Mindent vagy Semmit | Befejezett

26. Fejezet

Életem legjobb hétvégéjén vagyok túl. Sajnos már kedd van, és ma már van suli, szóval nem tölthetem az egész napomat csak Valentinnel. Történetesen úgy terveztem, hogy tegnap olyan 2-kor hazamegyek, tanulni, meg ilyesmik. Gyakorlatilag este 7-kor elindultam tőle, és egész nap csak filmeztünk, és sorozatot néztünk, és ettünk. Ha elhízunk, legalább együtt hízunk el. Annyira rossz, hogy vége van ennek a hétvégének, és annyira rossz, hogy a suliban nem viselkedhetek úgy Valentinnel, mint itthon.

Merci szokás szerint a házam előtt állt, és mikor elindultam, egyből lerohant a kérdéseivel. Nem nayon beszéltünk tegnap, mert mikor szabad voltam, akkor ő volt elfoglalt.

-Mit csináltatok ti egész nap?! - kérdezte mindenfajta köszönés nélkül.

-Hát... - mondtam és nem bírtam visszafogni a mosolyomat. Úgy vigyorogtam, mint a tejbetök.

-Na jó, mesélj. - mondta, és előhúzott egy csomag csipszet.

-Most komolyan?! Anyu a pop corn-nal, te meg a csipsszel?! - kérdeztem nevetve.

-Bocsi, de izgalmas a sztorid. De mondd már végre!

-Szóval. Miután elindultunk tőlem a moziba, megfogta a kezem, és kézen fogva mentünk a moziba. A film nagyon jó volt, és természetesen ott is megostromolta a bal kezemet. Majd mikor megérkeztünk hozzá, beszélgettünk egy kicsit az anyjával, Bellával, utána felmentünk a szobájába, de vissza kellett mennie, és nem tudom, hogy mire gondolt Bella, de szegény Valentin egy doboz óvszerrel jött vissza. - meséltem neki, de egy instant fulladással megzavart.

-Ti folyton meg akartok engem ölni?! - kérdezte. - Múltkor a fantát köptem ki miattad kétszer, most meg a csipszet nyelem félre.

-Úgy kell neked. - válaszoltam. - Na, folytatnám. Ezután beszélgettünk, és végül megnéztünk még egy filmet, az Alex Strangelove-ot, aminek amúgy a felére nem is figyeltünk, mert elkezdtünk beszélni arról, hogyan jöttünk rá, a coming out-unkat elmeséltük, és utána megkérdeztem tőle, hogy akkor most mi mik vagyunk? És mondtam, hogy oké, szerelmesek vagyunk, de még nem mondtuk ki, hogy többek lennénk, és megkérdeztem, hogy akkor mi most járunk? És válaszképpen a szemembe nézett, megfogta az arcomat, és megcsókolt!

-Ezaz!! - kiáltott fel Merci teljes hangerővel.

-És utána megkérdeztem, hogy ez egy igen, és igen, és járunk, és Valentin az én barátom, és el se hiszem! - magyaráztam. - Egy hónappal ezelőtt csak álmodni is alig mertem róla, most meg megcsókolt, és járunk!

-Mindig is tudtam. - mondta Merci. - Annyira örülök nektek!

-De a suliban még nem akarjuk bevállalni a dolgot. Azzal még várunk egy-két hetet. - mondtam.

-Persze, értem. - válaszolta Merci.

-Ajj, mindjárt a busznál vagyunk. És nem tudom, hogy hogy köszönjek neki. - szólaltam meg egy perc múlva.

-Öleld meg. Vagy csókold meg. Ahogy ő akarja. Te vagy a kisebb, szóval alkalmazkodj. - válaszolta Merci.

-Na, csönd. Te is akkora vagy mint én.

-És én alkalmazkodok is Petihez.

-Jó, de az más! - tiltakoztam.

-Miben másabb? Ugyan olyan kapcsolat, mint a tiétek. Jó, nem teljesen, de az alap ugyan az. - érvelt Merci.

-De akkoris! - mondtam, de ez már csak egy gyönge próbálkozás volt Merci ellen.

-Hagyd, hogy kezdeményezzen. Eddig is ezt csináltad, nem?

-De... - mondtam és feladtam a harcot.

Pár perc múlva megérkeztünk a megállóba, ahol Valentin várt ránk. Még mindig kócosan, és még mindig szemüvegben. Hogy lehet egy srác ennyire édes?

-Jó reggelt! - köszöntem, és elindultam egy ölelésért. Ő megölelt, és megcsókolt, Merci a háttérben pedig olvadozott.

-Még mindig nincs hajzselé? - kérdezte nevetve.

-Ne is legyen. - mondtam. - Imádom így a haját.

-Na és a kontaktlencse? - folytatta Merci.

-Az se kell. - mondtam.

-Na, azért az én megjelenésemről beszéltek. - szólt közbe Valentin, és átkarolt.

-Igen, de így vagy tökéletes. Legalábbis nekem. És ez számít. - mondtam mosolyogva és felnéztem rá.

-Ezzel nehéz vitatkozni. - jegyezte meg mellékesen Merci.

-Na jó... - egyezett bele Valentin.

-Oké, a szemüveg nem muszáj. De ne zselézd be a hajad.

-Miért? - kérdezte.

-Mert ez áll neked a legjobban!

-Ahj, mennyi baj van veled... - mondta megadva magát.

-Ha tudtad volna mire vállalkozol... - mondta Merci. - Tud ő rosszabb is lenni.

-Nem rosszabb nálad. - mondtam, és mindhárman nevettünk.

-Na, ezt már szeretem! Senki nem érzi magát kínosan amiatt, hogy szereti-e a másik, ezért végre felszabadultak tudunk lenni. - állapította meg Merci.

-Mibe, hogy ezért is szorgalmazta ennyire, hogy összejöjjünk? - kérdeztem Valentintől.

-Biztos. - válaszolta.

-Hallom ám! - mondta Merci.

-Tudjuk. - mondtam neki és válaszul karon boxolt.