Phoenix /Főnix/

Első lecke avagy szintfelmérés

A szobámba siettem és felöltöztem olyan ruházatba, ami megfelelő lesz az edzésre, majd a folyosón arra indultam, amerre Konan mondta még az ebédlőben. Persze pár perc után már nem tudtam, hogy jobbra vagy balra kéne fordulnom, így tanácstalanul forgolódtam.

- Elsőnek tájékozódni tanítsalak meg?- szólt gúnyosan egy hang.

- Nem szükséges, nem tervezem, hogy sokáig maradok- húztam ki magam és elindultam felé. Beléptünk egy ajtón, ami mögött egy lépcső vezetett felfele. Itachi némán mutatta az utat egy másik ajtóig fölfele, amin belépve egy hatalmas csarnokot pillantottam meg. Itt végre megpillantottam pár ablakot. Eddig a föld alatt lehettünk akkor... Különböző fegyverek voltak az egyik sarokban. Közelebb léptem, hogy jobban szemügyre tudjam őket venni. Különböző gyilkoló eszközök sorakoztak előttem. Csodálattal vegyes undorral nézegettem őket, de a legjobban egy katana ragadta meg a figyelmem. A markolatát vörös selyemmel burkolták és különböző drágakövek díszítették.

- Sejtettem, hogy ez ragadja meg a figyelmed- lépett mellém. Nem néztem rá, még mindig a kardot csodáltam- A tiéd lehet itt úgyis csak porosodik- meglepődve szakítottam el a tekintetem a kardról.

- Az enyém? Minek nekem kard?

- Ha az erődet használod, mindig egyből leleplezed magadat, ami sokszor gondot okozhat. Ezért a tűz mellé megtanítalak az erőd nélkül is megvédeni magadat- ez érthető, bár még mindig nem értem miért adnak nekem fegyvert. Bár most a szövetségesük vagyok, ha úgy vesszük de akkor is...

- Köszönöm- suttogtam és a kezembe vettem a fegyvert. Meglepően könnyű volt.

- Nézegeted még, vagy elkezdhetjük végre, amiért itt vagyunk?- nézett rám flegmán. Nem is flegmán... Érzelemmentesen. Rájöttem miben különböznek annyira Sasuke-val. Míg a fiatalabb folyton tele volt gyűlölettel és dühvel, addig Itachi-ban az égvilágon semmi érzelmet nem lehetett látni. Mi tette ezt vele? Gondolkodtam miközben őt figyeltem, de ekkor hirtelen eltűnt. Védekező állást vettem fel és keresni kezdtem. A kard kihullott a kezemből és feszülten figyeltem. A fejem felett megláttam egy árnyat suhanni ezért abba az irányba támadtam. A surikenek azonban csak a levegőt hasították mielőtt a plafonba fúródtak. Mielőtt felkészülhettem volna a következő támadásra akkor tudatosult bennem miért nem vettem észre őt a szememmel. Alulról támadott. A csuklója a bokámra fonódott mikor menekülni akartam így elvágódva a földre kerültem.  

- Azt hittem ennél többre vagy képes- előttem állt és úgy nézett le rám. Rettentően rosszul estek a szavai, de ezt nem mutattam felé. Tudtam, hogy igaza van... Nem! Csak volt. Már nem vagyok az a gyenge, akinek mindenki hisz. Felpattantam és támadásba lendültem. A támadásaimat könnyűszerrel kivédte, de nem is ez volt a szándékom. Miután volt pár másodpercem, jobban szemügyre vettem a terepet. A terem alja betonból volt, így az nem sokat segíthetett nekem, ellenben az ablakokkal. A támadásaim közben a levegővel kicsaptam az ablakokat. Nem hagytam időt neki arra, hogy ebből bármit is felfoghasson, mert folyamatosan támadtam. Egyre hátrébb és hátrébb szorítottam, amíg elég közel nem ért az ablakhoz. Az ablakból 3 inda indult el Itachi lába felé és mikor alkalmuk nyílt egyből lecsaptak.

