Phoenix /Főnix/

A küldetés part1

- Öltözzél! Küldetésre megyünk- mondta és már ki is ment volna, ha utána nem szólok.

- Milyen küldetés?- kérdeztem ideges hangon.

- El kell hoznunk egy embert. Te is velünk jössz- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Utána mentem a szobájába.

- Magyarul el kell rabolnunk valakit?- rémüldöztem.

- Az én megfogalmazásom kevésbé volt ilyen durva, de a kettő ugyanaz- szerintem látta rajtam hogy félek ezért visszább vett a hangjából- Ígérem nem kell senkit bántanod. És az odavezető úton folytatjuk az edzést is- mondta nyugodt hangon. Bólintottam. Megszólalni nem mertem, mert féltem, hogy cserben hagy a hangom. Visszamentem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe. A szemem könnytől csillogott. Nem tudtam ki vagyok és hogy mit kell tennem. Mintha nem is én lennék. Éppen gyilkosokkal készülök küldetésre menni... Ha ezt tudná anya... Vagyis csak a nevelőanyám. Az egész életemet hazugságban éltem... Megráztam a fejem hogy kiessenek a gondolatok a fejemből majd megtöröltem a szemem. Felkavartam a levegőt magam körül. Furcsamód a levegőt egyáltalán nem tanultam meg kezelni. Nem uraltam, hanem kértem. Amit szerettem volna megcsinálni azt meg is tudtam. Újra belenéztem a tükörbe. Már nem az nézett vissza rám, aki az elmúlt pár másodpercben. Elszánt voltam. Nem féltem semmitől és senkitől bár az arcomon még pár könnycsepp lefolyt. A szél amit csináltam pár másodperc alatt megszárította a hajam. Megfordultam és akkor vettem észre hogy Itachi az ajtóból figyel. Vajon mióta...? Odasétált hozzám lassan én pedig mozdulatlanul vártam. Az arcomhoz nyúlt és letörölte megmaradt könnyeim. Az érintésétől összerezzentem, ezért elhúzta a kezét.

- Ezt vedd fel- nyomta a kezembe a fekete anyagot. Elindult kifelé és utána akartam nyúlni, hogy megmagyarázzam... Hogy nem félek tőle! De a kezem megállt félúton és visszahullott a testem mellé. Kiléptem a fürdőből, és becsuktam a szobám ajtaját. A fekete anyagot magamra terítettem és ekkor ismertem fel. Az Akatsuki köpeny. Összegomboltam. Nagy volt rám nem is kicsit. Belélegeztem az illatát. Egy valamiben biztos voltam. Ha a kinézetét nem is szeretem az illatát nagyon. Odamentem a szekrényhez és alávettem a felszerelésemet. Már a fegyvertartókat csatoltam fel magamra mikor Ita elém állt.

- Mehetünk?- kérdezte. Bólintottam és felálltam. Felvettem a szandálomat és ezután követtem a fekete hajút ki a szobából. Hosszú folyosókon mentünk át mire végre kiértünk az alagútból. A hirtelen jött fény bántotta a szememet. Kisame már várt ránk. Mikor odaértünk hozzá egy bólintással üdvözölt minket. Néma csendben száguldottunk a úti célunk felé. Gondolom ők nem szoktak stratégiát kitalálni...

- Megnézem ezt a falut. Körbekérdezősködök, majd visszajövök- közölte Ita és eltűnt. Mégis mikor fogunk edzeni? Ez nem olyan küldetés ahol van idő erre. Magamban bosszankodtam mikor Kisame hozzám érintette a kardját. Ismertem a kardja képességeit ezért gyorsan arrébb ugrottam. Ez a pár pillanat is elég volt neki, hogy nem kevés chakrát szívjon ki belőlem.

- Ízlik neki!- vigyorgott rám a félig cápa. Undorodva húzódtam tőle még hátrább.

- Minek kellettem én ide? Hiszen nélkülem is remekül boldogultok...- motyogtam.

- Pein ötlete volt- válaszolt a magamnak feltett kérdésre. Ránéztem- De Ita se ellenkezett, azt mondta legalább lesz alkalmad élesben is használni az erődet- folytatta- Mutatsz valamit Aranyom?- lehet rosszul láttam, de mintha felcsillant volna a szeme. Mivel nem volt kedvem semmi komolyra, mutatóujjammal a kardjára mutattam. A kard lebegni kezdett és arrább úszott a férfitól. Majd pár méterre tőlünk megállítottam. A kezemet ökölbe szorítottam, ekkor a kardot indák csomózták körbe, de olyan vastagon hogy ki sem látszódott.

- Nem lesz baja- mondtam mielőtt még nekem ront a kardját féltve. A mutatóujjammal a levegőbe egy kis kört rajzoltam ekkor egy vízfal emelkedett fel a kard körül, majd legvégül csettintettem. Lángok csaptak fel a vízfal körül. Ránéztem Kisaméra. Összehúzott szemmel figyelte a fegyverét. Kitártam a kezem és átfeszítettem az ujjaimat. Ebben a másodpercben a tűz eloszlott, a víz szétcsapódott a talajon, az indák visszahúzódtak a földbe, a kard pedig eldőlt.

- Nem semmi...- vigyorgott rám a férfi. Mivel erre nem tudtam mit mondani csak megrántottam a vállam.

- Észak-nyugat felé vesszük az irányt. Ha minden igaz ott van amit keresünk- jelent meg Itachi. „Amit"... Mintha csak egy tárgyról beszélnénk, nem pedig egy emberről. Gyors tempóban haladtunk. Már vagy 5 órája megállás nélkül mentünk, mikor Itachi hirtelen megtorpant.

- Itt maradunk éjszakára- mondta a tisztásra utalva, ami előttünk terült el- Most van alkalmunk edzeni Sakura, szóval szedd össze magad- intézte hozzám a szavait. Pár perc alatt a tisztás közepére sétált és várakozóan rám nézett- Azt hittem edzeni szeretnél- emelte rám sötét tekintetét.

- Persze!- kiáltottam fel és felvettem a védekező állást vele szemben... Ugyanott folytattuk ahol abbahagytuk, azzal a különbséggel, hogy most már nem eloszlatnom kellett a tüzet hanem a támadómra visszafordítani.Annyira belemerültünk az edzésbe hogy már besötétedett. Egyre kevesebb támadást bírtam hárítani. A chakrám majdnem teljesen elfogyott. Ekkor hirtelen egy sötét alak rárontott Itachira. Ijedten kapkodtam a fejem Kisamet keresve, de őt sehol nem láttam...

{(Köszönöm hogy ennyien olvassátok, hatalmas öröm számomra! Kritikát és véleményt is szívesen fogadok szóval ne kíméljetek! :D ha valamilyen észrevételetek van, vagy bármilyen tanácsotok ne tartsátok magatokban! ) <3 A folytatást megpróbálom hozni jövőhét elején :) }