Mindent vagy Semmit | Befejezett

15. Fejezet

6 óra van, ami azt jelenti, hogy ideje lenne elindulnom a suliba. Az elmúlt órákban nem akartam Valentinra gondolni. Egyszerűen csak készülődtem, miközben minden egyes számot meghallgattam, amit csak tudtam. Kivételesen hallgattam Mercire, és vettem egy jó hosszú fürdőt, és igazából csak bámultam ki a fejemből. Annyira vegyesek az érzelmeim. Egyszerre vagyok boldog, mert ma akárhogyan is, de vége lesz ennek a vonzódás-kitalálós játéknak. Izgatott vagyok, mert lehet, hogy szerelmes belém álmaim sráca, de szomorú vagyok, mert úgy érzem mégsem. Mérges vagyok magamra, mert elhiszem, hogy nem szerelmes belém Valentin, miközben elhiszem, hogy szerelmes belém, majd azért leszek mérges, mert ennyi hülyeségen gondolkozok ahelyett, hogy elinduljak végre arra a bulira, amire már egy hete várok. Igazából nevetséges mennyire gyorsan elment ez az egy hónap, mióta Valentin megérkezett, és teljesen felborította az életemet. És nevetséges, hogy 15 évesen ennyire naiv vagyok, hogy reménykedjek ebben az egészben. De mikor átgondolok ismét mindent, akkor úgy érzem, hogy nem hülyeség. Van mélyen, bent, valahol egy érzésem, hogy ma jó fog történni. Igazából egyszerűen csak sírni akarok, amennyit csak bírok. Ezt abba kell hagynom, most azonnal.

Mikor lementem, hogy megigyak gyorsan egy kávét, Anyu a konyhában volt. Biztosra veszem, hogy rám várt.

-A kávétól rossz szájízed lesz. - mondta. - Nem mellesleg a leheleted se lesz a legfrissebb, és csókolózás közben se nagyon pozitív a kávé ízű száj.

-Ha, ha. - mondtam egy kicsit kifejezéstelenül, de kezdett az előbbi depresszióm elmúlni. - Előtte jöjjek össze Valentinnal, majd utána gondolok a csókra.

-Azért mosd meg gyorsan a fogad utána, jó?

-Jól van... - mondtam és elkezdtem inni a kávémat.

Körülbelül fél hétkor nagy nehezen eljutottam odáig, hogy kilépjek a házból, és elfogadtam, hogy késni fogok, de nem baj. Egy 10 perc udvarias késés sosem árt. Mikor megérkeztem a megállóba végignéztem magamon, hogyha esetleg mégis jó dolgok történnek ma, akkor nézzek ki jól. Valami eszméletlenül béna kék-fehér kockás inget vettem fel, ami mindenki szerint tök jól néz ki, de én nem értek ezzel egyet, és a szokásos fekete farmeromat. Kíváncsi vagyok, Valentin miben lesz ma este. Igazából nem kell sokáig gondolkoznom ezen, mert megjött a buszom. Ahogy szálltam fel, és kerestem magamnak helyett, egyre jobban kezdtem parázni. Rám tört az a tipikus hideghullám, ami mindig van, amikor izgulok. A gyomrom teljesen összeszűkül, és emiatt eszembe jutott, hogy nem ettem semmit. Mi van, ha leesik a vérnyomásom, és elájulok? Akkor lehet, hogy életem legjobb estéje életem legrosszabbja lenne, amit határozottan nem szeretnék. Miért kell nekem izgulnom? Úgy értem ez csak egy szimpla iskolai buli, ahol ott lesz egy srác, aki tetszik nekem. Ez tök természetes. De mondjuk, ha elájulok, akkor lehet, hogy szájon át kell lélegeztetni. És akkor arra ébrednék, hogy Valentin a számon van, miközben próbál életet lehelni belém. Szerintem visszaájulnék.

A busz már mindjárt megérkezik, és onnan csak pár perc választ el a bulitól. Megnéztem az időt -6:50- és rájöttem, hogy nem is kések annyit. Komolyan ennyire izgulok? Nem tudom mással elütni az időmet, ahelyett, hogy itt parázok minden miatt? Mondjuk nézhetnék cuki, és egyben baromi szexi srácokat az instán, vagy nézhetnék mémeket, vagy YouTube-on valami videót, úgy is szinte nem fogyasztja a netemet. Felhívhatnám valamelyik barátnőmet, vagy akár Mercit, habár ő nem biztos, hogy ráér. Egy próbát megér.

-Haló! - kiáltott bele a telefonba, kicsit idegesen.

-Egy egytől tízes skálán mennyire vagy kiakadva? - kérdeztem.

-37. - válaszolta Merci - Ezek semmit nem értenek, hogy mit hova kell tenni, és 5 perc múlva kezdődik az év egyik legjobb bulija, és sehol sem vagyunk.

-Le merem fogadni, hogy már csak a világításokat kell bekapcsolni, és készen vagytok.

-Ne... - kezdte, de elhallgatott. - Utállak.

-Tudom, én is téged.

-Mikor érsz ide? - kérdezte.

-Öt percet kések. Most fog megérkezni a busz.

-Jól van. - mondta. - Nem tudom, hogy izgat-e, de Valentin párszor már megkérdezte.

Jézusom. Valentin párszor megkérdezte, hogy mikor jövök? Miért nem tudtam inkább instázni?! - Az... Jó?

-Az! Na, siess. Várlak a kapuban. Igazolványt ne feledd!

-Könyörgöm, a bérletemmel hordom. - mondtam, és letettem. Igazából már fölösleges lenne bármivel is elterelnem a figyelmemet, mert azzal, hogy Merci azt mondta, hogy párszor megkérdezte Valentin, hogy mikor jövök, egy lavinát indított el.

Pár perc múlva megérkeztem a sulihoz, de egyszerűen nem tudtam bemenni. Még hazaszökhetek. Azt mondhatnám, hogy rosszul vagyok, és elmegyek. De nem, mert akkor biztos, hogy hazakísérnének. Igazából csak azért nem akarok bemenni, mert félek, hogy mi lesz. Akármennyire is próbáltam ellenkezni a dolog ellen, teljesen beleestem Valentinba, és már kezdem elhinni, hogy meleg. De még mindig nagyon esélyes, hogy egy lánynak vall ma szerelmet, és nem nekem. Véget szeretnék ennek vetni, és arra csak egy mód van.

-Itt vagyok. - írtam Mercinek, és megpillantottam őt a kapuban.