Phoenix /Főnix/

Újra itthon

Itachi:

Döbbenten álltam az üres szobába. Nem tudtam. Sejthettem volna, de sose gondoltam volna. Nem tehette ezt az öcsém. Az én kisöcsém. Az én ártatlan mindig kedves kis Sasukem. Ő nem tenne ilyet senkivel. Főleg nem egy olyan csodálatos lánnyal, mint Sakura. Kinéztem az ablakon és egy villám hasította át az eget. Sakura egy kész tornádót kavart. Nem gondolkoztam sokat csak utána eredtem. Most nem hagyom egyedül. Mit tettem. Sasuke miattam vált ilyenné. Én tettem ilyenné. Én tettem ezt Sakuraval. Csendben száguldottam és Sakura után kutattam. Velőtrázó sikoly száguldott végig az erdőn és törte meg a vihar hangjait. A hang forrása után indultam. Egy fának dőlve állt és vacogott. Könnyű volt észrevenni, mert a tetoválások még mindig beborították az egész testét és világítottak. Sakura egész teste fényt bocsátott ki magából. A vihar még mindig tombolt és nem úgy tűnt mintha mostanában abbahagyná. Pár méterre Sakurától egy villám hasított a földbe. Tűz gyulladt. Csendben figyeltem ahogy a lány egyre közelebb sétál a tűzhöz. A tűz már több bokorra átterjedt. Értetlenül álltam és néztem ahogy Sakura félelem nélkül már túl közel jár a perzselő tűzhöz. Pár másodperc alatt mellette teremtem és visszarántottam volna, de ő csak rám mosolygott. Bántóan meleg volt túl közel voltunk a lángokhoz. A kezével a lángokba nyúlt és a láng átterjedt a testére. Elrántottam a tűztől, de a keze még mindig lángolt és egyre csak tovább terjedt. Felemelkedett a földről és kicsúszott a kezeim közül. A magasba emelkedett és közben a lángok már az egész testét beborították. Csak a fekete köpenyt bírtam kivenni a lángok közül. A köpeny tűzálló, de az ember nem. Összerogytam. A lány teste kis gombócba összegömbölyödött, de némán tűrte a mardosó lángokat. Hirtelen vakítóan erős fény kezdett belőle áradni és behunytam a szemem mert képtelen voltam elviselni ezt az erős vakítást. Mikor a fény megszűnt újra Sakurát kezdtem keresni a szememmel és legnagyobb döbbenetemre a lány ott állt előttem sértetlenül. Mezítláb a köpenybe burkolódzva hosszú haja borzosan szétterülve a vállán és mosolygott. Odasiettem hozzá mert nem hittem a szememnek és érezni akartam, hogy tényleg sértetlen. Végigsimítottam az arcán majd magamhoz rántottam. Felnézett rám és mosolyogva letörölte az arcomat.

- Nincs baj- suttogta- Nem is történhetett volna ennél jobb- mosolygott és a kezét az arcom elé tartotta. Értetlenül néztem ahogy az ép kezét az orrom alá dugja. Semmi égési nyom nem volt rajta. De ennél több dologról volt szó. Semmilyen heg nem volt rajta. Eltűnt a piros villámlás okozta seb. Semmi nem maradt a helyén. Mintha soha nem is lett volna.

- Ezt hogy?!- nem sok minden zökkenthetett volna még jobban ki az eddigi állapotomnál jobban de mégis sikerült.

- Nem tudom. De eltűnt- mosolygott- A tűz sem égetett. És már el is tűnt- körülnéztem és igaza volt. Semmi nyoma nem volt a pár perccel ezelőtt még tomboló tűznek. Mintha soha nem is lett volna csak pár bokor füstölgött még. Haja sértetlenül lobogott a még mindig kicsit viharos szélben. Felemelte a tekintetét az égre. Tisztulni kezdett a felhőkkel borított égbolt. Felemelte mindkét kezét és nyitott tenyérrel suhintott mire a maradék felhő is szertefoszlott. Bénultan bámultam. Erre már nem lenne szabad képesnek lennie. Egy dolog, hogy irányítja az elemeket, de az időjárást is? Mi több a tűz meggyógyítja? Bár a klánja tagjai csak egy-egy elem max kettőt irányítottak. Ő mindet megkapta. Hol van az ereje határa? Ráadásul azok a jelek a testén.

- Mik ezek? - kérdeztem a kezén lévő a mai napig csak egyszerű tetoválásoknak hitt karkötőket.

- Akkor jelentek meg mikor ez az egész elkezdődött- megfordult és a bokáján lévő jeleket is megmutatta- Nem először történt ez velük. Mikor megtámadtak minket akkor is elterjedtek, amikor dühös lettem- nézegette a bal kezét.