Mindent vagy Semmit | Befejezett

45. Fejezet

A telefonom csörgésére ébredtem, reggel nyolckor. Ki a franc zavar ilyen korán?

-Boldog karácsooonyt! - kiáltott bele Valentin a telefonba.

-Jesszus, az ma van? - ültem fel hirtelen.

-Aham. A kedvenc ünnepem.

-Mint minden ünnepet, ezt se szeretem.

-Ajj már Ádám, te mindig elrontod a jókedvet.

-Ó, igazán? Ehhez képest tudok pár módot, ahogyan jókedvet tudnék neked csinálni. - mondtam neki vigyorogva. Na, igen. Valentinnel mindjárt 2 hónaposok vagyunk, és még mindig nagyon korainak érezném, de mégis lehet, hogy most már esélyes, hogy készen állnék arra, hogy lefeküdjek Valentinnel. Olvastam a dologról egyébként cikkeket, olvastam könyvekben, hogy milyen, de persze azok nem tudják úgy átadni a dolgot. Meg mi lesz akkor, ha nem lesz jó? Ha nagyon fog fájni? Ha valami bajom lesz tőle? Azért, mégis bárhogyan nézzük, beengedem a testembe. És ez a gondolat egy kicsit ijesztő. De mindezek ellenére olyan sok mindenre vagyok már kíváncsi. Szóval húzom egy kicsit Valentint agyát.

-Hohó, például?

-Hmm... Majd egyszer meglátod.

-Ezt vegyem egy nyílt szexhirdetésnek?

-Vegyed aminek akarod, engem nem érdekel. De megyek enni, ha már felkeltettél.

-Bocsánat, hogy boldog karácsonyt kívántam. - nevetett. Imádom ahogyan nevet.

-Lehetne boldogabb...

-Például?

-Például, ha a karjaidban ébredtem volna. - mondtam és elnyújtóztam az ágyon.

-Nem vagy fél órányira... Dehogyis.

-De karácsony van, és ilyenkor nem illik a családot otthagyva átszaladni a fiúdhoz, csak azért, mert meg akar ölelni. - magyaráztam neki.

-A családom még alszik. És apám is megmondta, hogy az lenne a legnagyobb ajándék, ha elhúznék a házból. Fő a szeretet, nem de?

-Sajnálom Valentin... Ha bármit csinál, vagy már nem bírod elviselni, gyere hozzánk. Tudod, hogy bármikor itt lehetsz. - ajánlottam fel, az elmúlt napokban kb nyolcadjára.

-Tudom, és köszönöm. Van már egy teli ruhás táskám egy ideje, ilyen célra. - nevetett.

-Oké. Az apád meg rohadjon meg.

-Áhh, ez még arra sem érdemes.

-De nem igaz, miért nem próbál, legalább csak egy kicsit megismerni téged? - kérdeztem egy picit felindultan.

-Tudod, hogy akkoriban nem voltam minta gyerek. - mondta.

-Hát és?

-És ezek után még coming outoltam is. Ráadásul neki nem is én mondtam el.

-Hát, egy ilyen apának én se mondtam volna el.

-Mindegy... Most megyek. Majd hívlak, jó?

-Jó. Puszi, szeretlek!

-Én is! - mondta, majd letette. Ezután levonultam a konyhába, Anyu névnapi ajándékával, aki természetesen már ott sürgött-forgott. Kicsit bűntudatom lett. Amióta van Valentin, egyre kevesebbet törődök Anyuval.

-Jó reggelt szívem! - köszönt derűsen, miközben főzött. Na igen, ő viszont szívből imádja az ünnepeket. Szóval, az ő kedvéért megpróbálok egy kicsi lelkesedést önteni magamba.