- Nem rossz- mondta miközben az indáim köré fonódtak. Ezzel csak még jobban felidegesített, így szorítani kezdték az indáim. Vártam, hogy fájdalmat fedezzek fel az arcán, de ez nem történt meg, mert a teste madarakká változott, amik könnyűszerrel meglógtak a hozzájuk képest túl vastag köteleim elől. Az indák utánuk kaptak, de csak a levegőt markolászták.

- De még mindig nem elég- suttogta a fülembe. Persze hisz már rég meglógott előlem... Megfordultam, amilyen gyorsan tudtam, ami nagy hiba volt. Szembe találtam magamat a piros szemekkel. Elkezdett minden sötétülni. Kézjeleket formáltam, hogy meglógjak a genjutsu-ja elől, de már késő volt... 

- Késő. A szemeddel már csapdába estél- tudtam, hogy igaza van. Nem bénultam le, tudatában voltam még a mozdulataimnak szóval nem tudott teljesen a hatása alá tenni, de nem láttam. Akármennyit is pislogtam csak feketeség. Megvakított...

- Így sem bújhatsz el előlem- motyogtam és behunytam a szemem. A levegőt felkavartam a teremben és feszülten összpontosítottam- Megvagy- mondtam és támadtam. A következő pillanatban visszanyertem a látásom. Életemben először döbbenetet véltem felfedezni az arcán bár lehet csak képzeltem. A felé dobott surikenem megkarcolta a vállát, de nagyobb sebet nem sikerült rajta ejtenem. Ha meg is leptem, annyira azért mégsem, hogy ne tudja kikerülni a támadásom. Kis vércsík folyt le a válláról. Meglepődve törölte le és nézte a kezén a vörös csíkot.

- Megsebeztél- mondta döbbenten- Hogyan?- emelte rám most már ébenfekete tekintetét.

- Sajnálom!- szabadkoztam. Rájöttem ő hányszor ölhetett vagy sebezhetett volna meg, mégis figyelt arra hogy ne essen bajom- Nem akartalak- mondtam, majd felé indultam. A kezem zölden fényleni kezdett és felé nyúltam, de ő hátrált mielőtt megérinthettem volna- Csak be akarom gyógyítani- emeltem fel megadóan a kezem.

- Begyógyul- rántotta meg a vállát- Az nem érdekel. Az viszont igen, hogy hogyan láttál. Senkinek nem sikerült még kitörnie belőle.

- Nekem se sikerült. Nem láttam- magyaráztam- Ellenben éreztelek- felemeltem a kezem és körkörös mozdulatot tettem a mutató ujjammal, minek következtében egy kis szélörvény keletkezett közöttünk.

- A levegő- mondta, mire bólintottam.

- A levegő mindenhol ott van, így éreztem a mozgásodat is. Így tudtam kikövetkeztetni nagyjából merre vagy.

- Megleptél. Talán mégsem vagy annyira reménytelen eset- ezzel a mondattal elérte, hogy ne bánjam azt a kis karcolást a vállán. Sőt! Azt bántam, hogy nem bírtam jobban megsebesíteni- A tűz?- kérdezte én pedig értetlenkedve fordultam felé.

- Mi van vele?

- Láttam a konyhában, hogy azt is sikerült használnod.

- Nem is a használatával van gondom- sóhajtottam- Vagyis pontosabban fogalmazva nem a létrehozásával van gondom, hanem az irányításával- vallottam be.

- Értem. Mutasd!

(Tudom nem a leghosszabb, de meglett az 500 megtekintő így hamarabb akartam nektek hozni a fejezetet még ha nem is sokat. Nagyon szépen köszönöm hogy ennyien nyomon követitek a történetet. <3 A kommentekért pedig külön nagyon hálás vagyok! :D)