Mindent vagy Semmit | Befejezett

19. Fejezet

-Szia. - köszöntem vissza és rámosolyogtam. Próbáltam leplezni azt, hogy mennyire remegek, de egyszerűen lehetetlen. Valentin is észrevette, ezért leült mellém, és átkarolt, hogy melegítsen.

-Szóval... - törtem meg a csendet egy picit később.

-Szóval... - mondta Valentin és idegesen nevetett egy picit. Végül ő folytatta a mondatot. - Te küldted az üzenetet, igaz?

-,,Legyél 10 órakor a bejárati szobornál, és kockáztass mindent, vagy semmit." - idéztem a saját üzenetemet. Valentin elmosolyodott. Látszott rajta, hogy mennyire boldog. 

-Ezt el se hiszem. - mondta és én ráhajtottam a fejemet a vállára. - Úgy értem, mikor egy hónappal ezelőtt ideérkeztem, már akkor szerelmes lettem beléd. Mikor beléptem a terembe először téged láttalak meg. És mikor észrevettem, hogy csak melletted van hely, ideges lettem, de örültem, mert megismerhetlek. 

-Mikor beléptél először a terembe, - kezdtem én is a vallomásomat. - majdnem szívrohamot kaptam. Mármint, most gondold el, hogy ülsz a padban, éppen mindenféle szerelmes hülyeségről álmodozol, és betoppan egy szőke, kék szemű srác, aki eszméletlenül jól néz ki, és teljesen beleszeretsz. Majd melléd ül, és egész nap vele lehetsz. 

-Mindig reméltem, hogy esetleg van esélyem nálad. Annyiszor elképzeltem, hogy összejövünk, és elmondhatom magamról, hogy igen, Ádám a barátom, és nála tökéletesebb fiút nem lehet találni. Aztán a bowling után megöleltelek, és nem hurrogtál le, és hordtál el mindennek ahogy azt az előző osztálytársaim és szerelmem tette volna. És tegnap reggel...

-Sose mertem igazán elhinni, hogy lehetsz belém szerelmes, mert szentül hittem, hogy egy ilyen tökéletes srác csak hetero lehet. Nem mertem elképzelni, hogy milyen lenne, ha együtt lennék veled, mert féltem, hogy beleélem magam, és utána összetörik a szívem. A bowling után elképesztően boldog voltam, mert a srác, akibe szerelmes vagyok megölelt. És a tegnapi... Talán ott bizonyosodtam meg arról, hogy lehet esélyem nálad, mert szinte kérleltél a szemeddel, hogy csókoljalak meg. - mondtam, és felé fordultam. Ugyan azt láttam a szemében, mint amit tegnap.

-Szeretlek, Ádám. A legelső pillanattól fogva. - mondta Valentin.

-Szeretlek, Valentin. - mondtam én is. - És minden vágyam az, hogy megcsókoljalak. 

-Nekem is. - mondta Valentin. Csak néztük egymást, egymás szemeit és egymás száját, de semelyikünk se tett semmit. 

-Mi lesz ezután? - kérdeztem és még mindig pár centi volt közöttünk. 

-Adjunk magunknak egy kis időt. - mondta Valentin. Teljesen egyetértettem vele és felálltunk. - Nem biztos, hogy jót tenne, ha egyből beleugranánk egy kapcsolatba. 

-Igazad van. - mondtam, és ahelyett, hogy megcsókoltam volna, egyszerűen átöleltem. Én a vállát öleltem magamhoz, Valentin pedig a derekamat fogta át. Így álltunk, perceken keresztül. Én, beletemetve az arcomat Valentin vállába, hogy minél jobban érezzem az illatát, míg ő a derekamat fogja, és mindkettőnk boldog. Szerintem ez életem legszebb pillanata. A srác, akibe szerelmes vagyok, épp most ölel át, mert ő is szerelmes belém. Nem érdekel minket az, hogy ki láthat meg minket, hanem csak az érdekel, hogy egymást öleljük. 

-Lassan be kéne mennünk. - mondtam Valentinnek egy 5 perc ölelkezés után. 

-Nem ártana. Elég hideg van idekint, és Merci meg nem tudja, hova tűntünk. 

-Kérlek, azt hiszed, hogy nem tudott az egész akciómról? - kérdeztem nevetve. 

-Igazad van. - válaszolta Valentin és ő is nevetett. Még egy kicsit néztük egymást, utána elindultunk befelé. Megegyeztünk abban, hogy adunk magunknak időt, ezért nem kézen fogva mentünk be, vagy átkarolva egymást. Egyszerűen csak szorosan közel egymáshoz. Mikor Merci meglátott minket, először boldog lett, aztán kicsit elbizonytalanodott. 

-Az, hogy nem jövünk egymásra csimpaszkodva, nem azt jelenti, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan mindannyian szerettük volna. - mondtuk neki. 

-Akkor összejöttetek? - kérdezte, és majdnem felrobbant  a boldogságtól.

-Még nem. - válaszoltam. - Megegyeztünk, hogy adunk magunknak időt, és nem ugrunk egyből egy kapcsolatba. 

-Igazatok van. - mondta Merci. - Valentin, nagyon megharagszol, ha ellopom Ádámot egy pillanatra? Tudod, csak valami fontosat kérdeznem kell tőle. 

-Na jó, vidd. - válaszolta mosolyogva és Merci teljes erővel elhúzott onnan. 

-Most elmondasz mindent, hogy mit mondott, mit mondtál, és mit csináltatok. - adta ki a parancsot, mikor elég távol voltunk Valentintől. 

-Nyugi van. - mondtam nevetve, miközben megadóan feltartottam a kezeimet. - Hát, legelőször csak egy szia-t mondott, majd leült mellém és átkarolt, mert remegtem. Aztán elkezdtük egymásnak a vallomásunkat, hogy én voltam az első akit meglátott az első nap, és teljesen belém szeretett, és milyen boldog volt, hogy mellém ülhet. - itt Merci kezdett elolvadni. -  Aztán mondtam én a saját történetemet. Folytatta azzal, hogy mindig reménykedett, hogy lehet nálam egy kis esélye, és, hogy egyszer elmondhatja magáról, hogy igen, én vagyok a barátja, és nálam jobb srác nincs. Erre mondtam, hogy sose mertem igazán beleélni magamat, majd azt mondta, hogy ,,Szeretlek, Ádám. A legelső pillanattól fogva. ". - Merci cseppfolyóssá vált. -  Én meg erre mondtam, hogy én is szeretem, és hogy minden vágyam az, hogy megcsókoljam. Neki is minden vágya, de megállapodtunk abban, hogy adunk időt magunknak és csak átöleltük egymást, és úgy álltunk ott perceken keresztül. 

-Látod, mondtam, hogy minden jó lesz! - mondta boldogan. 

-Igen. - válaszoltam, és sose voltam még ilyen boldog. Ránéztem Valentinre, aki egy falnál várt ránk, és végre elért a tudatomig a tény, hogy szerelmes belém, és mindig is az volt. Ez életem legszebb napja.