Phoenix /Főnix/

Felejtés

Itachi :

Képtelen voltam egy szobában maradni vele. A végén ott helyben széttépem. Ginorahoz tartottam és közben végig az a tekintet kísértet. Megbántott és szomorú volt. „Ginorához?" kérdezte reménykedve, hogy letagadom. De muszáj volt kiengednem magamból ezt. Máskülönben képtelen lennék mellette megmaradni. Senki nem volt rám ilyen hatással. Teljesen kizökkentett. Ez az egész nap már magában fura volt. Örültem annak, hogy kettesben lehetünk és szinte boldog voltam. Nem. Nem szinte... Tényleg boldog voltam. Ez a lány képes elfeledtetni velem a múltamat. Képes arra, hogy ha csak egy pillanatra is ne a bűntudat mardosson. De ha helyet engedek, ezeknek az érzelmeknek vele együtt minden visszatér. Az érzelmeket kizártam az életemből. Ezért mert ha beengedem őket, megengedem, hogy újra érezzek. Ezzel együtt jár az összes rossz is, amit sikerült elzárnom az agyamnak egy kis sarkába. Amit nem nyitok ki. És most kiszabadultak és veszélyesen eluralkodnak rajtam. És ha boldogságot érzek, megkönnyebbülést, a következő a bűntudat és a gyász lesz. Amit nem engedhetek meg. Képtelen vagyok elviselni. Inkább semmi, mint minden... Nem kopogtam az ajtaján csak beléptem. Már várt. Tudta, hogy ide fogok jönni.

- Azt hittem már sosem szabadulsz el- mosolygott, de amit annyira vonzónak találtam benne régebben, most csak viszolygást váltott ki belőlem. Lehet mégsem volt jó ötlet idejönni? Beléptem a szobába ő pedig egyből rám vetette magát. Ott ért hozzám, ahol csak tudott, de kifejezetten zavart Sakura puha kezei után. Nem akartam, hogy úgy érjen hozzám ahogy neki engedtem. Eltoltam magamtól. Ez mégsem fog menni.

- Nem fog menni-mondtam és elfordultam, hogy kimenjek, de a nyakamba csimpaszkodott.

- Miatta? - kérdezte sértetten.

- Nem. Miattad- mondtam és magára hagytam. Magamat is megleptem nyers viselkedésemmel. Sosem voltam hozzá kedves, de kifejezetten tapló sem. Inkább sétálok egyet, döntöttem el és kiléptem az ajtón ott hagyva szerencsétlen lányt megalázva, egyedül. De a gondolataimban csak Sakurának volt helye. Vissza kell mennem. Elindultam visszafele. Csendben nyitottam be. Az ágyon ült és egy levelet írt. Rám nézett egy pillanatra majd a tekintetét vissza is fordította a levél felé. Közelebb léptem hozzá, de ő akkor sem volt hajlandó rám nézni.

- Sakura- szólítottam meg.

- Mi van? - kérdezte rám se nézve.

- Nem akartalak megbántani- rám nézett majd a tekintete megakadt az ingemen és még dühösebb lett.

- Én voltam a hülye, nem haragszom- mondta pedig mindketten tudtuk, hogy hazudik- Az alkohol hatására sok hülye dolgot csinál az ember- rántotta meg a vállát és ismét a papírra nézett. Bántott, hogy ezt mondta. Ekkor vettem észre, hogy az ingem ki van gombolva felül. Ginora kezdte el kigombolni mikor nála jártam. 

Ezért lenne dühös?

Sakura: 

Nem elég, hogy lelépett és visszajött félig levetkőztetve most még itt áll és értetlenül bámul le rám. Én próbálok úgy tenni mintha nem is létezne és a levelemet írogatom. Narutonak akarom küldeni, hogy ne érje váratlanul a felbukkanásom. Bár valójában csak el akartam terelni a figyelmemet. Összegyűrtem az értelmetlen mondatokkal teli papírt és a sarokba hajítottam. Aggódva figyelte minden mozdulatom, amivel csak még jobban felidegesített. Elmentem letusolni majd ő is elvonult. Utána az egyik könyvemet vettem elő, ami az orvosi tudomány legutóbbi felfedezéseit rejtette. Deidaratól kaptam még mikor megsérültem, hogy legyen mit olvasnom, amíg fekszem. Itachi is letelepedett a kanapéra egy könyvvel a kezében, aminek sajnos nem láttam a címét.