin kívül pedig senkit nem fogok ismerni. Nagyon csábítóan hangzik. - poénkodtam és egy kicsit jobb kedvem kezdett lenni. Valentin ezt meglátta és egyből le is csapott rá. - Mellékesen nagy botrányok szoktak ezen a bulin lenni. Hallottam, hogy egyszer egy srác, meg a barátnője beosontak a magyar terembe és...

-Brr... Ne folytasd. - szakított félbe Valentin - De komolyan! 

-Nem szeretnék...

-De én szeretném, hogy ott legyél! - mondta, és erre már nem tudtam nemet mondani. Szeretné, hogy ott legyek. Talán...

-Jó... - egyeztem bele. 

-Ezaz! Tudtam! - örvendezett Valentin és megint majdnem megölelt, de még pont észrevette, mielőtt megtette volna. - Mellékesen bontsd háromszögekre a sokszögeket. Onnan már könnyű megoldani. 

-Köszi. - mondtam nevetve. - De csak egy feltétellel megyek el.

-Mi lenne az? - kérdezte Valentin. 

-Csak akkor vagyok hajlandó elmenni a buliba, ha megpróbálsz a szerelmednek bevallani mindent. - közöltem vele. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megtudjam a dolgot. Ha nekem vall szerelmet boldog vagyok. Ha másnak, szomorú leszek, de legalább lezárhatom magamban Valentint. - Benne vagy? 

Valentin egy ideig csak hallgatott, majd megszólalt. - Benne vagyok, ha te is ezt teszed. 

-Áll az alku. - mondtam egy sejtelmes mosollyal.