Mindent vagy Semmit | Befejezett

38. Fejezet

*Valentin*

-Elaludt. - mondta Merci. A vállam felé fordítottam a fejem, ahol Ádám feje volt, és tényleg aludt. Eszméletlenül cuki, mikor alszik.

-Most nézz rá. - mondtam Mercinek. - Mint egy kis baba.

-Igen. - nevetett. - Egy nagyon rossz baba.

-Egyetértek. De ilyenkor legalább nem beszél hülyeségeket.

-Mikor elkezdte, hogy szegény pizzákat milyen kegyetlenül meggyilkojuk...

-Istenem... - nevettem fel. - Vajon mielőtt elaludt, tudta, hogy másfél óra múlva fel lesz keltve, mert átszállunk?

-Nem hiszem. De mindegy, max a karjaidban rakod át.

-Ha rajtam múlna, simán. Amúgy hol van ez a hely, ahova megyünk?

-Valahol a világ vége után egy megállóval. De legalábbis a Szlovák határnál, ha minden igaz.

-Na, az jó. - nevettem. Ezután mindketten csendben voltunk, én elkezdtem bújni a telefonomat, Merci pedig valami könyvet olvasott. Erről eszembe jutott, hogy vajon Ádám hol tart a könyvben.

-Valentin? - szólalt meg Merci hirtelen.

-Igen? - néztem fel rá a telómból.

-Köszönöm, hogy vagy Ádámnak. - mondta.

-Szívesen. - válaszoltam, de nem igazán értettem hirtelen, hogy ez hogyan jött.

-Tudod, mielőtt te megérkeztél, Ádám nagyon magába forduló volt. - mesélte. - Egyedül nekem tudott megnyílni, de rajtam kívül senki másnak. Még csak kicsit sem. Nagyon sokat volt szomorú. Mikor szerelmes volt abba a srácba nyolcadikban, még sírt is párszor. Azt hiszi nem tudom, de tudom. Olyankor mindig egy picit felszabadultabb volt, ezért érezhető volt rajta, hogy egy picit kiengedte a gőzt. Szegény azt hitte, hogy sose fogja megtalálni a szerelmet. De aztán jöttél te. - mondta mosolyogva.

-És felborítottam ennek a hülyének az életét. - folytattam Merci helyett, és Ádám felé fordultam. Még mindig aludt.

-Igen. - nevetett Merci. - És nagyon szeret téged. Jobban, mint bárkit, bármikor.

-Ez egy burkolt célzás arra, hogy ne törjem össze a szívét?

-Pontosan. Ha megteszed, megkereslek, és kiheréllek. Szóval nem ajánlom. - fenyegetett meg és erre felnevettünk. - Na mindegy, csak ennyit akartam.

Én pedig az út további részében ezen gondolkodtam. Ádámon. Sajnálom szegényt. Az apja elhagyta őt, bár én már azt mondom bárcsak az enyém is elhagyna. Apa nélkül nőtt fel, és ki tudja milyen gondjai voltak a múltban. Azután rájött, hogy meleg. Reménytelenül volt szerelmes egy srácba. És sokáig azt hitte, hogy velem se lesz esélye. El sem tudok képzelni egy olyan világot, ahol nincsen velem ez a kis Törpe.

-Ádám. - szóltam neki gyengéden, miközben elkezdtem simogatni őt. - Ébresztő.

Ő erre nem reagált, csak elkezdett mocorogni.

-Át kell szállnunk. - mondtam neki, és megpusziltam a fejét.

-Muszááj? - kérdezte egy rövid és halk, artikulálatlan nyögés után.

-Hát, ha szeretnél velünk jönni a kirándulásra, nem árt.

-Maradjunk itt.

-A vonaton?

-Igen. Veled bárhol jó. - oké, elolvadok.

-Törpém, gyere. Van nálam kávé. - erre felkapta a fejét.

-Tényleg?

-Nem, csak valamivel fel kellett ébresszelek. - nevettem.

-Köcsög. - mondta és combon csapott, majd visszadőlt a vállamra.

-Jó, maradj, de ne aludj vissza.

-Jóvan, jóvan. - motyogta. Merci csak nevetve nézte végig a jelenetet.

-Te meg mit nevetsz? - kérdezte tőle Ádám.

-Nagyon vicces vagy fáradtan. - válaszolta Merci, mire Ádám, egy érett 10-es módjára kinyújtotta rá a nyelvét.

-Miért a 10-eseknek kell ilyenkor kirándulásra mennie? - kérdezte panaszosan. - Most lehetnénk nálam, vagy nálad -természetesen nekem célozta-, és nézhetnénk sorozatot, vagy legalább nyugodtan aludhatnék!

Ezzel már én se tudtam megbírkózni, belőlem is kibukott a nevetés. - Elolvastad már a Kszi, Simont?

-Igen. Zokogtam rajta. - válaszolt. - És a Happier-t hallgattam közben.

-Ú, az egy jó szám. - mondta Merci.

-Igen, a klippje is tök jó.

-Ja. Azon is végig sírtam. - mondta. Erre mindannyian felnevettünk.

-1-10-es skálán mennyire vagy érzékeny? - nevettem.

-Piros.

-Hülye.

-Gyerekek, készüljetek, mindjárt leszállunk. - hallottuk Magdi néni hangját.

-Hallottad Törpe? Leszállunk. - mondtam Ádámnak.

-Jól van, na! - kiáltott fel és leszállt a vállamról. 10 perc múlva (jó, hogy azt mondta Magdi, hogy mindjárt) lejutottunk a vonatról, majd az osztály tanácstalanul állt a pályaudvaron.

-Most hova megyünk? - kérdezte valamelyik srác hátulról. Most mi lettünk elől, a fiúk pedig hátul.

-Most várjuk, hogy megérkezzen a buszunk, aminek már itt kéne lennie. - válaszolta Magdi néni, a telefonját nézegetve.

-Tipikus osztálykirándulás. - mondta nekem Ádám, és megint rám hajtotta a fejét, csak most nem ültünk. Úgy néz ki, nagyon fáradt szegény.

-Mi lesz veled este? Sokáig tervezünk fent maradni.

-Ó, szerelmem. Én bárhol, bármikor képes vagyok aludni. Mellékesen van még tartalék energiám. - válaszolta, mire felnevettem.

-Gyerekek, álljatok sorba, itt a busz! - hallottuk az utasítást. 5 perc alatt mindenki felszállt, és elhelyezkedett. Természetesen Ádám mellett ültem, Merci pedig előttünk, Lillával. Mögöttünk Ákosék ültek, szóval már az egész ház egyben ült. Az úton a kis Törpe ismét elaludt, miközben én a lábát simogattam. Őszintén, kiváncsi lennék rá, hogy mennyit alszik ez a gyerek. Mindenesetre, eszméletlenül cuki.

Sziasztooook! 🤗🤗
Meghoztam nektek a következő fejezetet, ami sajnálom, de elég rövid és tartalmatlan lett. 😅 Mentségemre szóljék, hogy mikor ezt írtam, akkor még nem nagyon volt meg az ihlet, ígérem, a következő fejezetek messze hosszabbak, és tartalmasabbak, tekintve, hogy bele kell férni az 50 fejezetbe, és nekem még van ötletem. 😂 Imádlak titeket, pénteken hozom az új fejezetet! ❤️
Puszi a fejetekre, szép délutánt! 😘❤️