Mindent vagy Semmit | Befejezett

2. Fejezet

A busz út ugyan olyan volt mint mindig- unalmas, zsúfolt, kényelmetlen és baromi meleg. De legalább mi ültünk és nem egyedül utazunk, hanem ott vagyunk egymásnak. 7 óra 45 körül megérkeztünk a suliba, és elbandukoltunk az angol terembe, ahol az első óránk van. Épp leültünk a helyünkre - Merci a lányok közé, én pedig a terem hátuljába egyedül, mert magas vagyok -, amikor belépett az új gyerek az ajtón. Először is - hu... Másodszor is pedig - HU! Valami természet feletti jött be azon az ajtón. Egy természet feletteien elképesztő srác. Aranyszőke haja volt, és egy piros-fekete kockás ing volt rajta, fekete nadrággal és Converse cipővel. Elképesztően lélegzetállítóan állt neki ez az összetétel. Aztán 1 perc nézelődés után - miközben elképzeltem milyen csodálatos lehetne vele lenni - célba vette az egyetlen üres helyet a teremben. A mellettem lévő széket. Pár másodperc leforgása alatt 3 instant szívrohamot kaptam és párszor elájulhattam volna, de szerencsére volt annyi önuralmam, hogy visszatérjek a telefonomhoz, és a Facebook csodás tartalmához. Vagy az Instához. Vagy a Pinteresthez. Vagy tök mindegy mihez, csak szűnjek meg ebben a percben.

-Szia! - köszönt nekem a félisten aki éppen mellém érkezett az egekből. Rám mosolygott és atyám... Elképesztően gyönyörű mosolya van. A szeme pedig annyira kék volt és annyira gyönyörű, hogy az óceán kiszáradhatna szégyenében. És én még szidtam az új lehetőségeket és az osztályom választékát. 

-Sz-szia - mondtam miután levegőt kaptam. 

-Valentin vagyok. - mutatkozott be és felém nyújtotta a kezét. Annyi erőt még sikerült merítenem, hogy kezet rázzak vele és bemutatkozzak.

-Ádám. - Ezután segítség kérő pillantást lövelltem Merci felé, aki nem vette az adást, vagy direkt eljátszotta, hogy nem veszi. Boldogan beszélgetett tovább a barátnőivel, mert nem is ő lenne, ha nem lenne jóban az egész osztállyal. Ellentétben velem. A szocializálódás és ismerkedés körülbelül annyira az én asztalom, mint a kínai nyelv. Pláne ha a szocializálódó társam egy átkozott félisten. Végül írtam egy sms-t neki ,,Gyere ide, és ments meg, mert valami életveszélyes van mellettem!!!!!!!" amire végül már odajött hozzánk. 

-Szia, Merci vagyok. Üdv az osztályban! - mondta mosolygósan Valentinnak és elkezdtek beszélgetni. - Merről jöttél? 

-Ó, Szegedről költöztünk fel. Most Kerepesen lakok. - felelte Valentin és majdnem lefordultam a székről.

-Mi is ott lakunk! - vágta rá boldogan Merci - Járhatnánk együtt suliba, ha gondolod. 

-Köszönöm, az jó lenne. - válaszolta Valentin - Nagyon rossz, hogy nem ismerek senkit. 

-Tudom milyen. - válaszoltam, mert valami felsőbbrendű erő megszállt, hogy kipaszírozzak egy átkozott mondatot a nagy számon. Szerencsére Merci látta, hogy nem vagyok jelenleg a helyzet magaslatán, és még egy picit lefoglalta Valentint, amíg én összeszedem magam. 

-Szóval, hogy hogy ide költöztetek? - kérdezte - Nem muszáj elmondani, ha nem akarod persze. Csak kíváncsi vagyok. 

Valentin ránézett a falon lévő órára, és válaszolt - Ez nem egy olyan sztori amit el tudok mesélni 3 percben. 

-Értem. - válaszolta egyből Merci együttérzően - Nekem most vissza kell mennem a helyemre fiúk. Otthon fáradt voltam átnézni a múlt órai anyagot. Jó angolt! - mondta és az égre esküszöm, hogy rám kacsintott a mocsok.

-Szóval tudod milyen teljesen ismeretlennek lenni egy új osztályban? - kérdezte Valentin.

-Nos, tulajdonképpen igen. - kezdtem, mert vagy beszélek, vagy elvesztem a barátkozás esélyét -  Általános iskolás koromban sokat költöztünk és emiatt sok iskolát váltottam. A 4. iskolámba ötödik felében érkeztem és szerencsére az volt az utolsó osztályom. Ott ismertem meg Mercit is. De mindenki utált azon a helyen. Egész évben alig bírtam ki, hogy oda kell járnom. 6-tól rendeződtek a dolgok, de utána csak felületes barátságaim voltak, kivéve egyet-kettőt. Persze Merci az elejétől kedves volt velem és a barátom volt. Közben mi lettünk az évfolyam gerle párja. Kétszer is. - meséltem neki, és esküszöm mintha elszomorodott volna.

-És még együtt vagytok? - kérdezte próbálva leplezni a lehangoltságot a hangjában. Nem sikerült neki. 

-Neeem, már 7. óta nem. - válaszoltam és megnyugodott. Ehelyett én vesztettem el a nyugodtságomat, mert miért szomorodott el, mikor azt mondtam neki, hogy Mercivel jártunk, és miért nyugodott meg mikor közöltem, hogy már nem? Biztosan csak tetszik neki Merci. Hát persze! Egy ilyen félisten, aki pont az esetem nem lehet meleg. Merci tetszik neki.

- Történt pár dolog és többé nem leszünk egy pár. - mondtam figyelve a reakcióját. Elmosolyodott és elkezdett beszélni.

-Szerencsétek van, hogy egy iskolába jöttetek. Én az előző sulimban se ismertem senkit. Az összes barátom más városba ment tanulni, ezért egyedül maradtam. 

-Az szar. - válaszoltam, majd rájöttem, hogy ez baromi bunkón hangzott - Vagyis az rossz... Sajnálom. De most szerezhetsz újakat. Tudod mit mondanak. A középiskola a lehetőségek és kapcsolatok tárháza. - mondtam

-Na hagyj ezzel. - válaszolta nevetve - Ezt te is tudod, hogy hazugság. 

-Talán mégsem. - feleltem sejtelmes hangon egy félmosollyal és elkezdődött az óra.