Mindent vagy Semmit | Befejezett

10. Fejezet

-Azt akarja, hogy ott legyél a bulin? - kérdezte izgatottan Merci. Végre valahára hazaért az edzéséről, szóval lefekvés előtt tudok még vele telefonálni. 

-Hát, azt mondta, hogy szeretné. - válaszoltam mosolyogva.

-Ugyan az!

-Határozottan nem ugyan az! - vágtam rá. - A két kifejezés között erős különbség van!

-Na és mi, Nyelvész Uram? - kérdezte Merci.

-Az, hogy szeretné, hogy ott legyek nem azt jelenti, hogy akarja. Ezzel azt fejezi ki, hogy nem bánná, ha ott lennék. Ha akarná, akkor mindent megtett volna érte. - mondtam.

-Hát, ahogy elmesélted, nem elsőre mentél bele. - kaptam a választ. - És úgy hallottam, hogy bevetette azt a trükköt, hogy ,,A kedvemért!"

-De... - kezdtem és rájöttem, hogy igazából igaza van. - Akkor is!

-Na, mi az, győztem?

-Kuss. - mondtam egyszerűen. - Inkább mit gondolsz arról, hogy szeretnék írni egy verset?

-Jó! - kiáltott fel Merci. - Tavasz óta nem írtál egy verset sem. Vagyis, ha írtál, akkor sem mutattad meg. 

-Szóval jó ötlet. - állapítottam meg. - Mellékesen nem írtam. Tudod, hogy mindent megmutatok neked, amit írok.

-És mi lenne, ha elküldenéd neki verset? - kérdezte.

-Nem! Nem akarom, hogy rájöjjön! - mondtam. 

-Nem úgy... Van egy app, ahol tudsz névtelenül küldeni dolgokat embereknek. 

-Nem tudom... Maga a vers is csak egy kósza ötlet volt. Amúgy is, abban állapodtunk meg, hogy a buliban elvileg szerelmet vall annak, aki tetszik neki. És ha nem én vagyok, az egy kicsit égő. 

-Hát jó... - törődött bele Merci. - De azért írd meg! 

-Majd megfogom. Most megyek. Jó éjszakát! - köszöntem el.

-Szia! - és letette a telefont. Egész este próbáltam elaludni, de nem ment. Végül felkeltem és elkezdtem írni a verset, miközben elfogadtam a tényt, hogy átkozott fáradt leszek. 

[*]

Reggel fél 7 van és sikeresen végeztem. Az már más kérdés, hogy összesen aludtam talán 3 órát, már ha beleszámoljuk azt is, amikor ráájultam a papírra miközben dolgoztam rajta. Mindenesetre megírtam a verset, és szerintem életem remekművét tartom a kezemben. Sohase tetszettek a saját műveim, de ezzel meg vagyok elégedve. Talán azért, mert ez igazi érzelmekről szól, nem úgy mint az előzők. 2 bögre kávé után elindultam, és Merci már a házam előtt várt, mert ma Valentin is velünk jön, de ezt meg kellett beszélnünk egyértelműen magunk között. Eddig Valentin az egyel későbbi busszal ment, mert hajnal egyig tanult, de már átvészeltük a keményebb időszakot ezért egy időre felsóhajthatunk és nem kell hajnalig tanulni. Merci egyébként tökéletesen úgy reagált, ahogy arra számítottam - egyből azt akarta, hogy elküldjem Valentinnak.

-Nem fogom! - jelentettem ki. 

-De miért nem?! - kérdezte. - Ennél szebb verset még senki nem írt az emberiség történelmében!

-Köszönöm, de nem. Amúgy a megállapodásunk igazából úgy szól, hogy csak akkor vall szerelmet az illetőnek, ha én is, szóval azt mondtam, hogy benne vagyok, de úgyse fogom megtenni. Viszont, ha pénteken esetleg nekem vallana szerelmet akkor fölösleges elküldenem neki, akár személyesen is megmutathatom. Ha pedig másnak vallana szerelmet, akkor zokogva darabokra tépném a papírt majd egy egyszerű rituálé során elégetném és másnap estig sírnék. - mondtam halálosan faarccal. 

-Jól van... - törődött bele Merci abba, hogy nem fogja tudni megváltoztatni a véleményemet. - De, ha neked vall szerelmet...

-Ami elég szürreális. - egészítettem ki.

-Szerinted. Node, ha te leszel a kiválasztott kötelező megmutatnod neki. 

-Merci, amúgy felfogod, hogy arról beszélünk, hogy egy hetero srác majd a pénteki bulin szerelmet vall nekem? - kérdeztem.

-Senki nem állítja biztosra, hogy hetero. - zárta le a témát. Pár perc múlva odaértünk a buszhoz ahol Valentin várt minket. Furcsa volt újra itt látni őt. Végre kipihent, és ez nagyon jól áll neki, bár fáradtan is cuki volt. Úgy érzem vissza kell ehhez szoknom. 

-Sziasztok! - köszöntött minket mosolyogva kávéval a kezében. - Hoztam nektek is kávét! 

-Köszönjük. - mondtam én is mosolyogva. Mondom, hogy jó hatással van rám ez a srác.

-Várjátok a bulit? - kérdezte. 

-Ó, határozottan. - válaszolta Merci és diszkréten oldalba könyököltem. Úgy néz ki nem zavarta. - Semmiféleképpen nem hagynám ki. 

-Én sem. - mondta Valentin. - Remélem, hogy nagy este lesz. 

-Ó, igazán? - játszotta Merci a meglepettet. - És miért?

-Hát, úgy tervezem, hogy bevallom az érzéseimet annak, aki tetszik. 

-Nem mondod? - kérdezte Merci, és azt kell hogy mondjam, hogy már nem nagyon látszik, hogy színjátszózott általánosban. Kortyolt egyet a kávéjából, mintha onnan merítené az erőt ahhoz, hogy bekerítse áldozatát - ez esetben Valentint - és teljesen védtelenné tegye - a kérdéseivel- majd elégedetten nyugtázza, hogy igaza volt. - És, azt lehet tudni, hogy ki az illető? 

-Nem. Ez szigorúan titkos. - jelentette ki Valentin és szegénykém, nem tudta még, hogy ezzel nyílt hadüzenetet küldött Mercinek.

-Akkor legalább azt, hogy milyen színű a szeme. Vagy a haja. - folytatta a vérre menő háborút Merci. Nem tudom mire akar ezzel kilyukadni amúgy, de igazán befejezhetné. 

-Jó... Tudom, hogy csak úgy tudlak leállítani, ha legalább ezeket elmondom. Barna a haja és kék a szeme. - válaszolta Valentin, és majdnem belefulladtam a kávémba, - mivel nekem barna hajam és kék szemem van -  míg Merci elégedetten kortyolt még egyet a sajátjából, és nyugtázta, hogy nyert. De a köztük lévő pár percnyi háború egy harmadik, és ártatlan áldozatot követelt - engem. Mellékesen tévedtem - határozottan látszik az a színjátszó.

-Bocsi. - mondtam Valentinnak nevetve, mert egyébként majdnem leköptem szegényt. - Félrenyeltem. Tegyetek úgy, mintha mi sem történt volna. 

-Sok sikert, Valentin! - mondta Merci és áttért az angol dolgozat kielemezésére.